Árulás nélkül nincs kémhistória. A kémkedésnek ugyanis az árulás a lényege. S ez az izgalmas, veszedelmes és talán egyesek számára kéjes érzés átjárja ezt a műfajt is. Az adrenalin a leleplezéstől való félelemben lehet. És ezt a legjobban a kémregény élő klasszikusa, a nyolcvanéves John le Carré tudja. Az ő könyveiben szinte mindig szó van árulásról. A legutóbbi kötet magyarul a Mi emberünk címet kapta, ám, ha a nyájas olvasó elolvassa az eredeti címét, megtudja, hogy az író könyvének a Magunkfajta áruló címet adta. Le Carréról mindig megírják, maga is brit titkosszolga volt mindaddig, amíg a legendás áruló, Kim Philby le nem buktatta őt is a szovjeteknél.

A hatvanas években emiatt vett fordulatot az élete: addig az íróságot csak másodállásban folytatta a hírszerzés mellett. Biztosan szerencséje a világirodalomnak, hogy David Cornwell nem futott be karriert a kémszervezetben, hiszen akkor soha nem ismernénk így ezt a nagyon köznapi, nagyon különleges világot. És nem ismernénk az utóbbi hetven év világtörténelmét, nagyhatalmi öszszefonódásait és küzdelmeit, a hidegháború fagyos légkörét és az utána következő enyhült időszak még rémisztőbb valóságát. Le Carré nagy témája a történelmi léptékű árulás, amikor a szovjet hírszerzés beépült a szolgálatba. Az oroszokkal folytatott hidegháborús Nagy játszma – állapítja meg utólag – még bizonyos értékekről szólt. A korról, amikor Le Carré hősei még úgy érezhették, hogy ők a történelmi Jó oldalán állnak. A hidegháború vége és az új háborúk (lásd: terrorizmus) kezdete azonban átrendezi ezt a régi világot. Megfosztja értékeitől és hőseitől.

A régi világban is komoly harcot kellett folytatni a szolgálaton belül és kívül az író hőseinek, mára azonban tökéletesen átláthatatlanok lettek a frontok. Ebben a legutóbbi könyvben újra britek és oroszok kölcsönös árulásairól értesülhetünk, de immár a hidegháború utáni, XXI. századi környezetben, amikor már nincsenek tiszta képletek. Mert szinte mindenki áruló benne. A történet szinte banális. Egy fiatal brit pár egy karibi nyaraláson furcsa orosz társasággal ismerkedik össze. Gyorsan kiderül: Gyima, a családfő gengszter, aki az angolok segítségét kéri.Menekülne hatalmasabb társaitól, akik vesztére törnek. Ő az orosz maffia fő pénzmosója. Gyima régivágású bűnöző, aki a tiszta ügyeket szereti. Társai viszont – véli – elárulták a hagyományos betyártörvényt, az állammal szövetkeznek. A bandavezér Herceg elárulja Gyimát, ő viszont elárulná a Herceget és a nemzetközi pénzmosás teljes gépezetét. Ez az utolsó árulás végül nem sikerülhet.

Le Carrénak közben sikerül meggyőző utálkozással leírnia a XXI. századi brit állami és parlamenti rendszer züllöttségét. Közben találkozunk mai kémekkel és jól öltözött bűnözőkkel, belátunk a szolgálatok működésének hátterébe, hogyan használja a politika kémeit. Kiderül, a rendszer ellenérdekelt a nagy leleplezésben, a mosott pénz végül a City prudens bankjaiba kerül. A dolog rendben megy tovább, s a „magunkféle árulók”, mint rendesen, újra elárulják hát a tisztesség és a fair játék értékeit.