Monumentum a Balokányban
A városképet átformáló nagy építészeti beruházások közül ez a középső. A Kaptár közelében, attól északabbra áll, hasonlóan vitatható környezetben (mögötte vasút, előtte a 6-os út, mellette egy kollégium, másik oldalán pedig a Balokány liget, többek között szegényszagú lakóházakkal, amelyeket esztétikailag leválasztandó már kisebb falat is húztak), de legalább kinyitott térben, és biztatóan közeledik hozzá a harmadik és egyben legnagyobb átformálás, a Zsolnay Kulturális Negyed építkezése is. A 11 ezer négyzetméteres Kodály Központ azonban igen erős építészeti jel, méretének és formájának hatása képes kizárni a zavaró ideiglenességeket. Az épület alapkoncepciója szerint csigavonalban csavarodik, üveg-kő háza pedig egy belső fadobozt, magát a koncerttermet fogja körbe. Utóbbi például rögtön a MüPa megoldását idézi, és egyes részleteinek is vannak halovány pécsi előképei: Koller József ítélőtáblája is hasonló, világos, emlékműszerű tömb például, vagy Getto Tamás temploma és a vezető tervező, Keller Ferenc is tervezett már a Báránytetőre olyan családi villát, ahol a tető szintén nem csak egyszerű lefedés. De ezek csak távoli és jóleső asszociációk.
A tervezők (Keller Ferenc, Hőnich Richárd, Fialovszky Tamás és Sólyom Benedek) elsősorban emlékezetes épületet hoztak létre, amely képes arra, hogy több évtizedmúlva isméltón emlékeztessen majd mindenkit, mi történt itt 2010-ben. Egyrészt imponálóan lépnek el a MüPa árnyékából, meghaladva annak kissé kompromiszszumos dobozszerűségét, megőrizve viszont a méretek addig nálunk ismeretlen nagyvonalúságát. (Az pedig már egy hagyomány kezdete, hogy Pécsett is hasonlóan nagyszerű akusztikai belső teret sikerült teremteni.)
A tömb minden oldalról változatos képet mutat – hol szarkofágszerű, hol lejtőkkel és rámpákkal tagolt, mint például az oldalra helyezett bejáratánál. Másrészt viszont nehéz nem észrevenni, hogy nappal menynyire zárt és már-már elzárkózó képet sugároz kifelé. Tömbjét ugyan világos kő borítja, sőt a tetejét is, de hajlékonysága mellett mégis inkább komor ünnepélyessége érvényesül. Nem véletlenül használ az esti kivilágítás meleg, sárga belső fényeket – ez a csak este héttől tízig megnyíló zártság valami eredendő bizonytalanságot jelez a jövőt illetően. (Mint ismeretes, az Új Széchenyi-terv keretében, egyébként a vidéki intézmények közül elsőként, a kormány nemzeti fenntartásba vette át a Kodály Központot.)
Minket viszont most csak az épület érdekel. Belépve ugyanis szinte minden ellentmond ennek a külső szimbolikának. Az előcsarnok lejtéseivel és emelkedőivel, továbbá a tetőszerkezet rasztereivel csupa dinamika (bár a helyenként sok oszlop ezt itt-ott azért megtöri), a fénytechnika pedig a természetes és mesterséges fények keverésével az építészet szerves részévé vált. És a lényeg itt is az a bizonyos fadoboz: az égerfával burkolt koncertterem nemcsak a központ centruma és lényege, de a legemlékezetesebb része is. Akusztikája állítólag kivételes, a hangzása meleg és élő egyszerre, miközben a mozgatható fapanelek a látványt is alakítják. A többszintes belső tér minden, csak nem az a szokásos cipősdoboz – enyhén aszimmetrikus, hosszanti tengelyéhez képest kissé még a széksorok is ferdék. A nagyterem mellé két nagyobb konferenciaterem is került (ezek egyike a Pécsi Balett próbaterme lesz), a Pannon Filharmonikusok pedig külön zenekari termet kaptak. A koncert- és konferenciafunkció ugyanis csak hajtós együttélésben lesz majd képes a fenntarthatóságra: évente minden harmadik nap a zenéé, de a többi napon az üzleti hasznosításnak kell hoznia a bevételeket.
Az év közepén aztán újabb fejezetet nyit Pécsett az elkészülő Zsolnay Kulturális Negyed.
