Tolvajok fosztogatták a raktárat

Hogy az elmúlt években kik és hány műtárgyat emeltek el az Iparművészeti Múzeum raktáraiból, arról semmit sem mondott tegnapi, rendkívüli sajtótájékoztatóján Takács Imre főigazgató. Ami biztos: korábban kiállított vagy publikált darab nincs az ellopottak között.

Alig néhány hete, hogy bejelentették: több helyen életveszélyes állapotú az Üllői úti Iparművészeti Múzeum homlokzata, most pedig már arról cikkeznek a lapok, hogy több mint másfél évtizede dézsmálják valakik az intézmény raktárait. A hiányra akkor döbbentek rá a muzeológusok, amikor az idei év elején esedékes, közgyűjteményi törvényben előírt leltárt végezték. Állítólag egyes műtárgyakat értéktelenebbre cseréltek a tolvajok, de vannak olyanok is, amelyek helyett ilyen „pótlék” sem áll most a raktárpolcon.

Hogy pontosan hány darab és milyen értékű tárgy tűnt el, errőlTakács Imre egyelőre nem adott ki információt, de nem is tehette, hiszen az általa február 16-án ismeretlen elkövető ellen tett feljelentés alapján jelenleg is vizsgálódik a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztálya. Takács mindössze annyit közölt a sajtóval, hogy korábban kiállított vagy publikált műtárgy nincs az ellopottak között. Hozzátette azt is, hogy nem ez az ügy határozza meg az intézmény jövőjét. Sokkal inkább a tervezett homlokzatrekonstrukció, a bővítés és a tartalmi megújulás. Az utóbbi középpontjában a megnövelt kiállítótér, valamint az évek óta hiányolt állandó kiállítás áll.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.