Ha az aula egyik végéből, a kijelölt pontról nézzük Benczúr Emese alkotását, akkor elveszünk, de ha a terem másik végéből, néhány lépcsőfok magasságából, akkor megtaláljuk a textília és a szavak elegyének értelmét. A kuszaságból az értelmet felmutató installáció alatt nyílt meg a brüsszeli szépművészeti palotában nyolc magyar kortárs képzőművész tárlata. Április elejéig látogatható a kiállítás, amely része egyébként a Magyarország a középpontban című kulturális sorozatnak. A nyolcak mellett fellép például Pintér Béla társulata, lesznek filmnapok és irodalmi estek is. Forgács Péter a kurátora, rendezője a seregszemlének, s a háttérben a kevésbé látványos szervezőmunkát a brüsszeli magyar kulturális intézet végzi, Reményi Krisztina irányításával.

A magyar képzőművészeti tárlatra a brüsszeli kulturális központ vezetői kértek kortárs alkotókat, s aki már járt a belga fővárosban és a Magritte Múzeumban, megérti, miért. Európának ebben a bevallottan szürreális országában éheznek a modernre, a szürreálisra, minden olyan tárgyra, képre, szoborra, amely erős képzettársításra kényszerít.

Bemutatkozásnak a szó szoros értelmében nem nevezhető ez a tárlat, hiszen például Kicsiny Balázs Édes otthon című alkotását évekkel ezelőtt a Velencei Biennálén egy belga gyűjtő vette meg, aki brüszszeli loftjának hatalmas konyhájában állította ki saját maga és vendégei örömére a lánccal szorosan megkötözött, bőrönddel a kezében útra készen álló, de a kezéhez bilincselt két hatalmas vasmacska miatt mozdulni képtelen férfialakot. „Aki” mellett most harmadszor látható Európában Kicsiny Balázsnak az amásik installációja, amelyet Robert Capa 1945. április 18-án készült fekete-fehér fotója ihletett. A német orvlövész által megölt amerikai katonát ábrázoló kép nyomán Kicsiny Balázs négy nőt helyez egy lakás erkélyére, ahol halott ejtőernyősök fekszenek, ételhordóval a kezükben.

A Bozar hatalmas csarnokaiban és folyosóin, kis és nagy termeiben, lépcsőbeugróiban elhelyezett tárlat egyik résztvevője maga Forgács Péter, aki a Dunai exodusról készült amatőr filmfelvételek szeleteit vágta egymás mellé. Két történet kerül így egymás mellé: 1939-ben zsidók menekültek hajón Palesztinába, majd egy évvel később a szovjetek által megszállt Besszarábiából menekültek németek, ugyanezen a dunai útvonalon, csak fölfelé. A két utat a hajóskapitány, Andrásovits Nándor rögzítette 8 mm-es kamerájával.

Gerhes Károly és Szilágyi Lenke fotói, Bukta Imre és Várnai Gyula, valamint Drozdik Orshi tárgyakból, fényekből, poénokból, versekből, testekből és lelkekből táplálkozó alkotásai is mozgósítják a képzelőerő tartalékait, s az ilyen szellemi próbatételre nem nagyon lehet jobb helyszínt találni Brüsszelnél, ahol az uniós elnökség jóvoltából a szokásosnál nagyobb figyelem irányul Magyarországra.