Egy tárlatnyi Pollák
Aki – némi Csontváry-ismerettel felruházva – körbenéz a teremben, azonnal érzi, hogy valami nem stimmel. Ám ha képenként halad, kezdi elhinni, hogy valódi Csontváry-festményeket lát. Hisz sok-sok ismert „Csontváry-figura” néz vissza rá. Naptól és testi-lelki szenvedéstől ráncos, bibliai arcok, nagy, fekete szemek, amelyekben ott sejlik a tudás és a csodavárás. Az arcokat hosszúra hagyott, ápolatlan haj és szakáll keretezi. S még meganynyi, Csontváry-képekről ismert motívum: a siratófalnál könnyvízesést zokogó hívők, a közkútnál korsót cipelő asszonyok, a kút vizébe beleivó kecske, tevegelő, szamaragoló és prédikáló férfiak.
Minden kép egyenként csontvárys, a tárlat egésze még se az. Főképp Csontváry színorgiája hiányzik. Az egész tárlat sárgás-barna elegyben úszik.
Gegesi Kiss Pál, aki valódiként megvette e hamisítványokat, nem volt járatlan a képzőművészetben. Az 1993-ban 93 évesen elhunyt Gegesi főállásban gyermekgyógyászként és gyermekpszichológusként dolgozott, kiérdemelt számtalan elismerést (köztük Kossuth-díjat), tagja volt az akadémiának, 32 évig elnökölte a Magyar Vöröskeresztet. Gegesi híres műgyűjtő is volt. Kollekciója egy részét, ezer művet 1957-ben a Baranya Megyei Múzeumnak ajándékozta, s ez a vitathatatlan kvalitású gyűjtemény lett az alapja a pécsi Modern Képtárnak.
A legrutinosabb műgyűjtők is tévednek néha, s ez történt Gegesivel is, amikor 1933-ban megvásárolt 130 hamis Csontváry-képet. Nagy András muzeológus, a pécsi Pszeudó Csontváryk című kiállítás rendezője – az ügyről fennmaradt dokumentumok alapján – úgy véli, hogy Gegesit többen öszszejátszva verték át. Az akcióba bevonták az orvos ismerőseit és a Teleki téri ószereseket, s egy jól felépített, filmbe illő történetet tálalva elhitették az orvossal, hogy ezeket a képeket Csontváry műterméből csempészhette ki – vélhetően – annak az épületnek a házmestere, ahol a festő műtermet bérelt. Gegesi jó befektetésnek gondolta a mester ismeretlen képeinek megvételét.
Amikor tévedésére a művészettörténészek az ötvenes-hatvanas években fi gyelmeztették, a gyűjtő elzárkózott. Tudni kell, hogy Gegesi vezéralakja volt az 1945-ben alakult Európai Iskolának, s ez a csoport a modern képzőművészetnek próbált teret nyitni az épp bezárkózó Magyarországon. A mozgalmat a politika parancsára a hivatalos műkritika megfojtotta, s attól kezdve Gegesi nem figyelt a szakemberekre akkor se, ha kellett volna. Utóbb a képek anyagvizsgálata bebizonyította, hogy e festmények egyike sem Csontváry keze munkája.
Amúgy a hamisítványok valószínűleg Pollák János amatőr festőtől származnak. Pollák a pénzügyminisztériumban dolgozott tisztviselőként. Hogy mi ösztönözte őt a hamisításra, arról semmit se tudunk. Könyvek és tanulmányok sora analizálta már a hamisítók lélektanát, s az elemzések alapján hiba lenne azt hinni, hogy csak a pénzszerzés ösztönzi tevékenységüket. Van, aki hódolatát fejezi ki egy alkotó iránt ily módon, s van, aki azért hamisít, mert pszichés kényszere van a példakép utánzására. Mások a világ átverését élvezik, s az egész hamisítást tréfának, játéknak gondolják. S volt, hogy valaki sértettségből hamisított: mivel a kritika nem ismerte el őt, ezért a rajta átnézőket megpróbálta becsapni, hogy így bizonyítsa: az ítészek semmit sem értenek szakmájukhoz.
A törvénytisztelő emberek általában azt gondolják, hogy a hamisítók ártanak a művészetnek. Ugyanakkor tartja magát az a vélekedés, hogy a nagy visszhangot kiváltó hamisítások jól reklámozzák a másolt alkotót, s ezen keresztül kicsit a művészet egészére irányítják rá az érdeklődést. Az április 1-jéig nyitva tartó pécsi kiállítás bevallott célja, hogy Csontváryt reklámozza. Mert bár a mester pécsi galériáját évente 70-80 ezren látják, a reklám sosem árt.
