Az aranypénzek egy része abban a cipó alakú rézedényben látható a kiállításon, amelyben annak idején megtalálták, mellette egy, a kincshez tartozó kétméteres aranylánc. A lelet a maga teljességében azonban származási országok és korok szerint szétválogatva, a falak mentén elhelyezett tárlókban mutatkozik meg igazán. Szinte körbearanyozták vele a termet. A XV–XVII. századi Európa majd minden országa képviselteti itt magát különféle dukátjaival, Spanyolföldtől Stockholmig. A magyar királyok és erdélyi fejedelmek természetesen szinte kivétel nélkül megjelennek Luxemburgi Zsigmondtól, vagyis az 1400-as évek elejétől kezdve.

Ezek a Zsigmond-korabeli pénzek a legrégebbiek a kollekcióban: értékükre jellemző, hogy évszázadokon át forgalomban maradtak, még a XVII. század végén is forogtak, amikor a kincset elrejtették. De itt láthatókI. Ulászló, Mátyás király, II. Ulászló és szegény II. Lajos arany pénzérméi is. A legértékesebb egyébként egy emlékérem: ezt a nagyméretű, legalább fél centiméter vastag érmét I. Habsburg Ferdinánd tiszteletére verték 1540-ben, s nem ismerünk belőle több példányt. A király maga lóháton, páncélban látható rajta, de a numizmatikusok szerint nem úgy, ahogy ezüst tallérjain. Aztán jönnek sorra az erdélyi fejedelmek, a Báthoryak, a Rákócziak, a Bethlenek pénzei. Ezek a XVI–XVII. századi erdélyi dukátok állítólag a Felvidéken igen ritkán kerülnek elő, ám itt bőséges belőlük a választék. És itt vannak akkor még a Kolumbusz Kristóf korabeli spanyol, a németalföldi, az itáliai, a velencei, az osztrák, a német, a cseh, a lengyel, a svéd és az angol aranyak is, melyeket Európa számtalan verdéjében készítettek. Magyarországon a KB monogramot használó körmöcbányai volt közülük a legismertebb. A pénzek tömege talán önmagában unalmas lenne, ha nem volnának fantasztikusan izgalmasak a részletek, különösen a királyportrék. A laikusnak úgy tűnhet, hogy Zsigmond,Mátyás és a korabeli magyar királyok pénzein az ábrázolások még nem realisztikusak: Mátyást például a tankönyvek ábrái után nehéz felismerni abban a szakállas királyalakban, melyet pénzei hátuljára veretett. Annál inkább életszerűek az erdélyi fejedelmek: a tarfejű, s a feje tetején tincset viselő I. Rákóczi György, a prémkucsmás II., a kócsagtollas-forgós Bethlenek, a medvekarmos címerű, kopaszra nyírt Báthoriak. És a külföldiek között is micsoda arcok fordulnak elő: a hatalmas állkapcsú János Kázmér lengyel király vagy a gigászi Friedrich Wilhelm egy brandenburgi érmen.

Mint a kiállítás két kurátora, Marek Budaj és Tóth Csaba elmondta, máig nem sikerült kideríteni, hogy ki rejthette el a kincset, s azt sem, hogy pontosan mikor, bár ennek évkörét azért meg lehet határozni. A leletben a legfiatalabb pénzek I. Lipót 1679-ben vert aranyai, ebből következően valószínűleg nem sokkal ezek elkészülte után kerülhetett a pénzes edény a földbe. Talán Thököly Imre 1682-es ostroma előtt rejthette el őket egy császárhű személy, aki aztán nem élte túl a harcokat.

A kassai kincs korábban nem járt a mai Magyarországon