Kecske a komponista

Algoritmusok és pixelek közötti digitális séta, színészek nélküli színház, Petőfi-versek egy brit koreográfus előadásán. A Temps d’Image (Képek ideje) fesztivál második hároméves ciklusa ér véget az új határokat feszegető előadásokkal a Trafóban, a Gödörben, a Francia Intézetben és a Művész Moziban.

Még a fenti kép alapján is nehéz elképzelni, mit jelent, hogy a művész „digitális térben való kalandozást” ígér. Adrien Mondot cirkuszi mutatványa az informatika és aművészet ötvözésével vetített vonalakból, pontokból, betűkből és tárgyakból kirajzolódó térbe helyezi el magát. A Cinématique című előadás olyan, mint egy videojáték interaktív tánccal, virtuális zsonglőrmutatványokkal.

Láng Annamária és Nagy Fruzsina koncertszínháza Sydonie Raawiya Koumba – a közönségének csak Syd – afroamerikai énekesnő számára állít emléket. A két magyar művész régebbi performance-ai alapján tudjuk, ő az a folk-rock zenész, aki elmenekült Amerikából, a szavannán élt egy viskóban, és nem tudott ellenállni a kábítószer csábításának. Csakhogy az interneten sem található más nyoma, mint a magyarországi emlékkoncertek. Lehet, hogy igazából soha nem is létezett? Ettől még az előadás élő lesz, sőt!

A technika fejlődése hatással van a művészetre is: új utak nyílnak meg. Ahogy a programsorozat neve is tükrözi, a látványé a főszerep, meg a meghökkentésé: például a Hamupipőke színház színészek nélküli előadásán. A történet audiovizuális jelrendszeren keresztül jut el a nézőhöz, aki befogadóként a kísérlet részévé válik. A Societas Raffaello Sanzio társulat produkcióján állítólag egy kecske a komponista. A Krionikus énekek az emberi hangra építi dramaturgiáját, eszközül használva az ábécét és a nyelvet. Hogy jön a képbe a kecske? Biztosan erre is van magyarázat.

Infó

Láng Annamária – Nagy Fruzsina: SYD a MU Színházban február 1-jén este 8-kor.

Cinématique Compagnie Adrien Mondot (Franciaország) a Trafó Kortárs Művészetek Házában február 4–6-án este 8-kor.

Top 5

1. Arthur, Part one The Legend Begins.

Angol nyelvű előadás a Merlin színházban január 31-én este 7-kor.

2. Bolero

A Dunaújvárosi Bartók Táncszínház előadása január 31-én este 7-kor.

3. Paravarieté

a Szikra Cool Tour House-ban (Budapest VI., Teréz krt. 62.) február 1-jén este 8-kor.

4. Moment House – A pillanat háza

A Scallabouche Company angol nyelvű előadása a Szkéné Színházban február 4-én este 7-kor.

5. BeetHoven: IX. szimfónia

A Szegedi Kortárs Balett a Művészetek Palotája Fesztivál Színházban február 4-én este 7-kor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.