A Jobbik debreceni frakcióvezetője, Ágoston Tibor Alföldi Róbert nyomában a Csokonai Színház igazgatója? címmel adott hangot felháborodásának a Szebb Jövő februári számában a Ludas Matyi bemutatása alkalmából. A klasszikus művet szerinte „Vidnyánszky Attila rendező úr kultúraellenes, hagyományellenes, Alföldi Róbert rendezése felé hajló elemekkel tarkítottan vitt színpadra.” Majd: „A néző valósággal a magyar kultúra arcon csapását tapasztalhatja meg, hiszen az aberrált jelenetek egymásba fűzése nyomán teljesen eltávolodik a mű az eredeti történettől, annak jóformán csak a címét kölcsönözte.”

Vidnyánszky azt kapta, amit megérdemelt, igaz, nem ezzel az előadással érdemelte ki. Inkább azzal, amit, mint ismeretes, a Nemzeti Színház igazgatói székéért folytatott nemtelen küzdelem hevében talált mondani, hogy Alföldi Róbert meghamisítja a János vitézt, a végén a Tündérországot helyettesítő aluljáróban megjelenő kurvákat eszményként állítja a magyar fiatalok elé. Ha így nézünk színházat, egyébként hasonlóan Ágoston úrhoz, akkor a minap a Debreceni Csokonai Színházban Szőcs Géza átiratában és Vidnyánszky rendezésében bemutatott Ludas Matyi egyenesen szodómiára csábítja a serdületlen nemzedékeket. Amit a frakcióvezető úr kifogásol, inkább a librettista számlájára írható. Az államtitkári verzió szerint ugyanis a libák lányok, a főlúd pedig, akire mellesleg a nőcsábász uraság is szemet vet, nem más, mint Matyi szerelme. A lúd–lány azonosságot Olekszandr Bilozub jelmezei is félreérthetetlenné teszik.

Valójában persze szó sincs erről, mint ahogy Alföldinél sem követendő példaként szerepelnek a rosszlányok. Szokványos mesei azonosítás, átalakulás, mitológiai átjárás van mindössze az emberi és állati világ között a debreceni Ludas Matyi-változatban, míg a Nemzeti János vitéze a Kacsóh–Bakonyi–Heltai-féle operetthazugságot próbálja a jelen valóság brutalitásával szembesíteni. Egyébként ha már a nevelő célzatnál, a mintaállításnál tartunk, valójában van problematikusabb motívuma is az átalakított mesének. Szőcs Géza a gaz, hatalmaskodó, elnyomó Döbrögit Guy De Breux néven francia márkivá lépteti elő, viszont olykor németül beszélteti. Feleségét pedig – aki mellesleg Báthory Erzsébet módjára szeretne a libalányok vérében fürödni – Lujzának kereszteli, ami másfelől azt sejtetné, hogy az ötlet eredetét Háry János környékén kell keresnünk. Ez kétségkívül tiszta forrásnak, csak a felhasználás közben zavarosodott meg némiképp. Az osztályharcos és a függetlenségi tradíció oly példásan simul össze itt, hogy Rákosi vagy Révai elvtárs sem kívánhatott volna szebbet az ötvenes évek elején az akkori kispajtások és kisúttörők számára. Csak hát akkor hidegháború dúlt a nyugati világ ellen, most meg az Európai Unióba kellene valahogy beleilleszkednünk. Ezzel pedig aligha van összhangban a maga idején helyénvaló idegenellenesség élesztgetése.

Vidnyánszky Attila rendezéséből amúgy nem olvasható ki külön hangsúlyozott szellemi célzat. Ha valamire, akkor színháznézésre szeretné nevelni az ifjú publikumot. A színház a színházban ősi játékát játszatja. A színpad közepén kis bábszínpad áll – később félretolják –, ebben bábokkal előjátsszák, ami aztán a nagyszínpadon is bekövetkezik. Az ügyelő a függönyön át goromba rugdosással ébresztgeti a Matyit játszó színészt, ő a rugdosást továbbadja ugyancsak a függönyön keresztül, majd bemutatja az ügyelőt és a karmestert. Másokat, például a hátsó díszletfalak meg az előttük ki-becsúszó figurák mozgatóit azonban nem leplezi le, így a beavatás hiányosnak vagy pusztán jelképesnek vélhető. A dupla játék viszont, megtetézve hatalmas ribilliókkal, felfordulásokkal, valamint Faragó Béla színvonalasan jellegtelen zenéjével, szinte követhetetlenné teszi a részleteket. Szőcs Géza szövegének minősége megítélhetetlen, ugyanis nemigen érteni –részint mert eléneklik, részint mert eljátsszák. Az olyan apróságokat, mint hogy a lúdlány miért lesz igazivá, s ugyanakkor a márkiné miért ölt libajelmezt, csak találgathatjuk. Még szerencse, hogy az alaptörténet olyan egyszerű, hogy abban aligha lehet eltévedni.

Vidnyánszky Attila rablóból szeretne pandúr lenni. Sokáig merészen járta a független színházi kísérletezők olykor sikeres, máskor kudarcos útját. Az utóbbi években a tüzet próbálja a vízzel egyesíteni. Konzervatív színekben próbál úgy tenni, mintha őrizné önmagát.

Faragó Béla: Ludas Matyi Csokonai Színház, Debrecen

Az alaptörténet tévedhetetlenül egyszerű