A Unique Budapest kedves és rendkívül alaposan felkészült túravezetőnőjével felvértezett kiscsoport először a Ferencesek-templomába nem jutott be. Nem akartuk megzavarni a tízórai szentmisét, ezért kinn, a bankhirdetésbe öltöztetett istenháza előtt tisztáztuk, mit is keresünk itt: a nagy zongoravirtuóz, komponista és zenepedagógus ferences harmadrendi tagként rendszeresen imádkozott e falak között, aminek emlékét benn tábla őrzi. Megpróbáltuk elképzelni. Másodjára a Belvárosi templomba nem nyílt lehetőségünk behatolni, e helyütt egy építkezés miatt voltunk súlyosan akadályoztatva; mint megtudhattuk, Liszt Ferenc több koncertet is adott itt, és közben a plébánián lakott, ami igen költségkímélő megoldásnak tűnik. A két emlékpont között viszont simán megszemlélhettük a Hal tér 4. számú épületének utódját (Irányi utca 1.), emitt hajdan nem más állott, mint az első Zeneakadémia, amelynek ki volt az első elnöke? Annyit segítünk, hogy nem Erkel Ferenc, mert ő az igazgató volt.

A mai Centrál kávéház helyén egykor cukrászda volt. Liszt Ferenc talán megfordult ott, de az is lehet, hogy nem

A Március 15. teret és a Váci utcát összekötő aluljáróban lévő, régi pesti részleteket mutató óriásfotók egyikén felfedeztük a híres Centrál kávéház helyén szerénykedő épületet, amely egykor cukrászdaként vonzotta a helyi publikumot. Kérdésem nyomán kiderült: elképzelhető, hogy Liszt Ferenc abban a cukrászdában is megfordult, de az is, hogy nem. Ahol azonban megint csak biztosan ott volt, az a Pesti Színház távoli elődje, a Hét Választófejedelem fogadó, 1823. május elsején: tizenegy évesen itt adta első pesti hangversenyét, az egyik következőt pedig pár percre innen, az először Séta, majd Harmincad, aztán Theatrum, utóbb Színház, még utóbb Gizella, ma pedig Vörösmarty néven ismert téren, a Német Színházban, amelyet utóbb szétlőttek, nem emiatt persze. (Korábban az ORI-székház, más néven Elizélt Palota díszlett itt, ma a Neccharisnya címen tisztelt és becsült palota figyelhető meg a helyén.) Liszt a Redoutból lett Pesti Vigadóban is játszott, nem is egyszer, az 1850-es években például a Himnusz, a Szózat és a Rákóczi-induló átirataival hergelte a túlhatalmat, 1875-ben pedig vejével, Richard Wagnerrel lépett fel – amint arról meggyőződhettünk, magyar és német nyelvű tábla tiszteleg a jeles esemény előtt. A szomszédos ház telkén a zeneköltő korában az Angol Királynő fogadó folytatott kiterjedt vendéglátást. Ez arról is nevezetes, hogy Liszt 1840 körül többször találkozott termeiben druszájával, Deák Ferenccel, aki a nagybetűs nemzeti zene ügyének felkarolására kérte a zeneszerzőt, mint utóbb bebizonyosodott, meglehetős sikerrel. Igaz, közben a magyar cigányzenét is erősen felkarolta, ami a hazafias légkörben sokaknál kiverte a biztosítékot – de most nem ez a sztori.

A mester a Magyar Tudományos Akadémián ugyancsak koncertezett, bár tábla erről azóta sincs, és ott volt az aktuális állomáshelyünkről szintén jól kivehető Mátyás-templomban is, ahol pláne nincs, pedig oda kifejezetten saját művének, a KoronázásiMisének a bemutatóját ment titokban meghallgatni, Ferenc József cs. és kir. akarata ellenére, ám a sokszor és szívesen dafkéskodó Sisi királyné segedelmével. A Nádor utca 23.-on viszont megint ott a kőbe faragott nyoma – itt volt az első pesti otthona, a másodikon – , ahogy azonban a Zrínyi utca 8–10.-en ismét nincs, pedig e házban (az egészben) lakott kiváló barátja, Festetich Pál gróf, akinél gyakori vendég volt. Szeretettel kérnénk tehát ide is egy táblát.

A következő megálló a hányatott sorsú Operaház, ahol Liszt Ferenc előrehaladott életkora okán már nem játszhatott (egy évvel a dalszínház megnyitása után, 1886-ban hunyt el, ráadásul Bayreuthban), de a honi zenekultúra felemeléséért kifejtett tevékenysége elismeréseként egy egész alakos szobrot mégis feltettek róla a homlokzatra, majd a (második) Zeneakadémiára mentünk, ahol, mint ismeretes, komplett emlékmúzeumot szenteltek a zeneművésznek. Az Andrássy (Sugár) út és a Vörösmarty utca sarkán lévő ház első emeletének egy részét ő lakta, a másodikon Erkel kapott méltó elhelyezést, a harmadikon pedig bizonyos Gobbi Henrik, a kor ismert komponistája, zongoraművésze és tanára (lift nincs).

Az emlékmúzeumban, túránk végállomásán kicsit gusztustalan tapintású vászon papucsokat kellett felvenni, ami érthető volt, mert sarokvas ugyan már nincs a cipőtalpakon, viszont mégiscsak az összehugyozott belvároson jöttünk végig, míg idáig elértünk. A tárlaton elsősorban természetesen Liszt személyes tárgyai tekinthetők meg, sok egyéb mellett egy imazsámoly, több pompás, főleg az amerikai Bostonban készült zongora, egy roppant különös íróasztal, amelyiknek a középső fi ókja egy rövidített klaviatúra, az Első Hazai Zongoragyár levele a Zeneakadémiához, amely szerint mindenkinek az volna a legjobb, ha az Akadémia leginkább az Első Hazai Zongoragyár termékeit venné igénybe, látható egy úti zongora, amelynek nincs hangja, egy csodás harmónium, Liszt abbékalapja, valamint annak a Koronázási Misének egy színpompás, korai, nyomtatott példánya, amelynek bemutatóját a zeneszerző csak stikában hallgathatta meg (l. fenn). A legmeglepőbb azonban egy olyan tárgy, amit még most sem értek. Egy huszonöt centis, intarziás falapot tessék elképzelni, csavarmenetekkel, úgy hívják, hogy: kártyaprés.