Hajós András: Abszolút nem értek hozzá. Van egy 12 éves lányommeg egy 10 éves fiam, szerintem öt éven belül ez élő kérdés lesz. Egy valamit azért elmondanék, mert a nagyon okos hozzászólók, fórumozók, szociológusok, ifjúságpolitikusok nem látják ezt, nincsenek az utcán. Én sem állítom, hogy benne vagyok a sűrűjében, de szoktam éjjel negyed kettőkor biciklizni, és be is megyek egy-egy helyre. Ez a partizás a drogról szól, semmi másról, és baromira nem látják a felnőttek, hogy indul egy este. Fogalmuk sincs, hogy egy sörözőben éjfélkor mit osztanak szét a fiatalok egymásnak, azzal, hogy „itt egy kis katiska-mariska, spurizzunk, és hányra hova megyünk”. Tudatmódosító szerek vannak az estében mozgó gyerekek 95 százalékának a testében, ezt állítom. Mi, felnőttek nem tudjuk, mi történik velük akkor és másnap, nem értjük a partidrogok hatásmechanizmusát. Hogy adunk tanácsot, hogy vigyázunk rájuk, hogy alkotunk szabályokat? De nemcsak a szülők, hanem, akik a partikon kitalálják a ki- és a bejövetelt. Már beálltak az LSD-től? És mit csinálnak, ha valaki azt állítja, hogy vörös manók űzik?

Nol-Presszó: Te elmesélted a szüleidnek, hogyan bulizol?

Hajós András: Nem.

Nol-Presszó: Ők megkérdezték?

Hajós András: Megkérdezték, és látták, hogy mi történik velem. Egyszer például borzalmas erővel hosszan nyomtam a szomszéd néni csengőjét, hogy legyen végre világosság a folyosón, mert ki akartam venni a kontaktlencsémet. Nem akartam, hogy észrevegyék a szüleim, mennyire részeg vagyok. Amikor anyám kijött – nyilván hallotta a szomszéd néni csöngőjét, de a néni nem, mert már süket volt –, tudta, hogy mi a helyzet. Egy pillanat alatt átlátta, hogy töményet ittam, és rosszul vagyok. Értettem a kontextust, amiben voltam, mert az alkohol kultúrája itt, Európában ismertebb. Az akkor és a most között óriási a különbség, ezt kellene megérteni. Nagyon komoly paradigmaváltásnak kellene bekövetkeznie. És figyelem, amit mondok, nem értékítélet, ez egy szakmai különbségtétel! A drog más, mint az alkohol. Másik szer, más a hatása, nem jobb, nem rosszabb.

Nol-Presszó: És akkor mit kellene tenni?

Hajós András: Meg kellene hallgatni azokat a halkan beszélő, időnként kötött mellényes és nem biztos, hogy látványosan népszerű dolgokat mondó szakembereket. Meg kéne tudni, mi történik a gyerekekkel, miért drogoznak. Miért van az, hogy oda akarnak menni hatezren egy templomba éjszaka (mert nekik ez egy templom, adott esetben)? Miért akarnak valamilyen állapotban totyogni, amíg meg nem küldik őket egy potméterrel, és örülhetnek tíz percet? Persze, ez is csak egy szelete a budapesti éjszakának. És ezt nem értik a politikusok.

Nol-Presszó: Te érted?

Hajós András: Jó, próbáltam ezt-azt, de nem merültem el benne annyira, hogy irtózatosan képben legyek. De azt láttam, amikor elmentem ilyen helyekre, hogy ők nem csajoznak, nem egymással foglalkoznak, mint mi a nyolcvanas években, a siófoki Tó diszkóban, én speciel veszkócsizmában, citromsárga vállasított ingben, copffal. Ittunk, hogy bátrak legyünk, és csajoztunk, verekedtünk vagy menekültünk. Megint nem értékítéletkéntmondom. Ami kultúránkban ismert csomag. Ez az agresszió, ezt csináljuk Verecke óta. Ők más módon vannak összekötve, a DJ-n, a zenén, a szeren keresztül. Együtt akarnak lenni, és közben egyedül. Tényleg nem károgok, hogy régen milyen jó volt, most milyen rossz, más. De strukturálisan más. Azt is hadd kérdezzemmeg a tisztelt nyilvánosságtól, beleértve magamat is: ki csinált a West-Balkán óta riportokat – akár név nélkül is – gyerekekkel, hogy ti mit csináltok ott? Ez nem egy szabályozási-hivatali ügy. Ez inkább irodalmi kérdés, beszéltetni kellene a gyerekeket. Szeretnék meghallgatni egy 16 éves lányt, aki órákig beszél arról, miért jár oda, és akkor megérteném.

A NOL-PRESSZÓ A NOL-TV ÁLLANDÓ ROVATA

Hajós András videóját itt lehetmegnézni: http://www.noltv.hu/video/3214.html