Egymásra épülő kulturális évadok

Bemutatkozott tegnap a Hungarofest tavaly év végén kinevezett új vezetősége. Igaz, az ügyvezető Kálomista Imre hivatalos elfoglaltsága miatt nem jelent meg az eseményen. Az EU-elnökség kulturális programjairól, a Liszt-évről és a tavalyi EKF-ről beszéltek.

Nem sokat változott a Hungarofest szervezeti felépítése –mondta lapunk kérdésére Balatoni Monika kreatív igazgató. A nemrég indult EU-elnökség és a Liszt-év kapcsán fontosnak tartották szétválasztani a gazdasági és a kreatív részt. Az utóbbi alá tartozik három másik vezető: a nemzetközi kapcsolatokért felelős Ablonczyné Szabó Magda, a produkciós vezető Horváth Viktória és a kommunikációs igazgató Mucsy Szilvia. A többiek maradtak a posztjukon, a Hungarofestbe pedig betagozódott a Klassz Zenei Iroda, a Kultúrpont és a határon túli programokért felelős Égtájak iroda. A Hungarofest éves költségvetése hárommilliárd forint, amelyből egymilliárdot költhetnek az EU-s programok lebonyolítására, félmilliárdot a Liszt-évre (további öszszegekért lobbiznak még). Körülbelül egymilliárd megy nemzetközi rendezvényekre és állami ünnepekre, a többit pedig a felsorolt irodák kapják.

Az idei kulturális programokat még a Hungarofest előző vezetése kezdte el tervezni. Néhány olyan programot hagytak csak el, amelyek a tervfázisnál nem jártak előrébb. Az EU-elnökség kulturális programjainak nyitányáról elhangzott: tizenhét éve nem fordult elő, hogy a spanyol király, I. János Károly bármilyen komolyzenei koncerten részt vegyen, január 13-án azonban meghallgatta a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Farkas Gábor zongoraművész közös madridi Liszt-koncertjét. A két „éves” esemény budapesti és bécsi nyitányára egyébként január 22-én kerül sor. A Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar szerepel Kocsis Zoltán vezényletével, Farkas Gábor zongoraművész felléptével. Bécsben a Pannon Filharmonikusok és a Magyar Nemzeti Énekkar koncertje lesz. A programok között olyan érdekességek találhatók, mint például a brüsszeli Bozarban februártól áprilisig tartó Hungary in Focus című összművészeti rendezvénysorozat. Barcelona–Budapest–Brüsszel útvonalat járja be Az európai szecesszió nagymesterei című tárlat, amelyben fotókon mutatják be a szeceszsziós építészetet –Horta, Gaudí és Lechner Ödön művészetén keresztül –, úgynevezett kerítéskiállításon. Közép-európai Ifjúsági Szimfonikus Zenekar alakul Kocsis Zoltán vezényletével, amely egy hétig Budapesten próbálja Liszt, Dohnányi, Kodály és Bartók műveit, majd turnéra indul.

Az első negyedév programjai között a hangversenyek dominálnak, összekapcsolódva a Liszt-évvel. A további programokról elhangzott: márciusban ír ki pályázatot a külügyminisztérium. Hogy miért ilyen későn, hiszen az EU-elnökség csak fél évig tart, arról csak annyit tudhattunk meg: ez nem a Hungarofest kompetenciája.

Szó esett emellett a Hungarofest tavalyi rendezvénysorozatáról, a Pécs2010 – Európa Kulturális Fővárosáról is, amelyet az igazgatók sikeresnek ítéltek meg. Mint elhangzott, a Liszt-év kapcsán további figyelmet szeretnének a városra irányítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.