Hogy volt, hogynem volt

Mert hogyan is felelhetne meg az egyszeri apuka arra a váratlan kérdésre, hogy miből lett a tatu.

Miképp szerezte ormányát az elefánt, hogyan lett foltos a párduc, és mi volt réges-régen a cet kedvenc eledele – minderre Rudyard Kipling újrafordított meséskönyvé ben találhatjuk a válaszokat. Mégpedig zseniális rajzok között, amelyeket szintén a szerző készített.

Az angol Rudyard Kipling semmihez sem hasonlítható történetei közül a tizenkét legnépszerűbbet adta ki nemrég egy kötetben a Sziget Kiadó. Bár a Bombayban született írót tízből kilencen A dzsungel könyvéről ismerik, most arra buzdítunk minden szülőt, adjon egy esélyt ezeknek a kevésbé ismert állatmeséknek. Állítólag ezeket gyermekeiknek találta ki az író, és fura módon 1902-ben, mindössze három évvel Josephine nevű kislányának halála után adta ki. Mintha tudta volna, mekkora szüksége lesz a többi gyereknek e szokatlan „világmagyarázatokra”, hiszen szüleik ezeken a rátermettségpróbákon többnyire elvéreznek.

Mert hogyan is felelhetne meg az egyszeri apuka arra a váratlan kérdésre, hogy miből lett a tatu. Előhozakodhatna a teremtéstörténettel vagy valami vázlatos evolúcióelmélettel, csakis csalódottságot látna a kölyke arcán. Ne restelljen ilyenkor a könyvespolchoz osonni, emelje le a Kipling-meséket, ésmagyarázza el, hogy a Büszkés-tüskés Sünnek meg a Lassú-lomha Teknőcnek igen sok köze van ehhez a históriához. Feltétlenül említse meg a Foltos Jaguárt is, hiszen nélküle az egész tatuságból nem lett volna semmi. Ha pedig már belemelegedett a mesélésbe, ejtsen szót a kedvenc ceteledelekről: a tengeri csikóról, a pikó ról meg a tűhalról, és ossza meg kistermetű hallgatójával azt a világraszóló titkot, hogy a teve a púpját a lustaságának köszönheti. Érdemes külön alkalmat szánni a sokrétegű rajzok végigböngészésére, egy másikat pedig a pazar versfordításokra – Elekes Dórától. Aki még sohase látott „sem jaguárt, sem tatut, amint tatukabátban tatumód döng, s tatug”.

TOP 5

1. BABARUHA BÖRZE ÉS MILLIÓ GYEREKPROGRAM

várja a családokat március 27-én reggeltől estig a Millenárison.

2. CELLUX KONYHA

lesz a Parksarokban március 26-án dél után háromtól ötig: egészséges nomságok, környezetbarát kézművesség.

3. MANÓMÚZEUM

énekes-bábos foglalkozás a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum természettudományi kiállításán március 26-án reggel fél tíztől.

4. HÁROM SZÉKLÁB

című műsorát a Kaláka együttes március 26-án a váci Madách Imre Művelődési Központba viszi.

5. RÓBERT GIDÁVAL ÉS BARÁTAIVAL

a miskolci Csodamalom Bábszínházban találkozhatunk – március 27-én fél 11-kor.

ILLUSZTRÁCIÓ: RUDYARD KIPLING
ILLUSZTRÁCIÓ: RUDYARD KIPLING
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.