Jónás István, aMagyar Rádió vezérigazgatója szerint a kvótarendszer – bár néhányan csak a korlátokat látják benne –komoly lehetőségeket rejt. – A világban sok helyütt a hallgatottsági adatokban kedvező változásokat hozott a hazai zene arányának javítása, és én itt most nem, vagy nem csak az egyes adókról beszélek, hanem a rádióspiac egészéről – így a vezérigazgató. De vajon mi a szerepe, hatása, fontossága a rendszernek? A kultúrkincsek ápolása, terjesztése? – Mégis mi lehetne alkalmasabb eszköz a zene terjesztésére mint a rádió, a tisztán csak hallgatott tartalom? Egyébként pedig én nem ápolni szeretném a „kultúra kincseit”, mert ez a fogalmazás már önmagában is valami bajt, betegséget sejtet. A közszolgálati rádiózás kutassa fel, tegye elérhetővé, sőt versenyképessé a kultúrát. Teremtsen trendet az értékből – válaszol.

Hogymit nevezhetünkmagyar zenének, szerinte könnyen eldönthető: amit magyar nyelven adnak elő magyar előadók. Ha magyar a szerző, akkor is belefér? A vezérigazgató úgy véli, nem az arány, hanem a csapnivaló zene okozhat színvonalesést. – Az biztos, hogy a végeredménynek olyannak kell lennie, hogy az ne üldözze el a Petőfi rádió jelenlegi hallgatótáborát. Ezért kapnak hamarosan új lehetőséget a hallgatók is a zenei kínálat megerősítésében és gazdagításában – fogalmaz Jónás.

– Nagyon komolyan, durván és kellemetlenül - válaszolja Csabai Gábor, a Tilos alapítvány ügyvezetője a kérdésre, hogyan érinti az adót az új médiatörvénynek a közösségi rádiókra vonatkozó rendelkezése, amely szerint a sugárzott zeneszámok legalább ötven százalékát a magyar dalkincsből kell válogatniuk. – A médiatörvény megalkotói egyáltalán nincsenek tisztában azzal, mit is jelent a közösségi rádiózási forma. Pedig elég lett volna csak elolvasni egy tavaly született EU-s direktívát, amely mindössze négy oldalon nagyon pontosan és mélyen leírja, miről is szól ez a médiaszektor – így az ügyvezető, aki nem nagyon érti azt sem, a jogalkotók törvényírás közben miért nem használták ki a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének, a magyar közösségi rádiók érdekvédelmi tömörülésének másfél évtizedes tapasztalatait.

Azért is tartja szerencsétlennek a kvótarendszert Csabai, mert a Tilosnak és a többi kisrádiónak nincs egységes zenei koncepciója, mint mondjuk az MR2 Petőfinek. Minden műsor önálló, kreatív zenei műhely. Más példa: míg egy kereskedelmi rádió néhány száz lemez anyagából gazdálkodik, a slágereket nyomja rotációban, sokat ismétel, addig a Tilos „zenecsinálói” legalább 200 ezres lemezállományból, önkéntes munkával, szerelemből, ingyen állítják össze a műsort. Ebben a roppant menynyiségben olyan arányt képviselnek a magyar zenék, mint a világ zenéjében: csupán néhány százaléknyit. A Tilosnál nincs ismétlés sem. Ez a merítés lehetetlen volna, ha a műsor felét magyar zenékből kellene összeállítani.

– A Tilos egyébként komplett magyar zenekeltető állomás. Híres magyar zenekarok, előadók indulnak innen – állítja. Az Irie Maffia, a Zuboly egy része, a The Qualitons, az Amorf Ördögök, az Erik Sumo Band, a Belga, a Ludditák – csak néhány név a népes táborból. A rádió stúdiójában rendszeres tartanak élő koncerteket is. Számos magyar kísérleti zenei produkció szinte csak a Tiloson hallható. Nem lehet tehát mondani, hogy a Tilos ne volna elkötelezett a magyar zene ügye iránt. Csak éppen az ötven százalékot tartják lehetetlen aránynak, a kvótarendszer ráadásul kontraszelekciót eredményezhet. A Tilos alapítvány kurátora egy kiutat lát: a szerzői jog passzusai között megbúvó úgynevezett gyűjteményes jogok alkalmazását.

