Ötven magyar költő összes versét a kezembe nyomja, egyetlen CD-n. Ha eszembe jut egy idézet, pillanatok alatt megkereshetem, hogy melyik versből van – biztat Biszak Sándor. Aztán újabb lemezt ad, amelyen tízezer régi budapesti képeslapot böngészhetek, egy másik DVD-n pedig megtalálom a parlamenti jegyzőkönyveket 1990-től 2010-ig. Körülöttünk, a kelenföldi családi házban (az Arcanum központjában) ott sorakoznak a polcon Mikszáth Kálmán összes művei, lexikonok, középkori oklevelek, a magyarországi megyék kataszteri térképei, mindmind egy vékony lemezre összesűrítve.

„Gyakran megköpködtek” – ábrándít ki a cégvezető. Keserűséggel a hangjában idézi fel, hogy irodalomtörténészek a Digitális barbárság című konferencián szidták az Arcanumot. „Az irodalmi művek kritikai kiadásának felkent papjai megmondhatják, mit szabad, és mit nem. Ők ugyan nem tudják megcsinálni, de nehogy már egy vegyész csinálja meg helyettük!” – kesereg Biszak Sándor. A bírálói csak arra figyeltek, hány hiba van a CD-ken, hol van a sor vége, vagy milyen a tördelés…

Pedig ő is az ELTE-n végzett 1983-ban, csak éppen vegyészként, a diplomamunkáját kvantumkémiából írta. Amúgy első generációs értelmiségi: az édesapja katonazenész volt, az édesanyja ápolónő. A bátyja vidéken hadbíró (mai elnevezéssel: a katonai tanács vezetője). S mivel az elméleti kémikusok akkortájt a gyógyszergyárak könyvtáraiban húzódtak meg, ez történt Sándorral is: a Richter könyvtárában kapott állást.

Ez pecsételte meg a sorsát. Abban az időben indult az internet elődje, egy telefonvonalon keresztül működő adathálózat-szerűség, amely a gyógyszergyárból is elérhető volt. Sándort elbűvölte, hogy a világ másik végéből le tud kérni (a vegyészek és a kutatók munkájához szükséges) információkat, és minden nap valami újat ismer meg. Érezte, hogy az adatbázisok világa sokkal jobban érdekli, mint az elméleti kémiai számítások. Komputerekkel és gyógyszerészettel foglalkozó cég csábította át később. Biszak Sándornak eszébe jutott, hogy már a Richter próbálkozott a (gyógyszeripari) szabadalmak rendszerezésével, így megállapodott velük, hogy segít hatékonyabb szabadalmi adatbázist felépíteni – persze még kezdetleges technológiával, flopilemezekkel rohangálva. Majd néhány kollégájával együtt céget alapítottak, amely már a Szabadalmi Hivatallal szerződött adatbázis létrehozására. Hamar önállósította magát Sándor, és 1989-ben megalapította az Arcanumot (amelyet a mai napig vezet). Ekkor indult el Magyarországon a CD-ROM-technológia, és hamarosan az Arcanum is kiadta CD-n a nemzetközi szabadalmi osztályozást.

Ám az első „nagy dobás” a Biblia volt, amelyet (Károli Gáspár fordításában) 1992-ben adtak ki. A siker nem jött azonnal: flopin elkelt vagy száz, de CD-n csak kettő. „Miért éppen a Biblia?” – kérdezem én. „Hát mi más?” – válaszolja Biszak Sándor, aki úgy érzi, azóta sem támadt ilyen jó ötlete.

Csak reménykedett eleinte, hogy lesz megfelelő kereslet, hiszen a céget éppen azért hozta létre, hogy elterjessze a CD-t Magyarországon. Nem kellett csalódnia: a Biblia később már nagyon jól fogyott, és időközben más magyar fordításban, illetve idegen nyelveken is megjelent. Néhány éves kitérő után (amikor a szabadalmi osztályozások különféle nyelvű kiadásaiból élt), az Arcanum Adatbázis Kft. visszatért a nagyközönséget érdeklő művekhez.

Vicctárat kiadni a Verstár mintájára, újságok archívumait feldolgozni vagy CD-n összegyűjteni Frank Júlia szakácskönyveit: Sándor sosem fogyott ki az ötletekből. Némi nosztalgiával idézi fel a „daliás időket”, amikor gépírók és korrektorok tucatjainak munkája kellett a művek digitalizálásához. Magyarán, Petőfi Sándor vagy József Attila összes versét újra be kellett gépelni. De az sem volt mindegy, hogyan – még az irodalmárok is vitatkoztak például arról, a korabeli vagy a mai helyesírással kell-e digitalizálni a Nyugat című folyóiratot.

Igazi elégtétel volt, amikor az ellenséges irodalomtörténészek tavaly közölték, hogy akkor most minden CD-jüket megvennék. Persze jelentős árkedvezményt is kértek…

„Kicsit olyan ez, mint annak idején a gyógyszergyár könyvtárában: minden nap valami más érdekesség, más dokumentumok, más kihívás” – magyarázza Biszak Sándor, mi hajtja őt újabb és újabb művek meghódítása felé. „Mindent digitalizálunk, amit lehet. Már csak azért is, mert vannak gépeink, akkor miért ne működjenek?” – fűzi hozzá. Magyarország határain túl is híre ment az Arcanum szakértelmének: immár a horvát nemzeti levéltár kataszteri térképeit is a cég digitalizálja.

Körbevezet az épületben, ahol majdnem mindenki a legújabb óriásprojekten dolgozik. Az Egyetemi Könyvtár teljes katalógusát, azaz egy hatalmas termet megtöltő kartonhalmazt digitalizálnak (nagyjából egymillió darabot). Mások a második világháború magyarországi veszteséglajstromait (a háborúban elesett, hadifogságba került vagy eltűnt személyeket tartalmazó köteteket) dolgozzák fel, a Hadtörténeti Intézettel együttműködésben. Sándor odamegy a kollégákhoz, kérdez valamit, tanácsot ad, vagy csak beszélget velük egy kicsit.

Izgalmat az is visz az életébe, hogy húsz alkalmazottat el kell tartania; ha éppen nincs munka, fizetést akkor is adnia kell nekik. Szerencsés ember, mert baráti társasággal van körülvéve: a legtöbb kollégáját már a nyolcvanas évek óta ismeri, sokukkal együtt tollasozott. Ám ennek a hátrányát is látja – időnként nem tud elég szigorú főnöke lennie annak, akivel harminc éve jóban van.

A gyerekei közül is többen dolgoztak már az Arcanumnál, de csak egy-egy évre, utána továbbálltak. (Sándornak összesen öt gyermeke van, négy az előző, egy a mostani házasságából.) Egymillió cédulát beszkennelni hónapokon át: a cégvezető is belátja, hogy ez nem a legvonzóbb feladat.

„Nagyon érdekel ez a munka, de talán nem betegesen. Néha figyelem magamat” – vallja meg Biszak Sándor, aki azért másra is szán időt. Bevették például a sóskúti Vecsernyica hagyományőrző néptáncegyüttesbe (Sóskútra jár az egyik gyereke iskolába), a beszélgetésünk után is oda siet próbára. Rendszeresen fellépnek, karácsonykor ők adták elő a betlehemest.

Tévéfüggő típus, emiatt négy hónappal ezelőtt a tévétől is megszabadult odahaza. Esténként pedig, ha nem tud elaludni, újra a digitalizáláson jár az esze. „De ez nem teher” – legyint.

Ettől a függőségétől úgysem szabadul.