Operettország persze allegória. Szürreális világ, de valós hazai helyszín: agyagbányató és romos téglagyár. E körül forog a történet, amelyet két operettszerző (Iglódi István és a cseh ellenzéki rendező, Ewald Schorm alakításában) sző, és amelyhez szereplőket válogat, felhőtlen boldogságot ígérve nekik. A jelölteket jellemzően szállítószalag viszi be a librettisták irodájába, ahonnan ugyanaz hozza ki őket, immár derűlátással telve. A szüzsé szerint négy fi atalembernek és négy lánynak egyszerre utalja ki a hivatalnok (Őze Lajos) helyreállítandó lakásként a házat, ami, ugye, nem kis zavart okoz. Az operett meséje szerint a zavarból fokozatosan harmónia támad, mert a hősök egymásba szeretnek. Csakhogy a kiválasztottak folyton konfliktusba kerülnek az operettsémával, amit a háttérben manipuláló librettistáknak kell föloldani. Végső eszközként az örökifjú primadonnát vetik be (Honthy Hanna utolsó filmszerepe), aki behízelgő hangján énekli: „neked épül, neked szépül, születik most egy új világ”. És a zárás rózsaszín felhőbe borul, a Kék Duna keringő dallamára.

Az 1957-ben keletkezett, de csak később engedélyezett Bástyasétány 77 című operettre épül a film, de ötvenes évek eleji darabok, elsősorban az Állami áruház híres slágereit is használja. Meggyőzően mutatja azt a profizmust, amelyet a magyar filmkészítés a múlt század hetvenes éveiben képviselt. Már a forgatás során sem volt titok, hogy olyan fi lm készül, amelynek sugallatát a rendező, Gazdag Gyula ma úgy foglalja össze, „az az átalakítás, amely a szocializmusban zajlik, az emberi természet ellen való”. Jellemző, hogy a felvételek befejeztével Schorm megjegyezte: „Majd viszek neked meleg levest a börtönbe”. Nem kellett vinnie, a Kádár-rendszer azon már túl volt. De a filmet, amelyben az álságos operettillúziók világával azonosították, nem viselte el.

Bár az 1974 decemberében kész mű engedélyét kiállították, a film nem került moziba. Szabó B. István, aki 1975-től 1983-ig volt fi lmfőigazgató, úgy emlékszik Gervai András könyvében (A tanúk, Saxum 2004), hogy elődje „zárta dobozba” a Bástyasétányt. Ám az MSZMP-központ filmes referense egy feljegyzésben azt írja 1975 szeptemberében fölöttesének, hogy Szabó B. nem engedte a bemutatást. Mindenesetre jóval a betiltás után, 1975 októberé ben hívták össze azt a „szakmai” vitát, amelynek célja a döntés hitelesítése volt. Összefoglalója szintén olvasható Gervai kötetében.

A FilmművészetiTanács (FT) égisze alatt zajlott eszmecserén többen is zavaros ideológiával vádolták Gazdag filmjét. Például, hogy az akkoriban „káros burzsoá irányzatnak” tartott strukturalizmus és a filozófiai Frankfurti Iskola eszméit követi. Vagy hogy egzisztencializmusa nihilizmusba csap át. Míg az egyik póluson Király István irodalomtudós és Rényi Péter, az FT elnöke, az akkori Népszabadság főszerkesztő-helyettese a hivatalos elutasító verziót képviselte, a másikon a dramaturg Kertész Ákos, a rendező Kovács András és Kardos Ferenc kiállt a film mellett. Egyensúlyozó köztes álláspont Szabó István rendezőé: ő művészi tévedésnek, stilárisan hibás munkának nevezte Gazdag művét, amelyre többféle ideológiai magyarázat adható. Ugyanakkor kifejtette, nem szabadna egy műalkotást a napi politika szempontjaitól vezérelve betiltani, de ha mégis ez a helyes – érvelt –, a „politikai jelenidő” elmúltával közönség elé kerülhet. Ez a „jelenidő” tíz évig tartott, l984-ben tűztékműsorra a pesti Vörös Csillagmoziban.AddigraOperettországmár föltűnt színpadi művekben, előszörAscher Tamás híres kaposvári Állami áruházában (1976) – amely ellen persze utóvédharcot vívtak a pártideológusok.

A mostani DVD Gazdag filmjének máig ható világát és történetét ismerteti gazdag kultúrtörténeti adalékokkal. Izgalmas, tanulságos kaland.