Mondja valaki, hogy a Colosseum meg a ferde torony után nem a pizzát tapasztják Olaszország nevéhez harmadik legfontosabb nevezetességként, s Németországéhoz nem a csapolt sört, a franciákéhoz meg az osztrigát. Ha a kultúránkról meg a kulturáltságunkról kell tanúbizonyságot tenni, akkor ezekben a történelmi időkben a legjobban járunk, ha magyar kóstolókra tereljük a szót, meg a tömeget is. Most hétvégén például a Millenárisra, a Kézműves Magyar Ízek Vásárára, ahová nem árt tömött pénztárcával érkezni: hagyományőrző csemegéink már nemcsak küllemükben és kellemükben, de drágaságukban is határozottan EU-konformok.

Na, de ki ne adná meg az árát annak a vödörvölgyi kisüsti pálinkának, ha egyszer olyan jó? Néhanapján fizethet az ember vagyonokat bőszénfai szarvasszalámiért meg dámsonkáért, sőt: jár egy­két cikkely a bükkfán füstölt meg a faszenes tufapincében érlelt sajtból is, ha egyszer a nemzeti örökség része. Hogy az egykor Rubik-kockához fogható jelentőségű találmányunkról, a Túró Rudiról már ne is beszéljünk, bár gurmékörökben újabban a vásáron szintén kiállító Cserpes Sajtműhely trendi – tartósító nélküli – tehéntúrós­citromolajos Trudiját emlegetik trónbitorlóként.

Mindenesetre a háziszörp, a kézműves bonbon, a füstölt pisztráng, a dióolaj, a berkenyelekvár meg a medvehagymaméz ízlelgetése közben faggatózhatunk is a standoknál: mi miből készül, hogyan érlelődik, füstölődik, pörkölődik és erjed. Lábatlankodhatunk a tradicionális magyar ízeket előcsalogatni hivatott főzőshow szakácsai és kuktái körül. Hogy a legnépszerűbb termelő díjért versenyzők közül is felelősségteljesen tudjunk választani, a komótos falatozás-hörpintgetés idejére beadhatjuk a gyereket a kézműves sarokba, s ha akkurátusan kóstolgatunk, akkor erre a hétvégére (február 11–13. között) ebédfőzéssel sem kell vesződni. Vasárnap estére talán kijelenthetjük, hogy csakugyan nyelvében él ez a büszke nemzet. És hogy az az övé, amit megeszik.