A dologban eddig semmi különös nincsen, az ilyesmire, képesek lehetnek a blogok is. Csakhogy a közösségi oldalak esetében a legkülönfélébb tartalmak egy helyen jelennek meg, és ami a lényeg: a temérdek ismerős mint „tartalomszolgáltató” szállíthatja őket –helyettünk. Nekünk csak el kell végeznünk a „finomhangolást”, afféle korlátlan hatalmú műsorszerkesztőként be- vagy éppen kikapcsolni az ismerősök üzenőfalát. (Vagyis eltüntetni a nekünk kevésbé tetsző tartalmak tulajdonosait a fő oldali üzenőfalról, és helyettük érdekes anyagokat szállító személyeket felvenni rá.) A Facebookot tehát egyáltalán nem vagyunk kénytelenek animált kapucsínók és érdektelen párbeszédek köré szerveződő helyként felfogni – ha kedvünk van, akár ránk szabott kulturális megahangárrá is átalakíthatjuk.

Ez persze – annak ellenére, hogy ma már szinte minden írónak-költőnek, képzőművésznek illetve kulturális eseménynek van facebookos jelenléte – csak korlátozottan lenne lehetséges, ha ismerős alatt még mindig szigorúan azt értenénk, mint akár néhány évvel ezelőtt. Akkoriban csak a legritkább esetben reagáltunk visszajelöléssel az ismeretlenként érkezőkre, ma már ez egyre kevésbé jelent problémát, hiszen tudhatjuk: a közeledő talán nem is magát, hanem csak az üzenőfalát kínálja nekünk „megvételre”. Ha pedig ezt az üzenőfalat érdekesnek ítéljük – sok minket érdeklő link, cikk stb. érkezik rajta –, akkor ugyan miért ne avatnánk ismerősünkké?

Pető-Tóth Károly költő, műfordító már jó ideje híve ennek az új ismerős-koncepciónak (is). – Maximum 4-5 konkrét üzenőfalat szoktam nézni, de mivel az ismeretségi köröm főként művészekből – és művészetet kedvelő emberekből –áll, az általános üzenőfal böngészését sem kerülöm el. Ez viszonylag sok, de cseppet sem elpazarolt időmbe kerül. Elég sok olyan embert jelöltem be, akit személyesen nem ismerek, a többségük ezt el is fogadta, gyakran meg is köszönte a bejelölést. Én magam naponta átlagosan 8-16 üzenetet, vagyis általam érdekesnek ítélt videót, képet, szöveget stb. teszek fel, ez összesen olyan fél órámat veszi igénybe – mondja.

Marshall McLuhan rongyosra idézett, nem éppen tegnap tett megállapítása szerint „A médium maga az üzenet”. A kijelentés után évtizedekkel, 2006-ban aztán a Time magazin a Felhasználót választotta az év emberének. Az akkor már nem is annyira új helyzetet kiválóan összegző borítón egy számítógépet láthattunk, monitorján mintegy saját kontúrjainkat, mellette pedig a McLuhani gondolatot átmozgató feliratot: „Az üzenet Te vagy”.

A Facebookban éppen az a szép, éppen azért lehet „sztárfelület” – vagy ha úgy jobban tetszik, csúcsüzenet –, mert ezt a kijelentést nagyon is komolyan veszi: bár látszólag maga is a választék része csupán, valójában azonban gigászi választékkatalógus, megannyi, önmagát kínáló nézőpont, „műsorfajta” központi lelőhelye is lehet – és enynyiben valóban a felhasználókévá válhat, akár kommerszre, akár politikára, akár magaskultúrára vágynak.