Azt, hogy ki volt Stanislaw Lem lengyel író, egyszerű meghatározni. A tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusa. Könyvei 41 nyelven, több mint 27 millió példányban keltek el. Egykor ő volt a legolvasottabb sci-fi szerző a világon, a lengyel akadémia tagja, s egyáltalán nem mellékesen több egyetem tiszteletbeli doktora. 1973-ban elnyerte az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Szövetségének (SF-WA) tiszteletbeli tagságát is, ezt azonban 1976-ban visszavonták, mert „tiszteletlen megjegyzéseket” tett az amerikai sci-fi minőségére: „...bóvli, átgondolatlan, igénytelenül megírt művek, amelyek szerzőit jobban érdekli a pénzkeresés, mint az ötletek és új irodalmi formák” – jelentette ki. A Szukits Kiadó jóvoltából munkássága egészével megismerkedhetnek az érdeklődők; olyan művekkel, mint a Visszatérés, a Tarkovszkij megfilmesítette Solaris, A legyőzhetetlen, a Kiberiáda, a Pirx pilóta kalandjai, az Álmatlanság, a Szénanátha vagy a

Lymphater utolsó képlete. A határhelyzetbe jutott, az ismeretlennel szembekerülő, esendő ember izgatja mindegyikben. Akinek a technikai evolúció kiszámíthatatlan következményei között nem annyira külső veszedelmekkel, idegen civilizációk támadásával, mint inkább önmagával, maga racionalitásával kell megküzdenie, hogy jól választhasson és dönthessen. Igen, Lemet a nyugtalanítóan jelenvaló erkölcsi kérdések foglalkoztatták.

Kicsoda Tomasz Lem? Stanislaw Lem fi zikusnak szánt gyermeke, aki a stanfordi egyetemen sikeresen abszolvált vizsgák után váratlanul mégis író és műfordító lett Lengyelországban. Kései gyermek. Stanislaw Lemnek ugyanis meggyőződése volt, hogy a lengyel szocializmus fenyegetően abszurd viszonyai közé nem szabad egy gyereket beereszteni. De aztán mégis rákényszerült. Akkor kiderült, hogy egy gyerekkel ő sem tud mit kezdeni. Amikor eszébe jutott, hogy talán mégse ártana az apai nevelés, rögtön latin tudományáról kezdte faggatni az elemista fiút, mert arra építve, s egy szótár segítségével akarta megtanítani német nyelvre, méghozzá két hónap alatt, s erősen fel volt háborodva, hogy hiába erőlködik. Tomasz azért felnőtt, s élte a világhírű apák gyermekeinek kalandos sorsát. Most megírta és közreadta a család történetét, mozzanatosan élményeit, emlékeit, az otthoni legendárium anekdotáit időrendi csomópontok köré csoportosítva, bő teret szentelve apja finoman szólva is hóbortos természetének és szokásainak, anyjának, a minden tiszteletünket megérdemlő Basiának, rokonoknak, a lengyel szellemi élet fel-felbukkanó személyiségeinek, háttérben a lengyel szocializmus e könyvben, s a család történeteiben valamelyest anekdotizálódott, sötét diktatúrájával.

A könyv szerint egyébként kiállhatatlan ember lehetett ez a Stanislaw Lem. Önfejű, makacs, nyakas, szeszélyes. Milyen lehet azzal együtt élni, aki képtelen gátat vetni a lakásán átözönlő dilettánsoknak, őrült feltalálóknak, miközben az őt kérdező újságírót hiúságában durván rendre utasítja? Aki képtelen dolgokra szórja el pénzét, s összevásárol mindent, amit meglát? Lábbal hajtható autót, villanyvasutat például, menni is éppen csak megtanult fiának. Hogy aztán, amit megvett, habozás nélkül üzembe is helyezze, és azonnal tönkre is tegye. Miközben nem akart költeni, fukar is volt, a szállóban kétszersültet majszoltak és hideg vizet ittak, felháborodva a pincérek erőszakos provokációin, akik agyba-főbe kínálták, majdhogynem elgázolták őket a jobbnál jobb ételekkel, s a különbnél különb italokkal, mint avolt a befizetett árban? Kell-e többet mondani arról, aki minden autójával úgy hajtott be a garázsba, hogy csak a hátsó fal állította meg?

Mit mondhatunk? Ha nem muszáj, ne akarjunk együtt élni egy zsenivel. Már ha az olyan, mint Satnislaw Lem volt.