Fesztiválzenekar: pianissimo

Válságtanácskozást tartott szombaton a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) alapítványi kuratóriumának elnöksége.

Meg kellett beszélni, milyen következményekkel járna a közelmúltban kilátásba helyezett 175 millió forintos állami és önkormányzati támogatáscsökkentés. A testület ezután közleményében jelezte: súlyosan veszélyezteti a zenekar hazai és nemzetközi koncertjeit a közpénztámogatásuk közel 20 százalékának lefaragása, ezért feltétlenül további tárgyalások szükségesek a helyzet megoldására.

Január végén és február elején kapott tájékoztatást a BFZ arról, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 100, a budapesti önkormányzat pedig 75 millió forinttal kurtítja meg a zenekar eddigi dotációját. A tavalyi, egymilliárd forintot közelítő köztámogatáshoz képest a mostani visszavágás jelentős – amelyet a támogatók a nehéz pénzügyi helyzettel indokolnak. (Megjegyezzük, a Nemzeti Filharmonikusok büdzséje ugyanakkor nemcsak hogy nem sérül a „nehéz pénzügyi helyzet” miatt, hanem 350 millióval növekszik is idén.) A BFZ-t váratlanul érte az intézkedés. Fölmerültek olyan magyarázatok, hogy ez összefügghet Fischer Iván zeneigazgató közelmúltban megjelent sajtónyilatkozataival, különösen a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelenttel, amelyben a karmester egyebek között kifogásolta, a Fidesz-kormányzat kétharmados parlamenti többségét arra akarja kihasználni, hogy felszámolja a demokratikus struktúrákat, és fenyeget annak a veszélye, hogy az ország nacionalista diktatúrába süllyed.

Érdeklődésünkre a karmester leszögezi, szerinte semmi jel nem mutat arra, hogy összefüggés volna a támogatáscsökkentés és említett nyilatkozata között. Nem is lehet, hiszen magánemberként nyilvánított véleményt, amelynek nincs köze a zenekar tevékenységéhez – hangsúlyozza. Az utóbbival kapcsolatban elmondja, évekkel előre kell tervezni és lekötni a BFZ koncertjeit – már most tudják, hol játszanak 2013-ban és 2014-ben –, ehhez viszont nem illeszkedik az a hazai gyakorlat, hogy minden év elején határozzák meg a tárgyévi támogatás mértékét. Sehol a világon nincs így – hangsúlyozza Fischer, sürgetve a változtatást. Azt is el kellene érni – folytatja –, hogy a hasznosság legyen a fő támogatási elv. Úgy véli, a BFZ jelentős országimázst épít világszerte aratott sikereivel, azzal a kedvező visszhanggal, amely föllépéseiket kíséri. Január végén például a The New York Times kritikusa szuperlatívuszokban számolt be a Lincoln Centerben adott két hangversenyükről, megállapítva: ezen a két „estén nem létezett jobb együttes a földkerekségen a Budapesti Fesztiválzenekarnál”. (A tekintélyes brit Gramophone zenei magazin 2008-ban a kilencedik helyre tette őket a világ legjobbjai sorában.) Ezek után sokkhatásként érte az Amerikából hazatérő muzsikusokat a hír a támogatások csökkentéséről.

„Pedig a köztámogatás busásan megtérül az ország hírnevének növelésével, és vegyük figyelembe, hogy annak minden forintjához további forintokat tesz hozzá az együttes saját bevételeiből” – hangsúlyozza a karmester. Szerinte a másik haszna e sikeres működésnek, hogy egy, a világ élvonalába tartozó zenekar húzóhatást gyakorol az egész magyar zenekultúrára, fölkelti a fiatalok érdeklődését, ösztönzi őket, hogy tanuljanak muzsikálni. Mindezek alapján nincs ésszerű magyarázat a megszorító intézkedésre.

„Nem hiszem, hogy lezártnak tekinthetjük ezt az ügyet, mindenképpen tárgyalnunk kell a támogatókkal” – mondja a zeneigazgató. Hozzátéve, a hamarosan itthon következő Schubertmaraton után nagy európai turnéra indulnak, és ha minden így marad, le kell mondaniuk koncerteket. Márpedig az ilyesmi nagyon kínos következményekkel jár: az erkölcsi kár mellett súlyos kötbért kell fizetni, amely tovább apasztja a büdzsét. Ezért kezdeményeznek sürgős egyeztetést a minisztériummal és a fővárosi vezetéssel.

Fischer Iván úgy látja, tárgyalni kell a támogatókkal
Fischer Iván úgy látja, tárgyalni kell a támogatókkal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.