Megelevenedik a zsidó negyed

„Két nagy titok él a magyar társadalomban: a levéltárak meg a zsidók. Mindkét témában egyszerre nyitunk a nyáron” – mondja a Magyar Zsidó Levéltár (Milev) vezetője. Toronyi Zsuzsanna a Dohány utcai látványraktár mellett azt is ígéri, hogy tanítványaival „benépesítik” Budapest első, zsidók lakta épületét, a legendás Orczy-házat.

Lepedőnyi Izrael-térképen át szűrődik be a nap a Dohány utcai zsinagóga oldalszárnyába. Vásznáról pattogzik már a papír: jóval Izrael Állam megalapítása előtt készült. Nem is itt volna a helye, a Dohány utcai zsinagóga emeleti szobáiban működő levéltárban azonban egyelőre nem talált neki jobbat Toronyi Zsuzsanna. Megoldást az efféle ritka iratoknak az a látványraktár jelenthet, amelyet a Wesselényi utca 7. szám alatti műemlék épület földszintjén rendeznek be nyárig.

– Európában nem tudunk másik ilyen levéltári bemutatóteremről – magyarázza a Milev-vezető. – Tömörraktárnak alakítjuk majd ki, vagyis olyan helytakarékos és áttekinthető tárolórendszernek, amelyben a polcokat teljesen egymásra lehet tolni, így a levéltáros vagy a kutató csak ott nyit folyosót magának, ahol éppen keres. (Persze látvány is lesz, hiszen a név kötelez: például régi tagfelvételi díszoklevelek a Hevra Kadisába, rabbioklevelek, térképek meg réz pecsétgyűjtemény.)

Éppen időszerű volt ilyen típusú tárolóhelyiséget berendeznie a Milevnek, hiszen a több százezer irat között épp hogy csak elfér három állandó munkatársuk íróasztala. És akkor arról a mozaikablakos toronyszobáról még nem is beszéltünk, ahol Toronyiék csak elkezdhették a szelektálást. A levéltáros majd húsz éve dolgozik ebben a Mazsihisz által fenntartott intézményben – két évvel ezelőttig egészen egyedül. A toronyszoba közepén ponyvával letakarva találta azt az embermagasságú dokumentumkupacot, amely állítólag befalazva vészelhette át a második világháborút. Az anyag egy kis része mostanra egyendossziékban sorakozik a Dexion-Salgó-polcokon. A nagyja: sokmázsányi cakkos szélű, átkötözött papír feldolgozásához hónapokra volna szükség – még ha teljes munkaidőben ezzel foglalkoznának is.

De rengeteg időt vesz el az úgynevezett jogbiztosító iratok előkerítése, amelyek iránt az elmúlt években – a „családfaboom” hatására –rendkívüli módon megnőtt a kereslet. Meghalt a nagypapa, házasodni készül a fiú: zsidósági igazolásra van szükség. Más kárpótlásához keres dokumentumot vagy iskolai anyakönyv után kutat. Aztán gyakran előfordul, hogy a zsidó hitközség egykori alkalmazottja nyugdíjjogosultsága bizonyítására kér ki tőlük szerződést. Szerencse, hogy nekik segíthetnek Toronyi Zsuzsannáék. Mert hogy a zsidóság történetében a levéltározás viszonylag új dolog. – A zsidó közösségekben még akkor sem volt jellemző a hivatali adminisztráció meg az iratőrzés, amikor például már kifejlett vármegyei levéltári hálózat létezett – magyarázza az igazgató. – Nyilván szerepe van ebben az életformának, a rendszeres kiűzetésnek, a költözéseknek is. De legalább akkora jelentősége van annak a hagyománynak, hogy a szakrális jellegű, Isten nevét említő iratokat, amikor már nem használhatók, el kell temetni.

