Idén sem nyílik meg Táncsics börtöne

Táncsics börtöne az idei március 15-én sem nyílik meg, ahogy az utóbbi években sem, s ahogy több mint hatvan éve már. Még mindig amerikai tulajdonban van ugyanis. Nyilvánosság elől elzárt diplomáciai épület. Pedig jól emlékszünk, hogy öt évvel ezelőtt személyesen George W. Bush elnök ígérte meg az épület visszaadását. Pontosabban akkor született elvi döntés arról, hogy miféle konstrukcióban juthatnánk hozzá mi, magyarok ismét az ingatlanhoz.

A 2007-ben Göncz Kinga külügyminiszter és April Foley amerikai nagykövet által aláírt megállapodás lényege egy ingatlancsere: az amerikaiak visszaadják a budavári, Táncsics utca 9. szám alatt található régi épületet (mely egykor kaszárnya és Táncsics, Kossuth, Jókai börtöne is volt), továbbá a Béla király út 1–3. alatti villát, amelyet jelenleg amerikai követségi alkalmazottak használnak, valamint a Parlamenthez közel, a Széchenyi rakpart 12. szám alatti Biarritz-házban (vagy más néven „diplomataházban”) birtokolt lakásokat, s ezért a magyarok átadják az amerikai követség melletti Szabadság tér 10. és 11. számú két épületet kiürítve, beköltözhető állapotban. Ahhoz viszont, hogy ezt az állapotot elérjék, fel kellett volna újítani őket, mintegy hárommilliárd forintért. A két bérpalotát évekkel ezelőtt ki is ürítették, a bérlőket kiköltöztették, de azóta sem történt a házakkal semmi. A csere végrehajtása várat magára. Ennek egyik oka nyilvánvalóan a válság lehet. 2007 után bizonyára felülvizsgálták a kiadásokat, s úgy ítélték meg, ez a felújítás és ez a csere még várhat.

Tavaly nyáron, megválasztása után néhány hónappal OrbánViktorminiszterelnök részt vett az amerikaiak nemzeti ünnepén hagyományosan a Táncsics-börtönben rendezett diplomáciai fogadáson. Itt az amerikai nagykövet azt mondta neki és a megjelenteknek: továbbra is „keményen dolgoznak” azért, hogy visszaadhassák ezt az épületet a magyaroknak.

Ez a kemény munka azonban máig nem hozta meg a gyümölcsét. Mi ennek az oka? – kérdeztük az amerikai nagykövetséget. A következő választ kaptuk: „az Egyesült Államok Nagykövetsége mindent megtesz azért, hogy a 2006-os ingatlancsere-megállapodás végrehajtása sikeres legyen. A követség 2006-ban vállalta, hogy átadja a magyar kormánynak a Várban található Táncsics Mihály ingatlant két másik ingatlannal együtt, abban az esetben, ha a magyar kormány irodai felhasználásra alkalmas állapotban átadja a követségnek a Szabadság tér 10. és 11. szám alatti ingatlanokat. A megbeszélések jelenleg is folynak ennek az összetett megoldásnak a részleteiről, de egyre optimistábbak vagyunk afelől, hogy hamarosan meg tudunk állapodni a magyar féllel.”

Tulajdonképpen hasonlóan pozitív a magyar hozzáállás is. A Külügyminisztérium sajtófőosztálya azonban kérdésünkre adott válaszában azt is jelezte, hogy a csere nem történhet meg az eddigi feltételek szerint: „Az előző külügyi vezetés egy lényegében teljesíthetetlen szerződést kötött az amerikai féllel, ezért az ügyletet egyelőre nem tudtuk lezárni. Azonban – köszönhetően mindkét fél pozitív hozzáállásának – továbbra is folynak a tárgyalások, s komoly remény van arra, hogy az épület a belátható jövőn belül visszakerül magyar tulajdonba” –írják. Ezek szerint valóban „kemény munka” folyik, kemény tárgyalások zajlanak a háttérben, vagy legalábbis várhatóak.

A Táncsics-börtönként emlegetett ingatlan egyébként két épület: egy utcafronti, klasszicista kaszárnya (ennek egyik utcai szobája volt Táncsics cellája) és egy különálló, udvari épület, amely valóban börtönként funkcionált valamikor (bár mint mondtuk, Táncsics nem ebben raboskodott). Ez utóbbi egyébként 1985-ben visszakerült magyar tulajdonba, csak mivel nem megközelíthető, jelképes egy dollárért 33 évre bérbe adták az ameri kaiaknak. A kaszárnyaépületet – melyet a közhiedelemmel ellentétben nem kárpótlásként, hanem vásárlás révén szerzett meg az USA – jelenleg is az Egyesült Államok birtokolja. Néhány biztonsági embernek található itt a szállása.

A márciusi forradalom egyik legnevesebb helyszíne
A márciusi forradalom egyik legnevesebb helyszíne
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.