Tetszettek volna forradalmat csinálni!
Az 1961-es születésű táncoskoreográfus, a DV8 egykori alapítója hungarikumként említette még a szavahihetetlenséget, a felelőtlen ígérgetést és a mélabús előadók rendszeres késését a próbákról. Mindez azt sejtette, hogy a fizikai színház nyűgös fenegyereke, a SÍN Kulturális Központ, a Horváth Csaba vezette Forte Társulat öt tagja és az ugyanenynyi vendégművész három hónapos együttműködése korántsem volt zökkenőmentes.
A több mint egyórás, alternatív középiskolai irodalomórával ötvözött, ernyedt esztrád mit sem mutatott az önmagát színházi terroristának minősítő rendbontóból, egykori punkból – sokkal inkább a Pet Shop Boys koncert- és médiafellépéseinek kiégett mozgástervezőjéből. Az 1956 krónikáját és a honi lírát állítólag roppant elmélyülten tanulmányozó alkotó a szabadságért és a szerelemért folytatott, véráldozatos harcról kívánt zengeni. Nagyszabású látomás helyett mindennapi, gyermekded csetepatékat, főzelékszagú párkapcsolati szappanoperákat, apró kis halálokat tárt a publikum elé – műanyag puskával, továbbá Álomországból a rögvalóságba csöppent, fehérmájú Barbie hercegnővel és hatalmas farkú Ken herceggel. Az oroszok bevonulása-szkeccsnél tíz piros parókás sertepertél a színen, Hacsaturján szilaj muzsikájára. A diktatórikus elnyomás -epizódban Juhász Kata testét, száját tekerik körbe Fragile (törékeny) feliratú ragasztószalaggal, majd a hatástalanított nőt gördeszkára állítják. A zenei katyvaszra (cimbalomjáték, népdalok, Harsányi Béla-sláger, Szomorú vasárnap, parti-tuctuc, Billy Holiday, swing, Ligeti, Marilyn Manson, Himnusz, etc.) fabrikált bumfordiságot meg-megszakítják a fl egmán letudott Ady-, József Attila- és Radnótiversrészletek.
A minden szellemi izgalomtól mentes kortárs közhely- és sztereotípiatárlatnál is csüggesztőbb volt a felszínt nyeglén kapirgáló, a bemutatón leverően enervált szereplőgárda. Az erőtlenek egyletének szövegmondása egyszerre volt affektált és modorosan deklamáló; így szemet szúrt a jól teljesítő, hórihorgas AndrássyMáté könnyedsége, természetessége. A bágyadt csoportos tánc- és mozgásjeleneteknél kivált föltűnt az összhang teljes hiánya, az általános kelletlenség. Egy, csak egy legény volt talpon e sivár vidéken: az energiától kirobbanó,magának saját ritmust diktáló, példásan koncentrált, szellemes Grecsó Zoltán vendégművész. Ám ha őt szemléltem (dekoratív jelenség), majd tekintetemet óvatlanul végigfuttattam a totyogó dinamikájú siserehadon, lekonyultam, mint egy kankalin.
A médiában patáliázó, sértett nyüzsimanó kutyulmányának vége felé két nyelven is fölcsendül az Ahogy lesz, úgy lesz (Whatever Will Be, Will Be) örökzöld, amelyet szájbarágós mottónak vélek. Nigel Charnock – híven címválasztásához – lehet, hogy revolúció erejű darabot kívánt rendezni, ám végül is a sanyarú helyzetükbe megadóan belenyugvó pórnépek olcsó-érzelgős szcénáit, kocsmai lármázás utáni megalkuvását mutatta meg. Képünkbe vágta: tetszettek volna forradalmat csinálni! Magam is ezt mondanám a szavakkal tüntető, felelősséget áthárító, türelmét vesztett angolnak, aki bizton hírünket viszi majd a világban, építi az országimázst; és elmondja, teheneknek adott szerenádot, hegedűn.
