–Amire régebben aZeneakadémián nem gondoltunk, hogy a komolyzene is áru. Manapság kénytelenek vagyunk észrevenni, hogy ez az igazság – mondja Devich János, jelezve: ezért igyekeznek olyan szakokat indítani, akkreditálni, amelyek ebbe az új követelményrendszerbe illeszkednek. Egyik tervük az alkalmazott zeneszerzés szak beindítása, ahol reklám- és filmzenék írását tanulják majd a hallgatók, amelyekben az ötleteiket, rafinériáikat, tehetségüket meg tudják valósítani.

Ígéretes lehetőség, hogy az e szakon képzett szerzők művei gyakoribbá teszik majd a laikus „fogyasztó” és a kortárs zene hétköznapi találkozásait. Arra is van tehát esély, hogy a közönség pont emiatt fog újra közeledni a modern szerzőkhöz. Hiszen a film és a zene kézen fogva segíti egymást a sikerben, az meg csak előny, ha a tolakodó hirdetések alatt legalább jó zenét hallhatunk.

– A másik elképzelés a zenei menedzserképzés. Aki ezt választja, nem közvetlenül a hangokkal foglalkozik majd, de a zene közelében marad. Rendezvényszervező, koncertszervező vagy impresszárió lehet belőle. A két új, tervezett szak még akkreditálás előtt áll – avat be Devich János abba, mit tervez a Zeneakadémia vezetése annak érdekében, hogy a náluk képzett művészek is kelendő áruvá váljanak a piacon. Az impresszárió az a szakember, akinek van annyi zenei érzéke, képzettsége, hogy felismerje a művészben rejlő lehetőséget, s folytonosan sertepertél, intézkedik, koncerteket, fellépési lehetőségeket, „hangsúlyosabb” esetekben turnét szervez. A professzor azonban nemcsak e két területen látja a változtatások szükségességét, hanem a képzési területeken is:

– A régizene-képzést már meghirdettük, itt Vashegyi György, a régi zene egyik legnevesebb, nemzetközi rangú művelője a meghatározó egyéniség. A népzene tanszék három-négy éve indult, és rendkívüli népszerűségnek örvend – mondja.

– A változást leginkább a hallgatókban látom, szerintem nem a „minőségben” van különbség – állítja ugyanakkor Beischer-Matyó Tamás zeneszerző, az egyetem tanársegédje, aki még élénken emlékszik saját diákéveire. Úgy véli, a korszerűség a módszerekben keresendő. A mostani generáció figyelmét egészen más dolgok kötik le, az igényük is eltér a régen megszokottól. Amire az előadó elmond egy zenetörténeti adatot, a diákok addigra megtalálják az okostelefonjukon. Az öt év a Zeneakadémián inkább arra való, hogy megtanuljanak önállóan gondolkodni. Vannak nagyszerű tanárok, akik istápolják, mentorálják a növendékeiket, s ennek egészséges esetben így kell működnie. Leonard Bernesteint például pályája kezdetén a zseniális karmester, Dmitrij Mitropoulos és Aaron Copland zeneszerző támogatta, és sokan vélik úgy, hogy nélkülük talán sokkal jelentéktelenebb szerepet töltene be a zenetörténetben.

Devich János véleményével öszszhangban Beischer-Matyó Tamás is hangsúlyozza: kell olyan tantárgy, amely az önmenedzselésre készíti föl a növendékeket.

– Óriási hiba, hogy nálunk nincsenek koncertügynökségek. Az üzletember és a zenész két külön szakma, kizárják egymást. Ügynök – impreszszárió – nélkül a nyugati országokban szóba sem állnak a zenészekkel, de itthon ez a tevékenység még nem elterjedt. Enélkül hatalmas szerencse kell a sikerhez. Az az ideális, ha a művésznek csak annyi a dolga, hogy kimegy a színpadra és játszik.

De Beischer-Matyó Tamás azt sem rejti véka alá: egy, néhány hónapja a Zeneakadémián készült felmérés során láthatóvá vált, hogy a hallgatók jelentős hányada gondolkozik azon, az MA fokozatot már külföldön szerzi meg. A hazai zenekarok ajtajaira lassan kihelyezik a „megtelt” táblát, az ott szerződött zenészek átlagéletkora 30-35 év körüli. Nem csoda tehát, hogy az itthon képzett új generációk utat, megélhetést keresnek maguknak – másutt. S ez nem elsősorban az intézménynek szól, hanem a perspektívának, amelyet az ország tud nyújtani nekik.

Nagy hiba, hogy nálunk nincsenek koncertügynökségek