Bohócként megtanult hülyéskedni és a gyermekekkel bánni, s ezt iskolai portásként is kiválóan hasznosítja. „Minden gyereknek jót tesz, ha reggel egy mosollyal és egy pacsival várják” – mondja Lakos Tibor. Miközben a portásfülkében beszélgetünk, minden arra járó diák beköszön (szia, Tibi bácsi!), és a kisablakon bedugja a kezét: kéri a megszokott pacsit.

Amikor a Keve utcai általános iskolába került, elsőtől nyolcadikig egyetlen gyermek sem köszönt neki; csak jöttek-mentek, és a portást valamiféle tárgynak nézték. Tibi bácsi, mint egy papagáj, két hétig csak ismételgette, hogy „sziasztok, jó reggelt!” – és a tanulók lassan elkezdtek viszszaköszönni. S amikor jöttek az új elsősök, akiknél még könnyen eltört a mécses, Tibi bácsi bevezette, hogy pacsit is ad nekik.

Ez aztán pillanatok alatt elterjedt, és mára a pacsi lett az 53 éves Lakos Tibor „védjegye”. A bohócénje máskor is előbújik: ballagáskor minden nyolcadikosnak lufi virágot készít, és mellé jó tanácsokkal teleírt kis pergament ad. Ezen az áll: „Kedvesek, csibészek, egy kicsit az én gyerekeim is voltatok.”

Sokan visszajárnak hozzá az egykori diákok közül, jönnek a pacsiért és egy adag vidámságért. Tibi bácsi a legrenitensebb tanulókkal is szót ért. „Minden gyerek egy kis felnőtt, ugyanúgy vannak problémái, ha nem is megélhetési gondok. De azért meg kell hallgatni és komolyan venni” – vallja. Ennyi a titka, és ez hat. A legkülönfélébb ügyekben kérnek tanácsot tőle a gyermekek, ahogy a portás fogalmaz, a nagyobb fiúk és lányok néha „pirulós tanácsokat” is.

Ha egy diák elfelejt tízórait hozni, és megkéri Tibi bácsit, ő boldogan átugrik ennivalóért a szemközti közértbe (a gyermekek nem hagyhatják el az iskola épületét). Egyszer megesett, hogy ki sem nyitott az iskolai büfé, így sokan élelem nélkül maradtak. A portás vásárolt a saját pénzén két kiló kenyeret, párizsit és vajat, szendvicseket készített, és kirakta egy tálcára: aki akart, vett magának.

Véletlenül lett belőle iskolai portás. Ugyanott van telke, mint az iskolai gondnoknak, vele beszélgetett arról, hogy szívesen munkahelyet váltana (éppen egy üvegáru-nagykereskedésben dolgozott eladóként, de emellett semmi szabad ideje nem maradt). Kiderült, hogy portást keresnek a Keve utcai általános iskolában: nem is a fix munkaidő vonzotta, hanem inkább az, hogy egész nap gyerekek közt lehet. Sok mindent kipróbált már, volt újságárus, fociedző, irattáros, postás, parafagyári munkás, a tanult szakmájapedigdísznövénykertész.Csak anynyit tudott, hogy nem fog egész nap a portásfülkében ücsörögni és azt hajtogatni: jó napot kívánok, kit keres? –ám őt is váratlanul érte, hogy ennyire megszerette ezt a munkát.

Bohócként és fociedzőként is dolgozik, ott is a gyermekek körül forog a világ. Még a nyolcvanas évek elején debütált zenebohócként (szintetizátoron és szaxofonon játszik), artista keresztapjától jó néhány szakmai fortélyt ellesett. Zsonglőrködik, bűvészkedik és lufit hajtogat, s Tibi bohóc ma már persze az iskolai ünnepségeken is fellép.

