Korom Mohán

Az állatvédők csihadjanak: nemarról van szó, hogy a falubéliek ütikvágják szerencsétlen csirkéket.

Ha húshagyókedden fontos tárgyalásra igyekeznénk, kifogástalan öltöny, virító fehér ing, fontoskodó arckifejezés, miegyéb – ne nagyon kormányozzuk autónkat Moha község felé, keressünk alternatív útvonalakat. Ha elővigyázatlanságunk okán mégiscsak keresztülhaladunk a Fejér megyei településen, tudjunk róla: húshagyókedden még a községen áthaladó gépkocsikban ülők sem úszhatják meg a varázslást.

De ne szaladjunk előre.

A tikverőzés a mohai farsangi népszokások egyik különlegessége, miközben már az is épp eléggé különleges, hogy néhány helyi népszokás mindenféle külső beavatkozás nélkül maradt fenn: a község népe magától ápolja ezeket. Például a tikverőzés. Az állatvédők csihadjanak: nem arról van szó, hogy a falubéliek ütik-vágják szerencsétlen csirkéket. Hanem?

Hát az úgy van, hogy Moha fiataljai, jellemzően a fiúk, ilyenkor a farsanghoz illő álarcot és színes szalagokból összevarrt ruhát öltenek, így próbálván elűzni a telet, de nem csak: a cél, hogy az esetleges betegségekre is ráijesszenek ekképpen. A legfiatalabbaknak amúgy női ruhát kell ölteniük (lapzártánkig nincs hír arról, hogy a forgalom akadályozása miatt a rendőrség ne engedélyezte volna amenetmegtartását). Amaskarába öltözöttek végigjárják a falut, a házakból összegyűjtik a tojásokat, amiket aztán a női ruhát viselőknek kell kosarukban cipelniük.

És hát a korom. A tikverőzők a házról házra járás közben alaposan bekenik a falubelieket, de nem csak őket: a Fejér megyei iskolák diákjait is, akik élő népszokásnézőbe jönnek ilyenkorMohára, több százan egyébként. Mint mondtuk, a községen áthaladó autók utasai sem ússzák meg: ők is a tél, illetve a gonosz elűzését célzó varázslás részesei lesznek.

És hogymi ebben az üzlet? A tikverőzők nemcsak tojásokat kapnak a házaknál, de fánkot és bort is. A kosarakban cipelt, épségben maradt tojásokból pedig gigantikus mennyiségű rántotta készül az esti bulira, ami persze nem úgy néz ki már, mint régen. A népszokás maradt, az ereszdelahajam modernizálódott. Mondjuk nem teljesen mindegy, milyen ritmusra búcsúzik a tél?

Top 5

1. A MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS

utolsó napja ugyancsak húshagyókeddre esik.

2.KECSŐ ENDRE FESTŐMŰVÉSZ

kiállítása csütörtökön zár be a szolnoki Verseghy Művelődési Intézetben.

3. AZ U26

nevű budapesti helyen mutatja be új lemezét a Hősök 11-én pénteken.

4. BORVERSENYT TARTANAK 

12-én szombaton a hidasi Hargita étteremben.

5. TÜZESKERÉK-GURÍTÁSNAK

lehetünk tanúi március 13-án vasárnap Óbánya Fő utcáján.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.