Vászonra fel, vászonról le
Mint a büszke apa az újszülött gyerek fotóit, úgy mutogatja a Weöres Sándor Színház új épületétJordán Tamás. Úgy tűnik, kedvence az agora, amely az előadásokon kívüli programoknak ad helyet. Már az Egyetemi Színpad óta hurcolja magával: minden színházban kell egy találkozótér, ahol a nézők összejöhetnek, beszélhetnek színházról és sok másról is. Ilyen volt az általa alapított Merlinben az étterem, ezt tervezte a Nemzetibe is, a beépítésre váró szabadtéri színpadnál, de ebből végül semmi sem lett. Úgy gondolta, itt, Szombathelyen ez végre megvalósulhat.
A szerelem Szombathellyel még ott kezdődött, mikor a nyári színházban dolgozott. A város korábbi vezetése kérte fel, alapítson itt társulatot, legyen végre saját színházuk. Korábban befogadtak-meghívtak a művelődési központba sok jó előadást, tehát volt igazán színházértő közönségük, csak önálló társulatuk nem volt hozzá.
Jordán Tamás döntött is: ha lejár a mandátuma a Nemzeti Színház élén, 2007 végén, nem pályázik újra, hanem költözik családjával együtt Szombathelyre. Akkor még arról volt szó, teljesen új épületet húznak fel, de kiderült, nem lesz erre a kormánynak 8-10 milliárd forintja. Az előkészületekre/tervekre előirányzott pénzt felhasználhatták ugyanakkor a HEMO, azaz a helyőrségi művelődési otthon átalakítására, bővítésére. Január 22-én duplájára nőtt, 7000 négyzetméteres színház nyílik, öt játszóhellyel: nagyterem, stúdió, átalakítható próbaterem, terasz és a felújított étterem.
Komplett videotechnikával felszerelt helyiséget is kialakítottak, amely már az első bemutatót is kiszolgálja. Az ember tragédiáját ugyanis úgy játszszák, hogy a szereplők néha „lelépnek a vászonról”, máskor „visszamennek”. A greenbox videotechnikával felvett jelenetekbe digitális szimulációs rendszerrel illesztik bele a hátteret. Nyilván ez a vetítés nehezíti a színészek munkáját, hiszen tűpontosan kell kiszámítaniuk lépéseiket, de olyan előnyökhöz juthat az előadás, amely kárpótol mindenkit. A tömegjelenetek maradnak a vásznon, élethűbb lehet például a piramisépítés, mint a színpadon. Egy-egy fontos pillanat/mimika ugyancsak jobban érvényesül, mint „normális körülmények között” a nézőtér – teszem azt – 15. sorából. Jordán Tamás egyébként a videót hasonló módon felhasználva már megrendezte 1999-ben a Madách-drámát a Merlinben, ami – mint mondja – akkora siker lett, hogy érdemes volt újra ezt az eszközt elővenni. Ami a nagy különbség az akkori és a mostani között, az többek között az elmúlt 12 év technikai fejlődése.
Saját technikai berendezéseikkel egyébként tévéjátékokat is forgatnak, versmondást vehetnek fel. Reménykednek abban: ha lesz közszolgálati televízió Magyarországon az egyesített tévébirodalomban, igényt tart majd ilyenekre. A színészek készen állnak, hogy tévéjátékokat készítsenek a magyar novellairodalom gyöngyszemeiből.
De elsősorban a nézőknek készítenek produkciókat. Természetesen először a helyieknek kell „megszokniuk”, tudatosítaniuk, beépíteniük az életükbe az önálló színházat. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központba korábban meghívták a hazai legjelentősebb előadásokat. Az új színházban is számítanak a város szülöttjéről, Márkus Emíliáról elnevezett bérlet színházértő közönségére.
Korábban a sportházba váltott jegyet a városból körülbelül ezer ember, aki a zenés előadásokat nézte. Mivel egy vidéki színháznak sokféle műfaji igényt kell kielégítenie, a direktor úgy véli, ők is megtalálják majd a Weöres Sándorról elnevezett színházban a nekik tetszőt. Jelenleg 3200-an vettek bérletet a 76 ezer lakosú városból erre a csonka évadra – Jordán álmai szerint pár év alatt ez a szám felkúszhat tízezerre.
Így kezdődött ez a hatvanas évek legvégén is Kaposváron – meséli Jordán, aki színészként a nyolcvanas évektől szemtanúja volt ennek. Komor István igazgató elkezdte óvatosan másfelé kormányozni a színházat. Olyan tehetséges rendezőket hívott, mint Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és Babarczy László, Ács János, Gothár Péter, Gazdag Gyula, és a színész-talentumok sem feltétlenül ragaszkodtak Budapesthez, hanem a jó műhelymunka reményében szívesen dolgoztak vidéken. A közönségnevelés egyik legjobb módszerét alkalmazva a gyerekdarabokat szintén az igazi tehetségek játszották és állították színpadra, így a helyi gyerekközönség úgy cseperedett fel, hogy igényelte a jó minőséget. Persze hosszú folyamat, míg ennek olyan „húzó hatása” lesz, hogy megérezzék a hiányát. Mindehhez kellett az is, hogy a távoli Budapestre ne nagyon lehessen csak úgy „felugrani”, ezért mindenki éjjelét-nappalát a színházban töltse.
Ez lesz itt is, Szombathelyen – állítja a direktor. Kérte ugyanis a színészeket, amíg itt játszanak, éljenek úgy, mint a helyiek. Azaz vásároljanak itt, beszélgessenek a városban, ezt máshogy nem lehet csinálni. Budapesten mindenki rohan a dolgára, az ott szinte kivitelezhetetlen.
A Weöres Sándor Színház a Tragédia után bemutatja a Kabarét, amelyet Béres Attila állít színpadra. A Pygmaliont Keszég László rendezi, a Naftalint Mohácsi János, Az ügynök halálát pedig Valló Péter. Schlanger András egy gyerekoperán dolgozik majd, amelyet az ősszel mutatnak be.
