Nyilvánossá lett az Istenek szerelme
A Örök Város lakóinak túlnyomó része nem ismeri a Róma kellős közepén, a Campo de’Fiori –s a RómaiMagyar Akadémiának is helyet adó Falconieri-palota – közvetlen közelében található, pompás reneszánsz épületet, a Farnese-palotát. Tegyük hozzá, önhibáján kívül. Az épület ugyanis, amelyben évszázadok óta Franciaország nagykövetsége működik, általában zárva tart a nagyközönség előtt. Tudósítóként évekig Rómában élve magunk is csak egyszer, a „múzeumok napján” kukkanthattunk be néhány pazar terembe, távolról sem mindegyikbe. A palota dísztermébe, amelynek kazettás mennyezete és Francesco Salviati alkotta freskói alatt a mindenkori francia nagykövet dolgozik, természetesen nem mehettünk be. Ezért rendkívüli a hír, hogy december közepétől négy hónapos időtartamra megnyitották az érdeklődők előtt a Farnese-palotát, ahová ez idő alatt százezer látogatót várnak. Ifjabb Antonio da Sangallo építész terve szerint Alessandro Farnese bíboros, a későbbi III. Pál pápa kezdte építtetni 1514-ben, majd Michelangelo folytatta, s végül Giacomo della Porta fejezte be a palota építését, s csatolta hozzá a Tiberisre néző szárny nyitott oszlopcsarnokát. A négyszögletes elrendezésű, kétemeletes palota koszorúpárkányát és az udvart övező oszlopos folyosót is Michelangelo építette, s nem akármilyen anyagból: a Colosseumból és a Marcellus színházból származó épületkövekből.
A történelmi olasz nemesi család palotája önmagában is remekmű, ám az évszázadok során szétszóródott szobrok, festmények, rajzok és egyéb műtárgyak összegyűjtése és mostani kiállítása révén az élmény lélegzetelállító. Nem véletlenül írja az olasz és a francia sajtó, hogy a Farnese-palota – különösen a Carracci-galéria és az Istenek szerelmét ábrázoló freskók révén – a Sixtus-kápolnával vetekszik.
A látogatót a palota udvarán a Gitáros Apolló fogadja. A négytonnás, monumentális porfírmárvány szobrot külön erre az alkalomra költöztették a nápolyi múzeumból a Farnese-palotába. Csakúgy, mint az épület díszlépcsőjének tetején posztoló két impozáns dák foglyot. De ezek legalább mozdíthatók, utaztathatók voltak. Ellentétben sok más műremekkel – köztük a Farnese Hercules és a Farnese-bika szoborral –, amelyek súlyuk és törékenységük miatt Nápolyban maradtak. Abban a délolasz városban, amelybe számos képzőművészeti alkotás költözött a XVIII. században, a nápolyi királylyá lett Carlo Farnese idején. A palota most kiállított, mintegy kétszáz kincse egyébként évszázadok alatt jött össze. Az első műgyűjtő maga a későbbi III. Pál pápa volt.Megszállottan kutatta az ókori műremekeket, bebújt Caracalla termáinak zugaiba, bebarangolta Tivolit, s maga köré gyűjtötte korának legkiemelkedőbb művészeit. Örökösei – Alessandro és Ranuccio –, mindketten bíborosok, tovább gazdagították a gyűjteményt, s befejezték a palota építését. Odorado bíboros, III. Pál dédunokája – fiatal korában ugyanis Alessandro Farnese viharos szerelmi életet élt, s négy törvénytelen gyermek apjaként lett pápává – hívta a Carracci fivéreket, Annibalét és Augustót a Farnese-palotába, akik aztán húsz évig dolgoztak a róluk elnevezett galéria és benne az Istenek szerelmének freskóin. A százezernyi látogató legtöbbje éppen ezért a remek barokk alkotásért keresi majd fel a palotát. Az épület másik büszkesége a díszterem – a mindenkori francia nagykövet dolgozószobája –, igazi diplomáciai-művészeti műhely. A nápolyi múzeum, az olasz köztársasági elnök és a franciaországi Chambord-palota pompás szőnyegeket kölcsönzött a kiállításra, a párizsi Louvre pedig Annibale Carracci rajzait küldte el a ritka eseményre. Látható a kiállításon a leghíresebb Farnese, III. Pál portréja is.
A meglehetősen nagyvonalú költségvetéssel bíró, 1 millió euróból megrendezett kiállítás ki nem mondott célja, hogy csillapítsa a Farnese-palota kapcsán időről időre lábra kapó vitákat. A reneszánsz épületcsoda ugyanis házasság révén került 1734-ben a nápolyi Bourbonok birtokába. Később az épületet hosszú időre bérbeadták a francia nagykövetségnek, mígnem 1911-ben a francia állam meg is vásárolta. Olaszország azonban a fasiszta időkben visszavásárolta a palotát, de ugyanakkor 99 évre – korábban évi 1 líra, mostanában 1 euró fejében –2036-ig ismét bérbe adta a francia diplomáciai képviseletnek. Az olasz kritikusok ennek felülvizsgálatát, s az értékes palota mielőbbi visszaszerzését követelik. De Párizs sem felhőtlenül elégedett. Van ugyan egy reprezentatív, a francia grandeur-höz méltó követségi épülete Rómában, amelyik sokkal inkább múzeum, mint hivatal. Olyannyira, hogy az épületből kiszoruló követség évi 700 ezer euróért bérel irodákat az Örök Városban. Viszont nincs még egy hely a világon, ahol a francia nagykövet Salviati freskói alatt végezné ügyesbajos diplomáciai teendőit.
