Kathryn Stockett regénye a hatvanas években, az amerikai szegregációellenes polgárjogimegmozdulások idején játszódik. A helyszín Mississippi állam, amelynek ebben az időben (a rasszizmus szempontjából) speciális a helyzete, Martin Luther King Van egy álmom… kezdetű beszédében, ’63-ban például az „igazságtalanság és elnyomás forróságától szenvedő sivatagnak” nevezi. A feketék és fehérek együttélésének íratlan szabályai délen messze anakronisztikusabb képet mutatnak, mint az északi államokban, ahol a jogegyenlőséget követelő megmozdulások korántsem maradtak visszhangtalanok. Ez adja az apropóját Stockett regényének, amely a fehér családoknál szolgáló fekete háztartási alkalmazottak kitörési kísérletét állítja a fókuszba – nagy örömünkre rendkívül fordulatos cselekményvezetéssel.

A történéseket három elbeszélő szemszögéből ismerjük meg. Aibeleen és Minny az Elfújta a szél rabszolgasorban élő Mammyjához kísértetiesen hasonlító, gyerekfelügyeletet és háztartási munkát végző cselédek. Bár szabadok, jogilag nem egyenlők a fehérekkel, és lényegében ki vannak szolgáltatva munkaadójuknak, főbérlőjüknek, és általában a felsőbb társadalmi rétegnek. A harmadik elbeszélő, Skeeter Phelan diplomás fiatal (fehér) nő, aki újságíró, író szeretne lenni, ellentétben a barátnőivel, akik egzisztenciális biztonságot jelentő házasságban, családanyaként, fekete alkalmazottak mellett, jótékonysági bálok és teadélutánok szigorú rendjében élik kispolgári életüket. A fekete és fehér világ, a két, szinte kasztszerűen elhatárolódó társadalmi réteg között Skeeter ambíciói teremtik meg a kapcsolódási pontot: jobb munka híján elvállalja a helyi lap háztartási rovatának vezetését, amihez barátnője cselédjétől, Aibeleentől kér segítséget.

Már ez a mozzanat is egyfajta határátlépés: Jackson városában (ahogy ez Skeeter barátnőinek bemutatása során kiderül) nem szokás az utasításokon túl kommunikálni a cseléddel, még szokatlanabb a hozzáértését elismerni, igénybe venni. A rabszolgaság értékrendjét, konvencióit konzerváló kisvárosi rend „bomlását” azonban nem ez, hanem Skeeter könyve indítja el. A lány (a New York-i sajtó számára is érdekes, „jó” sztori után kutatva, és a fekete cselédek helyzetét látva) elhatározza, hogy Aibeleennel,Minnyvel és társaival interjúsorozatot készít arról, milyen háztartási alkalmazottnak lenni Mississippiben. A titokban készülő könyv címe „A segítség”, amely révén Skeeter hangot ad a fekete nőknek: lehetővé teszi, hogy a fehér egyenruha mögötti egyén (akinek munkaadójától elszenvedett sérelmei, a gyereknevelésből származó élményei, meghiúsult tervei, jövőbeni céljai vannak) az interjúkötet megjelenésével a társadalom számára láthatóvá váljon.

A cselédek elbeszélései voltaképp anekdotasorozatként is olvashatók, az egyes történetek a fehér és a fekete nők közötti viszony egy-egy árnyalatát mutatják meg. Az elnyomás, az emberi jogok korlátozása, a megaláztatás és kiszolgáltatottság természetesen nagy hangsúlyt kap: megdöbbentő az előítéletekhez kötődő erőszak, a szegregáció köznapi példáinak leírása (pl. fürdőszoba- és evőeszköz-használat kötelmei, rasszista támadások, szegénység), de mindennek az érzelmi vonatkozásai is feltárulnak (rengeteg humoros és komorabb anekdota szól az anyák, a gyerekek és a cselédek összetett viszonyáról). Az egyik legérdekesebb momentum számomra a női szerepek összekapcsolása a szegregáció kérdésével: ebben a világban a társadalmi szokásokat fi gyelmen kívül hagyó (értsd: szingli, képzett, karrierorientált) fehér nő épp annyira felkavaró jelenség, mint a véleményét a munkaadójával szemben is felvállaló fekete cseléd.

Stockett sztereotípiákkal dolgozik: az olra, a leleményes, cserfes cselédtől az unatkozó háziasszonyig minden figura megformálása egyfajta mintát követ. Ahogy a történet íve is kiszámíthatóan tart a happy end felé, ez azonban nem von le a könyv érdemeiből: jól megírt regény, szórakoztató irodalom, amely folyamatosan reflektál a történelmi kontextusra, irodalmi és művészeti párhuzamok jelzésével segíti a megértést, és nem utolsósorban, minden anekdotájában állást foglal a szegregáció ellen. Feketén-fehéren.