Fontosabb a belbecs, a tartalom, a szerző neve, témája, stílusa. S talán nem is tudatosul, hogy mindezt kifejezi a borító is: vizualitásával nemcsak üzen, orientál és finoman fejleszti a szépérzékünket, de azt is eldöntheti abban a mágikus másodpercben, hogy a könyv visszakerül-e a polcra, vagy a kezünkben ragad.

A könyv történetében hosszú ideig a borítónak leginkább az volt a szerepe, hogy rákerüljenek a legfontosabb információk. Bár a teljes egészükben metszett címlapokkal a XVII. századtól lehetővé válik a könyvek egyéni díszítése (ekkor jelenik meg a szöveg nélküli metszet is), ezzel elég ritkán élnek. Ráadásul a díszítés stíluselemei sokáig együtt mozognak a kort meghatározó művészeti irányzattal. A borító csak a huszadik században, a tömegtermelés, a piaci kihívások idején kezd egyre hangsúlyosabb szerephez jutni. Ekkor a könyvet már ki kell emelni a folyamból, meg kell küzdeni az olvasó fi gyelméért. Ez a fejlődés kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel mind a mai napig tart.

Magyarországon, ebben mindhárom, általunk megkérdezett tervező egyetértett, a kilencvenes évek elején érkezett el a mélypont. A bármi kiadható eufóriájában a legelemibb szakmai szempontok is feloldódtak, mindegy volt, hogyan néz ki a könyv, talán csak egy dolog számított: minél hamarabb a boltokba kerüljön. A színvonal az elmúlt öt évben kezdett igazán markánsan emelkedni.

– Miközben megjelentek az olyan könyvek, amelyek a világ bármelyik sarkában megállnák a helyüket, az összképet, az átlagot tekintve leszakadtunk a nyugati színvonaltól – magyarázza Kiss László, aki leginkább az újMárai-sorozat tervezésével szerzett nevet és népszerűséget a szakma és az olvasók között. Ezt a Weöres-életműkiadás csak fokozta. Sok minden magyarázza ezt, de leginkább a hazai piac mérete nem engedi meg azt a merészséget, amellyel a külföldi tervezők gyakrabban élhetnek. Itthon eleve kevesebb példányszámmal küldik „harcba” az új címeket, s amennyire csak lehet, biztosra mennek. Ezért van, hogy néha a legrangosabb kiadó is megelégszik azzal a megoldással, hogy a könyv filmváltozatának plakátját használja reklámként a borítón. Ennél is kínosabb, ha a könyvet más filmekből vett jelenettel, annak „stilizált” verziójával próbálják eladni. A kis piac diktálta spórolás tehet arról is, hogy a könyv körül szép lassan elfogynak a szakmabeliek: korrektorok, szerkesztők, tipográfusok. Pedig az egyre közelgő e-bookkal csak igazán szép, gondosan kezelt könyvekkel lehet felvenni a versenyt. Azaz az ötszáz éves tapasztalatban kikristályosodott szabályokkal, írott és íratlan törvényekkel, amelyek a legmodernebb külcsínt is áthatják, figyelmeztet Kiss.

– A legnagyobb veszélyt a hatáskörök összemosása jelenti. Azt, hogy a szakmai, tipográfiai szempontokat felül akarják írni a szerzői vagy akár a korrektori megfontolások – hívja fel a figyelmet Gerhes Gábor, az Európa kiadó művészeti vezetője, hogy mi a legnagyobb különbség a külföldi és hazai viszonyok között. Miközben mindenki tudja, hogy a legjobb borító ára a függetlenség. Ugyanakkor a legjobb munkákban a szerzői szempontok eleve megjelennek, hiszen a tartalom és külső szerves egysége teszi igazán kiemelkedővé a könyvet. (A közvélekedéssel ellentétben a tervező tehát mindig elolvassa a kéziratot.) Ezért is van, hogy a legtöbben egész könyveket vállalnak, hogy a tördeléstől kezdve a könyvjelző színéig minden összhangban legyen. Az Európánál a Modern Könyvtár „átszabását” is ez indokolta: miközben a sorozat a legizgalmasabb kortárs szövegeket hozta, a külcsín túlontúl hagyományosra, unalmasan megbízhatóra sikeredett. Az új külcsín sokkal inkább kommunikál a minket körülvevő vizuális nyelvvel. Hiszen, figyelmeztet Gerhes, egy jó borítónak be kell lépnie ebbe a globális körforgásba: ha a pesti ötlet öntudatlanul is rá tud hangolódni egy barcelonai buszmegálló plakátjának részletére, akkor jó munkát végeztek.

Az összhangot néha széttartó elemek fenyegetik. Hiszen a borítónak egyszerre kellene trendinek és időtállónak lennie. S bár tervezői az örökkévalósággal küzdenek, a borítók koncepciójának váltakozása olyan, akár az öltözködésünk. Egy könyvtár egy ruhatárra hasonlít: a régi könyvek pontosan követik a kor ízlésváltozásait, miközben a legjobbak arra is törekednek, hogy folyton felhívják az olvasó figyelmét: más is lehet szép, mint ami épp divatos. Jó példa erre az új Saramago-sorozat borítóterve. A korábbinál jóval visszafogottabb, letisztultabb formában kínálja ugyanazt. A nagy zűrzavarban nagyon értékes tud lenni a csend – mondja erre Gerhes. (A Vakságot korábban Odilon Redon litográfi asorozatának egyik darabjával illusztrálták, most ehhez elég volt néhány betű, a szemészeti tábla logikájának felhasználásával.)

– Nagyon kevés betűfajtát használok – mondja Pintér József, aki tizenöt éve határozza meg a Magvető kiadó arculatát. Ezzel a kis „trükkel” is el lehet érni az állandóságot a rengeteg változás között. Ez főként egy olyan kiadónál jöhet jól, amely kortárs életműveket is épít, s ehhez egységes megjelenítést is kreál, miközben az egyes művek más és más borítóval jelennek meg. Parti Nagy Lajos „külcsíne” így sosem lesz olyan, mint Krasznahorkaié. Ez utóbbit különben, akárcsak a most megjelenő Carver-sorozatot, a legjobb munkái közé sorolja Pintér, aki naponta kétszáz külföldi borítót néz át inspiráció végett. Kell is a „múzsa”, hiszen évente száz könyvet vállal el, de függetlenként csak ilyen mennyiség mellett lehet megélni könyvtervezésből. S bár furcsamód hisz abban, hogy egy könyvet nem az eltalált borítója miatt vesznek meg, mégis egy olyan külföldi tervezőt nevez meg kedvencének, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a Penguin egyik különös vállalkozása sikert érjen el. A Great Ideas fi lozófusok, gondolkodók műveinek önállóan is megálló szemelvényeit, részleteit adta ki (a szerkesztő egy olaszországi nyaralásán vette észre döbbenten, hogy a helyi trafikban filozófi ai művek is kaphatók). Mivel egyáltalán nem bíztak a kiadvány sikerében, egy kezdő dizájnert, David Pearsont bízták meg a sorozat tervezésével. A merész, mégis hagyományőrző tálalás milliós eladást generált, és százkötetesre duzzasztotta a sorozatot. Pedig a tervező még azt is megengedte magának, hogy csak négy-öt kötetre tegye fel a Penguin mindent vivő logóját.

Más is lehet szép, mint ami épp divatos