Az alkotóházzal rokonszenvezők péntekre nagyszabású rendezvénysorozatot szerveztek a központ megmentésére. A pontos program megtalálható a Tűzraktér Facebook-oldalán. Kedden körbenéztünk kicsit odabenn. Először Huszár Dániel bábfilmstúdiójába léptünk, komplett, bevilágított díszletet, forgatási helyszínt látunk. Stábjával egy westernanalógiára épülő burleszkhangulatú filmen dolgozik. Azt mondta, a felépített helyszínt, egy miniatűr kocsmát szállíthatónak álmodták ugyan, a hozzákapcsolódó mellékegységeket azonban nagyon nem szívesen szedné szét, alakítaná át, hiszen remekül működnek ebben az elrendezésben.

Szőcs Géza államtitkár (középen) nagyrabecsülését fejezte ki, de segítséget nem tudott ígérni

Az egyik szomszédos helyiségben a Táp Színház új produkciójára készülnek. A próbateremben Tamási Zoltán arról beszélt, végzetes volna, ha épp a főpróbahéten kéne elhagyniuk a Tűzrakteret. A következő állomás egy díszlet- és jelmezműhely, ahol Erdei Ildikó és csapata dolgozik. A házban több színházi, cirkuszi csoport működik, ezeket is „kiszolgálják”, segítik, és más színházi projektekhez is adnak kosztümöket, kalapokat, díszleteket, kellékeket. Ha el kell hagyniuk a helyet, könnyen ellehetetlenülhetnek. A Béla Műhelyben főleg ipari hulladékból készítenek különböző hangszereket, amelyeken játszanak is, koncerteket adnak, táncszínházi produkciókban vesznek részt, számos nemzetközi fesztiválon is képviselik a magyar kultúrát. A rögtönzött bemutató után benéztünk egy cirkuszi próbára és Frenák Pálék irodájába is.

A lenti tornateremben kerekasztal-beszélgetés kezdődött. Az erőforrás minisztérium kultúráért felelős államtitkára, Szőcs Géza mellett ott volt a kerület részéről Simonffy Márta kulturális alpolgármester, Bojár Iván András fővárosi szakértő, Landwehr Klára, a Király utca – Design utca vezetője, Perczel Anna, az Óvás! Egyesület elnöke, Filep Ákos, a Gödör igazgatója, Márton Gergő, az A38 vezetője, Schönberger Ádám, a Marom Klub képviseletében, Polyák Levente, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) vezetője, Szalai Szabó István, a Sirály ügyvezetője, Menyhárt Leó a Keleti Blokk alkotóház színeiben, és eljött Sugár János, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára is.

A beszélgetés során megoldás ugyan nem született – enynyi résztvevővel és többnyire elméleti vita nyomán ez nem olyan meglepő –, az viszont kiderült az alpolgármester szavaiból, hogy a kerület a helyzet hosszú távú rendezésében, legalizálásban érdekelt, s hogy kevesli azt a 120 ezer forintot, amelyet a Tűzraktér működtetői bérleti díj címén fizetnek. Legkevesebb hárommillió forintot szeretnének havonta. A jövő héten lejáró határidejű pályázatra örömmel várják az Art Sector anyagát is. (Csakhogy egy ilyen öntevékeny, nem túl jó anyagi helyzetben lévő művészeti csoportosulás esetében ez irreális összeg – nemcsak a tűzrakteresek, de a többi kultúrbrigádot képviselők szerint is. Pláne, hogy Simor Ágnes, a Tűzraktér egyik vezetője elmondása szerint már a pályázaton való részvételhez is 54 millió forintot kellene letenniük az asztalra.) Szőcs Géza nagyrabecsülését fejezte ki az itt folyó munkával kapcsolatban, dicsérte a spontaneitást, az ötletességet, szembeállítva a helyet az Eötvös 10 kultúrházzal, amelyet „egy hatalmas, minősíthetetlen semmi”-nek nevezett, s amelynek hatalmas költségvetéséből a Tűzraktér „évtizedekig” nyugodtan tudna működni. Ugyanakkor elmondta azt is, a kormányzatnak nincs befolyása a kerület döntéseire, a szükséges összeggel pedig nem tudja támogatni az inkubátorházat. Legfeljebb közvetítői szerepet tud vállalni. Ugyanakkor méltányosságot, nagyobb türelmi időt kért a VI. kerülettől.

Sugár János szomorúnak tartja, hogy a kerület úgy érzi, nem kapta meg eddig a kívánt bérleti díj értékét – no nem összegszerűen, hanem a létrehozott kulturális javak terén. Meg hogy az önkormányzat csak pénzben tudja számolni az értéket. Ha figyelembe vesszük, hogy a Tűzraktér az elmúlt években öszszesen több mint 6000 kulturális rendezvénynek adott otthont, amelyek között előadásokat csakúgy találunk, mint oktatási, képzési, családi és gyermekprogramokat, akkor ez valóban érthetetlen.

Mások, például Schönberger arról a miliőről beszéltek, amelyet az ilyen alternatív alkotóházak teremtenek meg egy nagyvárosban, s amelyektől élhető lesz Budapest. Az egyéb kulturális intézmények vezetői is a Tűzraktér védelmére keltek, mondván: az ilyen helyek nemcsak kulturális, de társadalmi és urbanisztikai szempontból sem nélkülözhetők. Fennmaradásuk nem kizárólag az ott alkotó művészek, de az egész magyar kultúra szempontjából létkérdés. Simonffy Márta távozása előtt elmondta, a kerület anyagi helyzete nagyon rossz, és a környéken lakók sincsenek egyöntetűen oda a Tűzraktérért. Azt javasolta, hogy a több mint 3000 négyzetméteres épületben munkálkodó művészek adják össze az önkormányzat által kért összeget, s azt kérte: értsük meg, nem adhatják ennél olcsóbban.

De mi nem értettük. És nem értjük most sem.