Csupán kipróbálom, milyen is az, ha valaki nem láthatja a képeket. Kicsit idegen, talán unalmas is. A tárlatvezetés kevésbé köti le az embert, ha nincs arról elképzelése, miről is van szó tulajdonképpen. Milyen más lenne, ha meg lehetne tapintani a szóban forgó tárgyakat – ma még sokakban merül fel ez a gondolat, ahogy a múzeumokban barangolunk. Alig néhány van csupán, ahol rendszeresek a tapintható tárlatok, több helyen pedig csak alkalmanként van ilyesmire lehetőség.

Mára megváltozott a régi alapelv, miszerint „semmit a kéznek”

– Hetente többször nézek filmeket, olvasok, zenélek – mondja Kroll Zsuzsa. Ő születésétől fogva alig látó. Régebben gyakran járt el szórakozni, koncertekre, múzeumokba, azonban mióta megszületett a lánya, a család és a munka mellett nem nagyon jut ilyesmikre ideje. – A múzeumokban egyre több a tapintható tárlat, ami nemcsak nekem jó, a vaknak, aki meg tudja fogni a műtárgyat, és ettől érdekesebb lesz a kiállítás, hanem annak is, aki egyébként több érzékszervén keresztül is szeretne benyomást kapni valamiről. De kimondottan érdekes a gyerekek számára is – mondja. Azonban miután több évtizedig tartotta magát a bevett szokás, miszerint mindent a szemnek, semmit a kéznek, hirtelen változást nem vár. Szerinte csak egy kis időre van szükség, hogy ez megváltozzék.

Tapintható tárlatokkal több múzeumban is találkozhattunk már országszerte, de szinte mind időszaki volt. Akadnak persze kivételek, a Magyar Nemzeti Múzeumban vagy a Magyar Nemzeti Galériában például bármikor kedvünkre tapogatózhatunk, utóbbi esetében előzetes bejelentkezés szükségeltetik csupán. Művészek is felfedezték a tapintható képekben rejlő lehetőségeket. Balvinszky Orsolya és az Erdélyből származó Horváth Piroska például olyan alkotásokat készít, melyek művészi élményben részesítik mind a vakokat és gyengén látókat, mind látó társaikat.

Hallóként az ember abba sem szívesen gondol bele, milyen lehet nem hallani a számunkra annyira természetes hangokat. „A zenét nem csak hallani, érezni is lehet” – világosít fel Nemes Norbert. „Egész testemben érzem a vibrálást, miközben nem hallok semmit. Érzem a ritmust és a lüktetést, főleg ha jó hangos a zene. Szeretek táncolni is, pedig sokan azt gondolják, hogy ez lehetetlen.” Norbert születésétől fogva siket. Bár többször próbálkozott már a színházzal, nem igazán lelkesedik érte, mivel az előadásokat nem tudta maradéktalanul élvezni. A jelnyelvi tolmács nem épp a legmegfelelőbb helyen volt, és nehézséget okozott egyszerre figyelemmel követni a darab cselekményét és a tolmácsolást.

Ennek itthon még nincs nagy kultúrája, ez idáig csak elszigetelt kezdeményezések voltak, például a József Attila Színházban, az Új Színházban vagy a Vígszínházban. Eme hiányosságot pótolandó idén elindult a 90 decibel Project, melynek célja, hogy a siket és nagyothalló közönség számára is elérhetőbbé tegyék a színházi produkciókat, nem csak egy-egy alkalommal, hanem rendszeresen, évadokon át az ország minden részén. Bár még számos színházzal folynak a tárgyalások: a Centrál Színházban és a Miskolci Nemzeti Színházban februárban már jelelt előadásokkal várják az érdeklődőket.

Ha az ember kerekes székben ül, teljesen más perspektívából látja a világot. Egy járni tudó számára furcsa ez a röghözkötöttség. Hogyan megy így az ember színházba, koncertre vagy múzeumba? A legtöbb kulturális intézmény ma már akadálymentes, így a mozgáskorlátozottak is viszonylag könnyen tudnak mozogni. „A Művészetek Palotája, a Gödör Klub, a Millenáris például abszolút jól járható – mondja Bovier György, aki lassan 9 éve kerekes székes. A fővárosban igen változó, hol tud zökkenőmentesen közlekedni – van, ahol figyelnek a mozgássérültekre, sok helyen azonban nem.

A sportarénás koncertekkel azonban maradéktalanul elégedett, mivel kísérőjével a színpadhoz közeli, igen jó helyet kapnak a galérián, ő ingyen mehet, partnerének pedig a legolcsóbb jegyet kell megvásárolnia. Ezeket a helyeket amúgy sem adnák el, így mindenki jól jár. Hasonló a helyzet a Művészetek Palotájában is: a rendezvényt a kerekes székkel érkezők ingyen tekinthetik meg, kísérőjüknek pedig az előadás legolcsóbb jegyét kell kifizetnie. A Nemzeti Színházban is jó élményeket szerzett, a színpaddal szembeni páholyból tökéletesen látott mindent, és zavartalanul élvezte az előadást. Itt kedvezményes jegyeket biztosítanak a mozgássérült, vak és gyengén látó vendégek, valamint kísérőik számára, melyeket a MEOSZ-nál és a MVGYOSZ-nél lehet igényelni. Tavaly rendezték meg először az ART Para Fesztivált Pécsett, a fogyatékkal élő előadó-, képző- és iparművészek seregszemléjét, ahol külföldi résztvevők is szerepeltek. A kétnapos fesztiválon szinte minden művészeti ággal találkozhatott a közönség, a rendezvényen kizárólag az előválogatók alapján legjobbnak ítélt produkciók kaptak helyet. A fesztivál ötletgazdája, Gaudy Babette (akrobata-táncos, pantomim-, képző- és iparművész) szeretné folytatni, rendszeresíteni a kultúrprojektet, azonban kellő anyagi támogatás híján jelenleg bizonytalan az összművészeti fesztivál jövője.