Régi iskola

Lonsdale elegánsabb és angolabb volt, mint maga James Bond. Pedig az ügynököt Roger Moore alakította.

Még ha nem fogalmazza is meg, minden filmrajongónak vannak filmek, melyek vele maradnak. Egy-egy drámai vagy komikus jelenet, egy-egy vizuálisan megkapó képkocka is elraktározódhat. Az Emberek és istenek című mozi sokkal több, mint egy átlagos jó film. Le lehet írni róla, hogy megtörtént eseményeken alapul, terroristák 1996-ban elraboltak hét cisztercita szerzetest az algériai Tibhrine-ben, és a mai napig nem ismert, hogy kik is ölték meg őket. Még olyan elméletek is szóba kerültek, hogy az algériai hadsereg „tévedésből”.

Ennek a változatnak a hitelességét erősíti, hogy a vizsgálat eredménye amai napig titkos. De Xavier Beuvous rendezőt nem érdeklik ezek a tények, nem politikai krimit akart készíteni. Sokkal inkább egy spirituális utazást, egy humanista (tan)mesét a hit és az emberség erejéről. A film a hét szerzetes dilemmáit kutatja, az emberi gyengeség és a hit, az elkötelezettség és a sors tragikus összjátékát.

Ebben aműben egy ritkán ábrázolt értékvilág válik kézzelfoghatóvá, amiről az emberek többsége nem képes „nyilatkozni”. Egy olyan erőről, amiminden fegyvernél, agressziónál erősebb. Igen, valamikor fontosabb lehet a humánum egyetlen vagy hét ember konkrét életénél. Elképesztő színészi alakításokat kapunk az Emberek és istenektől. A hazánkban kevésbé ismert Lambert Wilson a színjátszás legegyszerűbb módján, tiszta játékkal képes rengeteget adni. Egy sokoldalú veterán is jelentős alakítással bővítette életművét: Michael Lonsdale a legesendőbb a hét szerzetes közül, beteg is, de emberfeletti elhivatottságot áraszt magából. Lonsdale az a fajta sztár, akinek a neve hallatán a filmbarát nem kezd hosszú felsorolásba.

De van, aki A sakál napja francia zsarujaként emlékezik rá, van, aki a München című Steven Spielberg-moziból, esetleg a Roninból. De ha már szerzetesekről van szó, ne hagyjuk ki A rózsa nevét sem. A legtöbb nézőnek mégsem ezek a pazar karakteralakítások jutnak eszébe, hanem a Moonraker című Bond-opus főgonosza, aki sokkal elegánsabb és angolabb volt, mint maga James Bond. Pedig az ügynököt Roger Moore alakította. De hát egy igazi színészóriás sokszor a valóságnál is hitelesebb.

Top 5

1. Film: A király beszéde

Colin Firth mint VI. György király

2. Film? Gulliver utazásai

Amerikai változat az angol klaszszikusból.

3. Film: Szerelem, pasta, tenger

Olasz család homoszexuális fiúval.

4. DVD: Mondák a magyar történelemből I.

Jankovics Marcell animációs alkotása.

5. DVD: Fekete város I–III.

A Zsurzs Éva-féle Mikszáth-sorozat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.