Műemlékek háztájiban
Sok érdekes példát találni arra, miféle fura műemlékeket birtokolnak magánszemélyek. De még érdekesebb talán, hogy mit kezdenek vele. Ezúttal csak jó példákat kerestünk. Hirschberg Attila vegyészmérnök 1997-ben vásárolt egy telket Dunakeszin, a Duna-soron, éppen ott, ahol a horányi rév állomása található. Egy régi ház állt a telken, melynek helyébe újat szándékozott építeni. Ám amikor elkezdték ásni az alapot, beleütköztek egy vastag, Duna felé tartó kőfalba. Hamarosan kiderült, hogy egy IV. századi, római erőd falmaradványait találták meg.
Hirschberg úr két dolgot tehetett: a saját költségén feltáratja és visszatemeti a romokat, majd ráépíti a házát, vagy egy módosított terv alapján úgy épít házat, hogy biztosítja a romok megőrzését és bemutathatóságát. Ő ez utóbbit választotta. A Nemzeti Múzeum régészei kutatták át a területet, s hamarosan kiviláglott: a telek éppen az erőd déli falán helyezkedik el. Még a délkeleti saroktornyának az alapja és több mint egy méter magas fala is megvolt a föld alatt. Előkerült jó néhány lelet is: római kori téglák, kerámiatöredékek, fésű, játéktábla.
Hirschberg urat olyannyira rabul ejtette a falban rejlő történelem, hogy egyre jobban belemélyedt Róma történetébe, szinte szakértőjévé vált a római életnek és építéstechnikának. Hajlandó volt 160 négyzetméterrel nagyobbra terveztetni a házát, hogy az alagsorban be lehessen mutatni a falakat. Bevizsgáltatta, milyen követ használtak a rómaiak az építéshez, s ugyanolyat hozatott a Visegrádi-hegységből, majd a múzeum felügyeletével ezekből egészítette ki, falazta fel római technikával a maradványokat, egészen az alagsor mennyezetéig. A falak mellett pedig valóságos kis házimúzeumot alakított ki a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen, melyet bejelentkezés után bárkinek térítésmentesen megmutat. Forgalma az utóbbi évben nagyobb volt, mint némely városi múzeumé.
Hirschberg Attila a maga példájában tulajdonképpen az ország számára lát nagy lehetőséget. Mert – mint mondja – ha ezt ő meg tudta csinálni, és ekkora iránta az érdeklődés, akkor miért ne tehetnék meg ugyanezt a Duna menti önkormányzatok? Idegenforgalmat és több ezer munkahelyet lehetne vele teremteni. A földben rejlő történelem olyan, mintha valaki aranyrögöt találna, állítja. És aki arra vár, hogy más vegye fel helyette, nagy hibát követ el. Ő bizony lehajolt az aranyrögért, s olyannyira hisz a műemlékturizmusban rejlő lehetőségben, hogy megbízták a világörökségi jelölés előtt álló pannóniai limes szakasz ügyeit koordináló Magyar Limes Szövetség ügyvezető elnökségével és gazdasági ügyeinek intézésével.
Esete egyébként nem egyedi, de nem is túl gyakori. A Dunán felfelé haladva Esztergomban találkozhatunk pél dául egy magánkézben lévő dzsámival. Karl Rosenberg német üzletember cége a vár és a bazilika alatt vásárolt meg egy elhanyagolt épületet évekkel ezelőtt. A tulajdonos vendéglőt tervezett bele, ám amikor kiderült, hogy a ház egy négyszázötven éves dzsámi falait foglalja magában, tervét megváltoztatta. Anyagiakat nem kímélve az épületet feltáratta. Ekkor napvilágra került a dzsámi eredeti alsó szintje, amelyet 4 méter magas feltöltés takart, s amelyen a török korban utca vezetett keresztül. A falban találtak egy befelé fordított, török emléktáblát is, mely arról szólt, hogy Nagy Szulejmán szultán e dzsámi ajtaján át lépett Esztergom városába 1541-ben.
A feltárás után Rosenberg úr cége az épületet mintaszerűen felújíttatta, valóságos kis Gül Baba türbéjét hozott létre az esztergomi várhegy oldalában. Még a dzsámihoz tartozó minaret tornyát is visszaépíttette 17 méteres magasságig, torzóként, de továbbképzelhetően. Ez a dzsámi azóta szintén múzeumként látogatható a nyári időszakban. Rosenberg úr pedig az átadás után, 2007-ben a munkáért megérdemelten kapta meg a Pro Cultura Hungarica díjat a kulturális minisztertől. Egyébként ezt a felújítást és a dunakeszi erődromok fölötti építkezés terveit is Mezős Tamás volt KÖH-elnök készítette.
Visegrádon 2004-ben a régészek a Rév utca 5.-ben egy magántelken XV. századi üveghuta maradványait találták meg. A tulajdonos itt is terveket készíttetett a leletek helybeni, múzeumi bemutatására, vállalkozása mögött azonban nem áll olyan anyagi erő, mint az előző esetben, így a megvalósulás lassabban halad. De a cél ugyanolyan nemes.
És ha szertenézünk az országban, szinte mindenütt akad azért példa hasonlóra. Jósvafőn Szablyár Péter magánerőből alakított ki tájházat, amely ma a falu településszervező helyévé vált. Hasonló funkciót tölt be Juhász László mezőcsáti tájháza, amely a falu főutcájának egyetlen megmaradt, régi épületében jött létre. Sopronban az Új utca 18.-ban Szemerédi László egy barokk lakóházat vásárolt, és a benne található freskósorozatot mintaszerűen felújíttatta, de még példásabb, hogy a látogatók elől sem zárta el. Mohács külterületén Bugarszky Norbert a régi Szent Miklós malmot újítja fel saját erőből, de nemcsak a saját örömére.
Persze, sorolhatnánk az ellenpéldákat is, a műemlékeket elrekesztőkét. De az legyen majd egy másik cikk témája.
