Elég a Robin Hoodokból!

Nem pártérdeket, hanem Magyarországot kell képviselniük a külföldi magyar kulturális intézetek új direktorainak – állítja a Balassi Intézet főigazgatója.Az óvatosan fogalmazó Hatos Pált a napokban lezáruló igazgatói pályázatok kapcsán lojalitásról, szakmai alkalmasságról, átláthatóságról, arculatról és New Yorkról kérdeztük.

Január 8-án tette közzé a budapesti Balassi Intézet (BI) a felügyelete alá tartozó varsói, pozsonyi, szófiai, párizsi, stuttgarti, újdelhi, prágai és New York-i kulturális intézet igazgatói pályázatát. Január 18-ig lehetett jelentkezni a posztokra, 25-én pedig eredményt hirdetnek. Máskor az a bajunk, mennyire elnyújtják ezeket a hivatali procedúrákat, most viszont azzal kerestük meg Hatos Pált: Nem kurta-e kissé ez a tíznapos pályázati határidő? Mármint ahhoz képest, hogy a jelentkezőnek egy öt évre szóló, fajsúlyos koncepciót kell elkészítenie, és temérdekféle jártasságot igazolnia. Vagy elképzelhető, hogy a potenciális intézetvezetőnek hetek-hónapok óta készen áll a pályázati anyaga, amelyet a BI-vel és/vagy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal (KIM) – legalábbis elvi szinten – már régen egyeztetett?

Hatos Pál: Tettrekészség, csapatmunka, egységes stratégia
Hatos Pál: Tettrekészség, csapatmunka, egységes stratégia

A Balassi Intézet főigazgatója, a reformelképzeléseit tavaly nyári kinevezésétől fogva hangoztató Hatos Pál úgy látja, a tíz napig nyitva álló pályázat éppen megfelelő. Ilyen nagyságrendű feladatokra ugyanis csak olyan szakembereknek érdemes jelentkezniük, akik „szakmailag és mentálisan is felkészültek”. – Korábban bejelentettük, hogy ki fogjuk írni a pályázatokat, sőt ősszel a prioritásainkat is nyilvánosságra hoztuk, úgyhogy a tájékozott jelentkezők kialakíthatták a terveiket –magyarázza a BI-vezető. Ebből következik, hogy akik csak a kiírást olvasva kapnak észbe, nos az ő szerepvállalásuknak Hatos szerint még nem jött el az ideje.

De vajon ebben az eljárásban vegytiszta szakmai szempontok alapján döntenek-e majd a beadványok elbírálói, vagyis a javaslattevő a BI-főigazgató, valamint a végső döntést 30 napon belül meghozó közigazgatási és igazságügyi miniszter, Navracsics Tibor. Országos közgyűjtemény élére ugyanis manapság olyan vezető kerülhet, akinek tervei megegyeznek a Fidesz-kormány elképzeléseivel (erről lapunkat a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a minap e-mailben tájékoztatta). Hatos Pál véleménye ezzel szemben az, a Balassi alá tartozó intézetek új vezetőinek nem pártérdekeket, hanem Magyarországot kell képviselniük, méghozzá invenciózusan és minden jó kezdeményezésre nyitottan.

Mindez azt sugallja, hogy a Balassi egyfajta tettrekészséget vár el a leendő direktoroktól, ugyanakkor a főigazgató nem venné jó néven, ha az intézetvezetők „továbbra is magányos Robin Hoodokként vívnák a harcaikat”. Hatos a kezdeményezőkészség mellett a csapatmunkában és az egységes stratégiában hisz. Hogy mindehhez mekkora költségvetés áll majd az intézethálózat rendelkezésére, arról csak anynyit tudni: kevesebb nem lesz a pénz, sőt ha sikerül hatékonyabbá tenni az intézetek gazdálkodását, többlettel is számolni lehet majd.

– Persze az előző évtized krónikus forráshiányt okozó költségvetési gyakorlata következményekkel járt, és ezeket képtelenség egy év alatt orvosolni – teszi hozzá Hatos. Aki rögtön kinevezése után egy egészen konkrét vizsgálattal adott nyomatékot „rendrakási” szándékának: az Orsós László Jakab vezette New York-i Magyar Kulturális Központ magánalapítványát vetette górcső alá, amely a központnak szánt magánadományok befogadására jött létre. Lapunknak adott tavaly nyári interjújában még nem tudta a vizsgálat eredményét, most azonban kijelenti: a Cultura Hungarica Foundation, a BI és amerikai kulturális intézetünk közötti jogi kapcsolat mindvégig tisztázatlan volt. A civil szervezet céljai között nem szerepelt sem a New York-i központ, sem a Magyar Évad támogatása. A revízióból pedig kitűnik, hogy az alapítvány mégis ilyen célra fogadott támogatásokat – együttműködési megállapodás és elszámolási szabályok nélkül. Ráadásul kurátori teendőit az intézet korábbi vezetői látták el.

– Azóta egyszerűbb szervezeti és működési szabályzatot nyújtottunk be a KIM-nek, és idén a gazdálkodási rendszert ugyancsak megreformáljuk – mondja Hatos. Ettől karcsúbb, olcsóbb, átláthatóbb és hatékonyabb gazdálkodást remél a 19 külföldi magyar kulturális intézetben a főigazgató, aki szerint az arculatváltásra sem kell már egy-két hétnél tovább várnunk. A külföldi intézetek hamarosan elkészülő logójára építik majd az új arculati elemeket – nyár végére állítólag ez is kész.

És hogy milyen változásokra kell számítani a többi (a mostani pályázati körben nem szereplő) 11 intézet élén? A BI-főigazgató elárulta, hogy tavasz végén újabb igazgatói kinevezések esedékesek, majd hozzátette: a kötelékükbe tartozó kulturális központok vezetésére akkor is csak sokszínű, erős egyéniségeknek érdemes jelentkezniük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.