A szervezett adminisztráció csak olyan „gigaközösségek” kialakulásával kezdődhetett,mint amilyen a pesti. 1909-ben határozták el a Zsidó Tudományos Gyűjtemények Tárának megalapítását, amely múzeum és levéltár volt egyben, mégpedig egy Hold utcai magánlakásban. Ez a gyűjtemény 1931-ben vándorolt át a Dohány utcai zsinagóga melletti épületbe, a szervezett iratgyűjtést pedig csak 1943-ban határozták el, persze ez meghiúsult. A háború után már nem a zsidó múzeumon belül, hanem a rabbiképzőben, a hatalmas „network”-kel rendelkező Scheiber Sándor vezetésével indult újra a levéltározás. A vidékre előimádkozni járó rabbinövendékei pótolhatatlan anyagot gyűjtöttek össze a kisebb közösségektől.

– Akadt azért néhány eset, amikor nekünk is szerencsénk volt – emlékszik Toronyi –, például egy bácsival, aki azzal kopogott be hozzánk: ő az utolsó a közösségükből, elhozta nekünk az anyakönyveiket. Vagy tavaly nyáron, Gyöngyösön, egy idős házaspárt sikerült meggyőznünk, hogy nálunk vannak a legjobb helyen a közösségi dokumentumok. Sopronban pedig az elhunyt hitközségi elnök hagyatékában őrizték a komplett irattárat, benne a határszéli munkaszolgálatos tömegsírok irataival. Résen kell lenni, mert valójában tisztázatlan, hogy ki a jogos örököse egy-egy kipusztult hitközség anyakönyveinek, iratainak. Mi nyilván úgy gondoljuk, hogy a Milev. De mi van, ha a családok örökösei, mondjuk, árverésen akarják értékesíteni ezeket a tárgyakat? Nem akadályozhatjuk meg, vagyis még az aukciósházakkal is konkurálnunk kell. Ráadásul a hatvanas-hetvenes években az emberek nem szívesen adtak ki a kezükből efféle okmányokat. Történelmi tapasztalataik azt mondatták velük, hogy ez nem az az ország, ahol bármiben meg lehet bízni.

Talán nem voltak még ennyire szkeptikusak azok a zsidó családok, amelyek a XVIII. század végén a Király utca és a Károly körút sarkán álló hatalmas épületbe költöztek. Orczy báró városfalhoz közeli házának 48 bérlakásában alakult ki a pesti zsidóság csírája, egy főként fiatalokból álló közösség. Az épületen belül két zsinagógával, kóser mészárszékkel és mikvével, azaz rituális fürdővel. Hogy pontosan kik és honnan jöttek szerencsét próbálni ide, ebbe a Deák Ferenc téri nagy piactól kőhajításnyira lévő új otthonba? Ezt most Toronyi Zuzsanna vezetésével az ELTE hebraisztika szakos hallgatói próbálják kideríteni. Mégpedig abból az asztallapnyi könyvből, amelyben a pesti zsidók német nyelvű, héber betűs házankénti összeírásai állnak. Az Orczy-házon kívül a levéltárosok a régi pesti zsidó negyed néven ismert városrész 30 telkét ugyancsak megpróbálják feltérképezni – többek között a Dohány utcai zsinagóga telkét, az egykori Tabackgasse 376-ot vagy a Theodor Herzl-lakóházat. Az anyagból áprilisra a Goldmark Teremben építik fel azt az kiállítást, amelyben a legmodernebb technikával lehetmajd lakóházak, üzletek – és nem utolsósorban tíz idősáv között – barangolni. Olyannyira modernnel, hogy a térképeket állítólag megérintenünk sem kell majd, csak előttük céltudatosan hadonásznunk, valahogy úgy, ahogy azt Tom Cruise tette világító ujjaival a Minority report című film óriásképernyője előtt.

De a Judaica Europanában, ebben a tíz európai gyűjtemény munkáját öszszefogó EU-s projektben a pesti zsidó negyedet a térképeken és a fotókon kívül kézzelfogható emlékek is segítenek majd életre kelteni. Például az első, 1827-es zsidó összeírás vagy egy lebontott kóser mészárszék régi mezüzéje. És ott lesz a híres Fröhlich-cukrászda mérlege is, rajta a műtárggyá magasztalt flódnimaradványokkal.

Az izraelita közösségek történetében viszonylag új szokás az iratok levéltári őrzése
Az izraelita közösségek történetében viszonylag új szokás az iratok levéltári őrzése
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.