A focizás szintén régi szerelem. HuszonévesenŐrbottyánban kezdett edzőként, később egy nagy pénzintézet kérte fel, hogy állítson össze női csapatot a bankok (amatőr csapatainak) közelgő Európa-bajnokságára. Az első edzésre, márciusban lejött „hat-nyolc sikoltozó titkárnő”, akik még a labdától is féltek – az októberi bajnokságon már ötödikek lettek. Néhány évvel később Lakos Tibor játékosai a dobogó legfelső fokára állhattak. Így került kapcsolatba a női focival, ma is az Angyalföldi Lányok Labdarúgó Egyesületének elnöke és edzője. Az általános iskolában pedig már harmincöt kislány focizik, elsőtől a hatodikig.

Bár a női játékosoknak nemcsak a fizikai, hanem a lelki állapotára is jobban kell ügyelnie, magyarán: többet lelkiznie velük, cserébe az edzéseken jobban odafigyelnek. „Sokkal könnyebben kezelhetők, fegyelmezettebbek a fiúknál” – meséli az edző. A siker biztos jele, hogy manapság már „széjjelkapják” Tibi bácsi csapatait, más klubok edzői rendszeresen elviszik a legjobb játékosokat.

Nem hagyja berozsdásodni dísznövénykertész-tudását sem: az iskola előtti virágosládáknál és az iskolaudvaron bőven akad tennivaló. Noha a növényekről nem neki kell gondoskodnia, eredeti szakmája csábításának sosem tud ellenállni. „Szerencsés vagyok, mert világéletemben azt csinálhattam, amit szerettem” – teszi hozzá Lakos Tibor, aki immár negyedik éve dolgozik az óbudai iskolában.

A tanárok is befogadták őt; a legtöbbjükkel mostanra tegeződik, és megbeszéli velük az ügyes-bajos dolgaikat. Időnként a diákokról is kikérik a véleményét. „Persze nem tudom, hogy engem a felnőttek vagy a gyerekek közé sorolnak-e” – nevet nagyot. –„De nem is bánom. Velem csak nagyon komoly dolgokról lehet komolyan beszélni.” Ha reggelente nem tréfálkozik az iskolásokkal, meglepetten kérdezik: rossz napod van, Tibi bácsi?

Ember nagyságú bábut csinált a karácsonyi ünnepek előtt, beöltöztette Mikulásnak, és azt ültette a portásfülkébe. Ahol egyébként más alkotásai is láthatók: az édesanyja iparművész, vele együtt készítette például a fülke falára kifüggesztett makramébaglyot. A mamája gyártja a bohócruháit és -kellékeit is. Az édesapja maszek műszerészként dolgozott, a nagyapja bohóc volt.

Három unoka várja odahaza a pacsikat és a jókedvet (a legnagyobb már kilencéves). Ha a foglalkozásait nem is, de a labdarúgás iránti rajongását örökölték Tibi bácsi gyerekei: a fia és a lánya is profin focizik, igaz, a futballpálya számított a napközijüknek.

Most már úgy érzi Lakos Tibor, hogy az iskolából szeretne nyugdíjba menni, a soksok diákot képtelen lenne otthagyni. Jó érzéssel tölti el az is, hogy bármerre jár a környéken, ráköszönnek szülők és gyermekek. A szülők is tudják, hogy mindenben számíthatnak rá: ha kell, segít megkeresni az elveszett kulcsot, vagy a saját mobiljáról telefonál, hogy előbb véget ért az óra, jöjjenek a gyerekért.

Olyan ez, mint amikor Őrbottyánban dolgozott edzőként, és az egyik este durrdefektet kapott. Nem volt nála se emelő, se pótkerék. Pillanatok alatt annyian ott termettek, hogy akár kézzel felemelhették volna az autót.

A szeretetet mindig visszakapja az ember – ezt tapasztalta Tibi bácsi. Amikor a hetedikes lakli fiú is kiönti a szívét, és odabújik hozzá, óhatatlanul elérzékenyül egy kicsit. Azt mondja, ez neki a fizetéskiegészítés, köszöni szépen, ő boldog.