– Filmjei szinte kizárólag irodalmi adaptációk.

– Nagyon egyszerű: olyan vagyok,mint egy kíméletlen remeterák. Bemászom az írók agyába, és elveszem a gondolataikat, ötleteiteket. Egyszerűen jobbak, mint az enyémek... De félre a tréfát: kihívásnak tartom, hogy ezeket a történeket alakítsam képpé, hogy túllépjenek azon, amire az írott szöveg képes. Például Marie-Sabine Roger regénye egyes szám első személyben viszi végig a cselekményt, ha ehhez hűek maradunk, akkor roppant egysíkú filmet készítettünk volna. Az irodalmi alapanyagból kiindulva viszont elkezdtük „kitágítani” a történetet. Természetesen folyamatosan egyeztettünk a szerzővel, nehogy épp a szándékai ellen menjünk.

– A Nem beszélek zöldségeket! nagy része egy bisztróban játszódik. Nagyon sok francia film helyszíne a kávéház. Ön egyfajta bájos, nosztalgikus hangulattal ábrázolja az itt játszódó jelenteket. Miért?

– Mert a kávéházi kultúra, amely tényleg fontos része a francia ember mindennapjainak, sajnos lecsengőben van. Mindezt a dohányzás betiltása idézte elő. Ne értse félre, nem azt mondom, hogy az emberek dőljenek hátra és naphosszat füstöljenek, csupán azt, hogy a dohányzás „üldözését” túlzásba vitték, és ezzel a városi kultúrát is gyökeresen átalakítják. Nemrég fejeztem be egy írországi forgatást: emlékszem, évekkel ezelőtt milyen kocsmaélet volt ott! Most bezzeg... A hangulat teljesen odavan, higgye el, bárki bármit mond. Ugyanez történik Franciaországban is. Az emberek felhörpintik a kávéjukat, majd rohannak ki dohányozni. Nyáron a bisztrók szinte üresek, kihaltak, így a filmem egy letűnőben lévő kávéházi kultúra előtt is tiszteleg. Úgy látszik, nekem is vissza kell szoknom a cigire, és ki kell mennem a teraszra, hogy ismét legyenek barátaim.

– A film hőse, Germain Chazes Camus műveit olvasva csodálkozik rá az élet szépségeire.

– Igen, de ha én írtam volna a könyvet, akkor nem A pestissel nyitom a sort, hanem a Közönynyel. Pont Camus miatt tetszett meg egyébként Marie-Sabine Roger regénye. Sokszor próbáltam én magam is filmre adaptálni valamelyik klasszikust, de ezek a Camus-írások átírhatatlanok, képtelenség átültetni őket a vászonra. Visconti megpróbálta, de beletörött a bicskája.

– Gérard Depardieu-vel és Gi sele Casadeus-szal már dolgozott korábban.

– Nem, nem erről van szó. Gérard egyszerűen nagyon jó színész, bolond lennék nem vele dolgozni, ha alkalmam nyílik rá. Gisele mögött pedig ott áll hatvanévnyi színházi tapasztalat, és olyan kedvesség árad belőle, ami elengedhetetlen volt a szerephez. Sokkal egyszerűbb a dolga a rendezőnek, ha a színészéből természetesen adódik az, amire szükség van.

– Azt nyilatkozta, hogy a filmkészítés folyamatából leginkább a vágás és az utómunka érdekli.

– Mert a film tulajdonképpen ezekben a szakaszokban készül el. A forgatás egy nagyon szigorú és zárt folyamat, ott arra kell igazán ügyelni, hogy a könyv szellemében vegyük fel a jeleneteket. Ez pedig nagyon stresszes lehet. A vágás ezek után megint szabadabb, kreatív folyamat, itt kell megtalálni a ritmust, az atmoszférát. Olyan, mintha sakkozna: minden lépésnek következményei vannak.

– Akkor mit csinálnak azok a rendezők, akik nem írnak és vágnak, hanem „csak” rendeznek.

– Biztosan nagyon rosszul érzik magukat. „Kívülről” nagyon nehéz a történet szolgálatába állni.

– Ne bántódjon meg, de folyamatosan rettegtem a film alatt, hogy mikor csap át az egész melodrámába.

– Hát igen, késélen táncoltunk végig, én is félek attól, amikor egy filmben felcsendül a hegedűszó...

– Az összes filmjében az emberi kapcsolatokat és a csodaszerű emberi jellemfejlődést veszi górcső alá.

– Egyszerű: szeretem a barátságot, az emberi kapcsolatokat. Az ember szociális lény, örömet szerez nekünk megosztani másokkal az érzelmeinket, beszélgetni, vitatkozni, a világot egy csésze kávé mellett megváltani.

– Igen ám, de manapság, a Facebook korában ez egyre inkább háttérbe szorul.

– Levi Strauss mondta egyszer: nem szeretem ezt a századot. Én is így vagyok ezzel. Vannak gyerekeim, unokáim, és aggódom a jövőjük miatt. A világ most túl gyorsan változik, sajnos nem a jó irányba.

„Szeretem a barátságot, az emberi kapcsolatokat”