Ma pedig ott tartunk, hogy a területnek már kisebb sztárjai is vannak: Matthew Shapiro, a 2010: The Cinescape című klip alkotója, illetve a Cinema 2010-et jegyző, 11 éves kora óta videomixeket készítő és még mindig csak gimnazista korú csodagyerek, Kees van Dijkhuizen mindenképpen közéjük tartozik. Mindketten nagynagy fi lmrajongók, akik azonban, érdekes fordulat, munkáik révén időközben maguk is rajongás tárgyává váltak. A videozsonglőr Dijkhuizennel interjúk készülnek, nagy kíváncsiság veszi körül, Cinema 2009 című klipjét eddig a pillanatig kb. egymillióan nézték meg a YouTube-on (nyilván a legújabb mix se fog rosszabbul járni).

A sokszor radikálisan eltérő zsánerű alkotások jellemző snittjeit egységbe rendezni eleve nem egyszerű feladat, a Filmography 2010 nevű hatperces szösszenet (bizonyos „genrocks” követte el) azonban ennél is jócskán többet vállal. Igazi virtuóz munka: itt a legkülönfélébb filmekből leleményesen öszszeválogatott párbeszédek és mozdulatok szó szerint egymásra reagálnak, ráadásul olyan könnyedséggel, mintha mindig is ezt tették volna. (Ezt a kisfilmet három hét alatt nagyjából kétmillióan tekintették meg.)

– Ezek a klipek mindenképpen alkalmasak arra, amire alkotóik szánják őket: reflektálnak az elmúlt év filmes termésére, visszaidézik az emlékezetesebb pillanatokat. Másfelől viszont vitaindítóként, úgynevezett kommentgenerálóként is működnek. A legtöbb hozzászóló magát a videomontázst zsűrizi, a vágást, a ritmust, a választott aláfestő zenét – egy idő után már nem is a filmeken van a hangsúly, hanem a mixmesterek teljesítményén. Hogy mit hagytak ki, mit kellett volna még belevenniük a montázsba. Általában nem is az aratja a legnagyobb sikert, aki egyszerűen „felsorolja” az év legfontosabb, legjobb filmjeit, hanem aki megtalálja a leglátványosabb pillanatokat, és a legszellemesebben fűzi őket össze – mondja Baski Sándor, a Filmvilág folyóirat szerkesztője.

– Persze az igazsághoz hozzátartozik,hogy a szelektálás annyira azért nem nehéz, mert ezek az alkotók többnyire a trailereket, a stúdiók promovideóit használják alapanyagként, abban pedig eleve sűrítve vannak a vizuális és érzelmi csúcspontok. Az ilyen montázsok tehát többnyire nem találnak ki vadonatúj közlésformát, hanem a hivatalos stúdiótrailerek esztétikáját viszik tovább. Ami persze semmit sem von le az értékükből – teszi hozzá.

A YouTube-on szorgalmasan alkotó „hobbifi lmeseket” ma már egyébként sem lehet egy hanyag legyintéssel elintézni: egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy komoly tehetségek vannak közöttük. Sokan még ennél is tovább mennek, egy, a Guardianben nemrég megjelent cikk szerint például „egyre valószínűbb, hogy egy napon a videomegosztókat elárasztó amatőrfilmek közül néhányat úgy ünneplünk majd, mint az élvonalbeli filmes generáció korai zsengéit”. Annyit mindenesetre már tudni, hogy Kees van Dijkhuizen, ha leérettségizett, az Amszterdami Filmiskola tanulója lesz.

Némelyik klipnek milliónyi nézője van a videomegosztókon