Egyrészről. Mert mögötte meg ott van például a főiskola épülete, a diákok pedig nem arról híresek, hogy őket tartósan olyan nagyon nyomasztanák a kiábrándító hétköznapok. A dunaújvárosi főiskola épületegyüttese legalább olyan bonyolult mátrix, mint amilyet a története kiad. Első tömbjei még a szocreál fénykorában épültek meg, 1969-től főiskola – a kornak megfelelően súlyos tervgazdasági kockaépületekkel –, 2000-től pedig önálló intézmény, az új épülettel véglegesítve.

Posztmodernül mindenféle az új épület is

Sosem a patinájáról volt híres, de úgy tűnik, mára éppen ebből volt képes tőkét kovácsolni, ahogy rugalmasan szakadt el szocialista hagyományaitól: a kohómérnökség mondjuk már harminc éve sem sok jóval kecsegtethetett, de itt már akkor megjelent az informatika, ma pedig posztmodern összetételben anyagmérnökségtől a műszaki menedzserekségen át a kommunikációig mindent tanítanak. A legkorszerűbb egyetemi tévéstúdió és szuperlaborok, együttműködés a TV2-vel, meg az SKF-től az Apple-en át a Boschig jó nevű multikig – ezek rugalmasságról és sokszínű gyakorlatiasságról árulkodnak. A lényeg: nincs nagy handabandázás a múltról, meg az intellektuális tradíciókról; a megmaradás érdekében tiszta erővel a nem mindig rózsaszín gyakorlat, azaz egyrészről a hallgatói vágyak, másrészről meg a munkaerő-piaci piaci realitások felé fordultak.

És ilyen posztmodernül mindenféle az új épület is. A posztógyár egykori fonodacsarnokával dolgozták össze (sok-sok építész, kerttervező és képzőművész közreműködésével, a felelős tervező Rombauer Gábor), a sok belehelyezett funkciónak megfelelően talán túl sok stílusból és elemből, mégis szimpatikus. Nagy merészen még az is hozzáköltöm, ezek az a radikális mellérendelések talán valamit a város kemény, ipar világából is megidéznek – nekem legalábbis például az innen induló kortárs vasszobrászokat juttatta eszembe. Utcai frontján a valahai üzemcsarnok sötét klinkertégla színe mellé három dinynyeszelet üvegfal került mozgalmas szimmetriában, amúgy az épület körbejárható, elölről, hátulról, oldalról ugyanolyan könnyen megközelíthető. (Ja, és akadálymentes is.)

Az a túl sok elem belül kezd el burjánzani, de azt is látni rögtön, ezek gyakran csak részformák, masnik a jól elkülönített funkciók testén. Feltűnően jól felszerelt oktatási blokk, süllyesztett látványtornacsarnok és -könyvtár, nagyelőadó és trendi folyosók – ez a polipszerűség meghatározó áramlási útvonal nélkül talán magát a főiskola útkeresését is jelképezi.

Rendkívül jól mutatnak például a régi rész pirosan kiugratott tartógerendái, a felülvilágítóknak köszönhetően nappal rengeteg a fény, sötétben pedig már-már misztikus a bekukucskáló ég, de ebben az összhangzatban ez a markáns fémszerkezet és a félkaréjos üvegtető talán sok, a kettős TT folyosószerkezet amúgy is rengeteg különböző elemet feltételez. A fő folyosó plázaszerű (ottjártamkor még egy hirdetőtáblás ideiglenes buszmegállóval), a T bal oldali szárában pedig az üveglépcsőkkel, átjárókkal egészen más hangulat uralkodik, és bármennyire imponáló is a kortárs képzőművészet kitüntetett jelenléte, ennyi talán túl sok. Gondos előkertjével egészen más, cool világot hoz viszont hátul a könyvtártömb. Olykor még az óbudai Graphisoft Park nyugalmát is felidézi, oldalt kilépve pedig újra példás a régi és új összeillesztése a látványbeton fallal –nyilván az sem véletlen, hogy idekerült a főiskola felirata.

A dunaújvárosiak új campusa egyébként nemigen érte el a sajtó ingerküszöbét, annál inkább hozott bajt rájuk az építésénél alkalmazott PPP-rendszer. Pénzügyi vizsgálat, némi rosszhír-keltés a nagy felsőoktatási versenyfutásban. Lehet, hogy évről évre nehezen nyögik majd ki a vállalt terheket, de ennek a főiskolának minden vidéki hendikepje dacára is van fazonja.

És ez az új épület hozzáadott értéke is.