Vágy

A Csurka-féle óceánban merülhetünk el, az utóbbi években született festmények, szobrok, filmek, erre az alkalomra készített ékszerek (!) közé.

E sorok írásakor legfeljebb csak sejthető, miféle élményben lesz részük azoknak, akik ellátogatnak Csurka Eszter legújabb kiállítására, a Kiscelli Múzeumba. Röviden: meglepő élményben lesz részük. De aki ismeri Csurka Eszter művészetét az, meglehet, már semmin sem lepődik meg vele kapcsolatban. Csurka Eszter festett egy sor gyönyörű és titokzatos festményt (ezek elemzését lásd a különböző szakmai írásokban, ahol a művészetkritikusok a tőlük megszokott attraktív szómágiával méltatják azokat), készített szobrokat búvárruhában, víz alatt, aztán egy performance keretében életnagyságú szobrot kenyértésztából, hogy kisüttesse, és a látogatók elfogyaszszák, fűződik a nevéhez még néhány szobor, mozgásszínházi produkció, film és fotó, nem mondható tehát, hogy kifejező eszközei egysíkúak, és unalmasak.

Erről amúgy az ilyen típusú művészek azt az egyszerű összegzést szokták adni, hogy van, amikor a festőecset a legalkalmasabb arra, hogy közvetítse gondolataikat, akad amikor a kamera, máskor meg a színház zárt, mégis végtelennek tűnő tere.

Csurka Eszter ezúttal egy installációt készít a Kiscelli Múzeum templomterébe, a tervek szerint ez is afféle alámerülés lesz, ám ezúttal mi leszünk a képzeletbeli búvárok, és a Csurka-féle óceánban merülhetünk el, az utóbbi években született festmények, szobrok, filmek, erre az alkalomra készített ékszerek (!) közé. Vagy ahogy amúzeum beharangozójában olvasható: „A látogató egy nagyon szép, hatalmas térben lebeg, felettemagasság, alatta bizonytalan sötétség, meszsze és közel hívogató tárgyak érdekes látványosságok.

Több úton indulhat, van hogy egészen közel kerül a megismerni vágyott objektumhoz, van, hogy csak távolodik.” Az installáció címe Vágy, ez a szó a cement, mely összetartja ezt a színes forgatagot. A kifejezés, az átlényegülés, a titkokmegismerésének vágya,mert az ember,mint tudjuk, örökké vágyakozik, és ezt csak a mindennapok képesek megzavarni, igaz, azok elég rendesen.

Infó

Csurka Eszter: Vágy, Kiscelli Múzeum január 27.–március 20.

Top 5

1. ZACC?

Válogatás a kortárs műkereskedelem legjavából az új helyre költözött Godot Galériában a Bartók Béla úton, ahol vásárolni is lehet.

2. FASHION VIDEOS

Csernák-Riskó Boldizsár Londonban élő és alkotó művész-filmes divatvideomunkái láthatóak a Szatyor Bár és Galéria plazma képernyőjén.

3. KOGNITÍV MENTÉS

Vincze Ottó képzőművész asszociációs hullámzása a Paksi Képtárban.

4. A KOZMOSZ RENDJE

Tilless Béla festőművész a kozmosz felé forduló képei a DBH Irodagalériában láthatóak.

5. TISZTELET BARABÁS MIKLÓSNAK II.

A Magyar Vízfestők Társaságának kiállítását az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtéren lehet megnézni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.