– Elképesztően gyorsan robbant be a köztudatba: a Doktor House-szal pillanatok alatt szupersztár lett, három nagy stúdiófilmben kapott szerepet, a Vanity Fair négyoldalas interjút közölt önnel. Ez azért nagy váltás lehetett.

– Sokkolóan. Ami pedig a legbizarrabb, hogy fogalmam sincs, hogy miért pont most kaptak fel, de szerencsére a hírnév nem jött rosszkor. Sok színészi karrier például azért törik ketté, mert a siker túl korán jön, és az illető nem bírja feldolgozni. A média és a filmipar napjainkra teljesen összefonódott. Egy-egy szerepet az alapján is meg lehet kapni, és természetesen el is lehet veszíteni, hogy az ember mit mond egy interjúban. Lehet, hogy nem minden kolléga ilyen tudatos ebben a kérdésben, de engem mégiscsak két újságíró nevelt fel. Habár nekem már a House is biztosított egyfajta szakmai elismertséget, az áttörést egyértelműen a Tron hozta. Amikor kiválasztottak, még egy „senki” voltam, majd elkezdtek szállingózni a szakmabeliek, hogy megnézzék, ki is ez a nő, akit ismeretlenül beraktak egy 170 millió dolláros film egyik főszerepébe.

– Ez volt a legvonzóbb a Tronban?

– Dehogy. Imádom a műfajt, mivel végtelen kreativitásra ad lehetőséget, a fantázia özszes határát átléphetjük általa. A Tronban Cora szerepében –mely egy élő program volt – a szenvedélyt házasítottam össze az intelligenciával és a naivitással. Egy olyan figurát alkottam, mely tulajdonképpen szimbólum: annak a jelképe, hogy a technikai fejlődést az emberség javára kell fordítani. Szóval téved, aki azt hiszi, hogy csak egy mutatós csaj volt bőrszerkóban! Az eredeti Tron kulturális hatása elképesztő, nemcsak a mozi világában, de a tévé és a könynyűzene műfajában is. Ha nincs az első Tron, ma nincs a Daft Punk sem például.

– A nemsokára mozikba kerülő Cowboyok és űrlények talán még nagyobb szabású vállalkozás, mint a Tron. Ennek a mozinak is roppant erős a szereposztása.

– Abban, hogy elvállaltam, sokat segített Jeff Bridges. A Tron forgatása során hetvenöt napig dolgoztunk együtt, rengeteget tanultam tőle, még azt is, hogy hogyan kell hosszú távon kezelni egy ilyen ikonikus színészt. Szükség is volt erre a tapasztalatra, mert a Cowboyok és űrlények forgatása során nyolcvan napon keresztül voltam öszszezárva Harrison Forddal, Daniel Craiggel és Sam Rockwellel. Ezekre az emberekre nagyon sokáig én is idolként tekintettem, de most már késznek érzem magam arra, hogy egyenrangú partnerként dolgozhassunk együtt.

– Ahhoz képest, hogy most ön Hollywood egyik új üdvöskéje, ragaszkodik a Doktor House-hoz. Miért?

– Mert elképesztően jó szerepről van szó, ami minden áldozatot megér. Van egy mondás, mely szerint orvost játszani a leghálásabb dolog. Tényleg így van: olyan, mintha egy szuperhőst alakítana az ember. Csupa intelligens dialógusom van, ami borzasztó ritka, különösen egy színésznő életében. Nem véletlen, hogy egyre több színésznő választja a tévés karriert, hiszen itt sokkal jobb lehetőségek és sokkal jobb szerepek vannak. A nők itt orvosok, politikusok és ügyvédek bőrébe bújhatnak, míg a klasszikus hollywoodi filmekben továbbra is csak a barátnő/lánytestvér/anya szerepekből választhatnak. Másrészt, ha az ember egy évben kilenc hónapon át le van kötve egy sorozattal, akkor „edzésben van”, bármikor be tud ugrani egy-egy filmbe.

– Mint említette, a szülei újságírók. Meg sem fordult a fejében, hogy ön is az legyen?

–Dehogynem. Számos cikket írtam a The Huffington Postnak Haitiről, mert viszonylag sok időt töltök ott. De úgy érzem, hogy az írás nem az erősségem, a bennem lévő oknyomozói érdeklődést inkább dokumentumfilm készítésével fogom kielégíteni. Édesanyám dokumentumfilm-készítő és producer, ő segített az első művem létrehozásában, mely egy Haitin lévő menekülttábor moziján keresztül mutat be emberi sorsokat. A filmet David Darg rendezte, én csak a produceri teendőket vállaltam, de később a rendezéssel is szeretnék majd megpróbálkozni.

– Akár a színészi karrierjét is feladná érte?

– Sosem fogom feladni a színészi hivatást. Gyerekkorom óta űzöm, mint egyfajta terápiás gyakorlatot, mindig boldogságot és békét hozott az életembe. Nem azért játszom, mert ezzel pénzt akarok keresni, én akkor is színész leszek, ha már senki sem kínál nekem szerepet. Úgy vélem, minden gyerek ösztönös színész, csak éppen a bennük rejlő természetes energia és fantázia sok szülőt megrémít. Szerencsés vagyok, hogy a szüleim annak idején nem pszichiáterhez vittek, hanem színházba.

A tévében orvos, a vásznon szimbólum