Az őscápa repül
Különös figurák munkahelye a Természettudományi Múzeum. Különösek, mert nem maguknak, saját szórakozásukra, tudományáguk túlburjánzó bemutatására törekedtek az új állandó kiállítás koncepciójának kialakításakor, hanem inkább felmérték, hogy a látogatók mit szeretnének látni, és ahhoz igazodtak. Márpedig a vendégek ragaszkodtak a régi állandó kiállításból a Noé bárkájához, és a mamutoktól sem váltak volna meg. Ez a magyarázata, hogy az új bemutató, a Sokszínű élet – Az élet bárkája című is mamutos, bárkás maradt, sőt még látványosabb lett. Amiben külön megjegyzésre méltó, hogy London és Párizs után Európa harmadik legidősebb természettudományi múzeuma produkált most egészen újat: kényszerből is, persze, hiszen a főépület alatti kiállítótérbe tervezett, sokkal nagyobb szabású állandó tárlat pénzhiány miatt mindmáig nem valósulhatott meg.
Az egykori lovardában berendezett korábbi állandó kiállítás 1996-os keltezésű volt. Tizenöt év alatt a kutatók sok újat megtudtak természeti környezetünkről, ezt is demonstrálja az új látvány. A múzeum utóbbi másfél évtizedének legnagyobb vállalkozásaként az installáció Földünk jelenlegi élővilágának törékenységére, veszélyeztetettségére, saját felelősségünkre hívja fel a figyelmet. A bárkába állatok serege igyekszik, kúszva, mászva, némelyek repülve. A múzeumban eddig zebra sohasem volt látható, most az is van. A zebrát még Kittenberger Kálmán gyűjtötte – pontosabban lőtte –, közel száz évvel ezelőtt. A bárkában a Xantus János által hozott borneói orangután is ott nyújtózik, előtte, a magasban egy óriás őscápa úszik el – ablakot kellett bontani, hogy beférjen a hatalmas jószág.
A Rudapithecus első rekonstrukciója, Gabi is ott csimpaszkodik. Egy lépéssel odébb Magyarországon még sohasem látott rekonstrukció, egy felegyenesedett ember (Homo erectus, azaz Homo heidelbergensis), a vértesszőlősi Samu néz ránk. Elég jól sikerült példány a szégyenlős, pattintott kőeszközt tartó, csupaszőr emberelőd.
Egy negyvenezer éves életkép része a mamut, a mamutbébi és a gyapjas orrszarvú. A mamutbébi a három évvel ezelőtti jégkorszak-kiállításon itt járt szentpétervári Gyima pontos mása. Előttük egy-egy jóvágású neandervölgyi és homo sapiens álldogál.
A jelenbe érve a múzeum gyűjteményeiben található, a hazai állat- és növényfajokat felvonultató diverzitás falak között a Kárpát-medence jelenlegi élőhelyeit járhatjuk végig. Bemutatják, hogy milyen felbecsülhetetlen természeti kincseket rejt még ma is Magyarország. A patakok, folyók, tavak élővilágát bemutató tárlók mellett elhaladva ismerhetjük meg a hazai vizes élőhelyeket. Látványos lett a felújított, Magyarország élőhelyei című nagydioráma. Egy óriási méretű bükktuskó alatt tekinthetjük meg az erdők talaját, a benne élő talajlakó állatokkal, mikroorganizmusokkal. Az üvegfal és préselt növények alkotta „erdőbe” belépve a hazai erdők jellemző növényei, kisebb-nagyobb állatai tűnnek elő. Alföldi életkép: rákosi vipera lapul egy kő alatt, másfél méteres darázspók feszíti hálóját (elválik, alkalmas-e a pókfóbia oldására ez a méret), löszfalbeli odújából röppen ki a gyurgyalag, földikutya ássa járatait.
Végül eljutunk a településekig. Megtudhatjuk, mely fajok alkalmazkodtak az ember életmódjához és költöztek be velünk együtt a városokba, a házakba. Válogatunk a változatos élővilág által az embernek nyújtott nyersanyagok között: textilalapanyagok, élelmiszerek, fűszerek, gyógynövények, gyümölcsök, zöldségek sorjáznak a tárlókban. A képek, videók, ábrák, animációk, a tapintható, forgatható, kirakható interaktivitás lépten-nyomon aktív látogatásra készet, magával ragad, tanít és elgondolkoztat. Ráébredünk például, hogy most is jégkorszakban élünk, annak felmelegedési periódusában.
Meglehet, zsúfolt a kiállítás, de hát mindössze nyolcszáz négyzetméter állt a rendezők rendelkezésére. Másfél év alatt húzták fel a bemutatót, a nyár végén pedig megkezdik a galéria alatti szint átrendezését, ugyancsak az elnyert 198 millió forintnyi pályázati pénzből. Az év második felében egy régen várt ásványkiállítás keretében a múzeum Ásvány- és Kőzettárának anyaga is megtekinthetővé válik, legalábbis részben. Az év vége felé nyíló Kárpát-medence dinoszauruszai című kiállításon először lesznek láthatóak a magyar dinóleletek, életnagyságú csontváz- és testrekonstrukciókkal. Ám hogy mindebben meddig gyönyörködhetünk, erősen kérdéses: a kormány most éppen közszolgálati egyetemnek akarja berendezni a korábbi, végtelenül leromlott épületből eddig tíz és fél milliárdért a kontinens egyik legkorszerűbb természettudományi múzeumává fejlesztett intézményt.