Ha a DJ egy koncepciózus, lineárisan egymásra épülő szelekciót, szettet, mixet állít össze, akkor éppen a koncepciózusság miatt társszerzője lesz a produkciónak. Ha a DJ magyar, a zene is magyar tehát. Csabaiék azt szeretnék, ha ezt a jogértelmezést elfogadná a médiahatóság, a Monitor-csoporttól sem idegen a logika, s a hírek szerint, hamarosan épp az ő kérésükre tart a hatóság belső konzultációt, a médiatörvény gyakorlati értelmezése, illetve a kvótarendszer miatt is. A Tilos egyébként hivatalos levélben fordul a hatósághoz, amelyben részletesen leírják az adó szerepét, működését, lényegét, és mindenképp derogációt kérnek nemcsak az ötvenszázalékos kvóta, de például a kötelező hírszolgáltatás alól is.

– Az a baj, hogy mindenki mindenkinek meg akar valamit mondani: az állam a rádióknak, hogy mit játsszanak, a rádiók pedig a hallgatóknak, hogy mit hallgassanak. Az on demand, lehívható szolgáltatások, az internetes tematikus rádiók korában ez a preskriptív eljárás idejétmúlt – állítja Végső Zoltán, az Élet és Irodalom zenekritikusa, hozzátéve: ráadásul veszélyes is. A hallgató könnyen elpártolhat az egyes adóktól, és valamelyik webes rádiót választja.

Valamilyen szabályozásra azonban mégiscsak szükség van, állítja Végső. Éspedig azért, mert mondjuk a kereskedelmi adók hallhatóan nem a zenéért játsszák a zenét, hanem a profitnövelés érdekében. Ami odavezet, hogy nagyon kevés zeneszámot ismételgetnek folyamatosan. Ha pedig ilyen szűkös a frekvenciaforrás, akkor egyáltalán nem biztos, hogy ilyen rádióknak kell elfoglalniuk a rendelkezésre álló hullámhoszszokat. Szóval: szabályozás kell, csak egyáltalán nem biztos, hogy éppen kvótákra volna szükség. Inkább tematikus pályázatokra. Ha szakmai szempontokból közelítünk, akkor nincs is olyan, hogy magyar könnyűzene. Végső szerint például az arab országokban, Ázsiában, Oroszországban és máshol is érdekes módon nagyon jellegzetes ágai alakultak ki a könnyűzenének, amelyekre tényleg azt mondhatjuk: nemzetspecifikus pop.

Nálunk ilyen nem létezik. Az pedig kevés, hogy magyarul szól a szöveg. Hogy igazán progresszív szemlélet és valóban jó minőség jöjjön az éterből, ahhoz egyelőre félkalóz rádiós szemléletre van szükség Végső szerint. Hazánkban nem jöttek létre a számos országban fellelhető tematikus kulturális adók. A muzsikát minden oldalról közelítő, klasszikus értelemben vett zenei rádiók sincsenek Magyarországon. Ha már így alakult, a minőségnek kellene diktálnia. Egy alig létező nemzeti piacon pedig pláne. Egy rádiónak termékenyítő módon is kellene működnie: „adunk megszólalási lehetőséget, te pedig gyere koncertezni hozzánk, készíts különleges zenei projekteket” – erre különleges példa volt a Petőfié, amelyik gyakorlatot csinált abból, hogy magyar bandákat hívott a stúdiójába unplugged koncertekre. Csakhogy kérdés: utánuk, illetve rajtuk kívül ez sikerülhet-e ma valakinek?

Minden harmadik dal magyar legyen, mondja a törvény