Motoros visszapillantó tükörrel a hátizsákján mindennap igazoltatták a rendőrök középiskolai évei alatt Sinkovics Edét. Két jó barátjával már akkor rögtönzött performance-ok sorozatával hívta fel magára a hatóságoknak vagy éppen a topolyai állatorvosi technikum tanárainak a figyelmét.

– Az egyik barátom késsel és villával szabdalta fel köztársaságonként az akkori Jugoszlávia térképét, majd megette, jómagam pedig egy tízéves mezőgazdasági újság rekordterméseiről olvastam fennhangon egy cikket – meséli a festőművész. – Aznap reggel még egy tyúkot is behoztunk, a megzavarodott állat elszabadult a tömegben, kockacukorral dobáltuk, próbáltuk elkapni – teszi hozzá. Azt hinnék, egyetlen ilyen momentum is elég lehet ahhoz, hogy valakire rásüssék a bélyeget: bolond. Ám ha az ember maga kéri, hogy nyilvánítsák elmebajossá, akár négy évig is eltarthat a folyamat.

A hosszú procedúra már Sinkovics középiskolai évei alatt elkezdődött. A művésznek ugyanis egyetlen lehetősége adódott arra, hogy a milosevicsi diktatúra idején ne kelljen katonaként embereket ölnie, ágyúhússá válnia: ha bolonddá nyilváníttatja magát. Számtalan szakirodalmat végigtanulmányozott, koplalt, borostát növesztett, a sorozóbizottság épületében pedig a „Dohányozni tilos!” tábla előtt zsinórban szívta a cigarettákat. Tesztek tömkelegét töltették ki vele; arra a kérdésre például, hogy szereti-e a rendőröket, azt válaszolta, igen. Magyarországon élő pszichiáterek segítettek neki abban, mire mit mondjon, ha kérdezik; hogyan reagáljon egy-egy szituációra, hogy elhiggyék, tényleg elment az esze.

– Amikor az egyik pszichiáter kijelentette, nem vihetnek el katonának, mert teljesen nyilvánvaló, hogy elmebajos vagyok, sírva könyörögtem, sorozzanak be, adjanak fegyvert a kezembe, és közben az orvos köpenyét rángattam – idézi fel a múltat a ma Magyarország legnagyobb, 650 négyzetméteres műtermével büszkélkedő festőművész.

Hiába a sok okítás, pszichológiai tanács, a terv csak nem sikerült: beköpte őt a Szocialista Ifjúsági Szövetség egyik tagja, mivel az illető felismerte Sinkovicsot a helyi újságból, amelynek egy művészeti vetélkedő nyerteseként nyilatkozott. Elkerülhetetlenné vált a besorozás 1990-ben. Szerencsés véletlen a szerencsétlenségben, hogy a festőjelölt leesett egy nyárfáról, szeméremcsonttörést és agyrázkódást szenvedett. A következő évben megkezdődött a délszláv háború, ismét behívták, ám ő vállat vont és közölte, nem megy öldökölni. Magyarországon egy határon túli magyaroknak járó ösztöndíj várta, amely jogilag felmentette őt a katonai szolgálat alól, ám csak elviekben. A sorozóbizottság elnöke ugyanis az említett újságcikk nyomán egyértelműnek tartotta, hogy Sinkovics végig hülyét csinált belőlük, ezért nem mentesült a hadkötelezettség alól.

Nem maradt más választás, bátyja segítségével autóval átszökött a határon. Azon a nyári éjszakán hatalmas vihar tombolt, így a határőr lusta volt ellenőrizni a papírokat. Budapesten a Nemzetközi Előkészítő Intézetben tanult művészettörténetet és irodalmat. Rá három évre felvették a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára. A koszovói háború kitörése előtt, 1998-ban még kapott egy behívót, addigra viszont már megjött az a papír is, amely szerint alkalmatlan katonának, teljes pszichózisban, vagyis elmebajban szenved. Az egyetem negyedéves hallgatójaként megszállottként festett, tanult, képezte önmagát és szervezte meghökkentő performance-ait.

Az ezredfordulón például harminc társával együtt elfoglalták a vajdasági Törökbecsén álló Dunderski-kastélyt. A szobrászokból, festőkből, divattervezőkből, zenészekből és filmrendezőkből verbuválódott közösség három hétig együtt élt, reggelente kolompolásra ébredtek, Góbi Rita táncművész megtornáztatta őket, hideg zuhany a deszkákon való alvás után, majd jöhetett az alkotás. A műhely kitalálója, Sinkovics az akkor leromlott állapotban lévő, megkopott stílbútorok között és halványkék, málladozó falú szobában aludt, amely egykor Tito pihenőhelyéül szolgált. A legenda szerint azonban Tito soha nem vette igénybe a számára fenntartott rezidenciát.

A kastélyfoglalásnak híre ment. Eljutott egészen a belgrádi egyetem kultúrtörténeti tanszékvezetőjének, Stevan Ilicsnek a füléig, aki ellátogatott megnézni, mit művelnek a fiatalok. Aztán ott ragadt, és az alkotókkal együtt hámozta a krumplit. Az összművészeti kreatív műhely tagjai annyira összecsiszolódtak, hogy munkájuk színművé avanzsálódott. Az Éjszakai látogatás című darab rá egy évre operetté nőtte ki magát, szürreális ruhákban billegtek nők és férfiak, közben dzsesszzenészek muzsikáltak, ki-ki kornyikált, a rendező közben mikrofonból instruálta a színészeket, nem sok sikerrel. Mindezt kiállításmegnyitóval is megspékelték persze.

Kifogyhatatlanok voltak az ötletekből, 2002-ben Becse egyetlen csúf nevezetességét, a hét méter magas szocreál bronzszobrot, Natashát nejlonnal vonták be az alkotóműhely tagjai, és női aktot festettek rá. A szintén festőművész Kiss Endre gipszből készült Natasha-replikákat készített, amelyeket Sinkovics gyümölcskosárból árult. Az összegyűlt pénzből vásznakat, egyéb eszközöket vettek. Két évvel később Kishegyest még az ufók is megszállták, és patkányemberek rohangáltak a tanyákon, a népet pedig traktorral vitték körbe a festőművész és csapata közreműködésével.

A mindenkori politikai helyzet metaforájaként bemutatott performance-sorozatokat kamerával is rögzítették, amelyből összeállt egy bizarr játékfilm. Főszereplője és egyben a film egyik szerzője is a festő. Az egészről annyit lehet tudni, hogy Tolnay Szabolcs filmrendező kidobóembert alakít benne, a magát csak bácskai Batmannek tituláló piktoron pedig műtétet hajtanak végre, aki így másik dimenzióba kerül, és saját szellemét próbálja megölni egy statívval. Az effektekben, szürreális figurákban és veszélyes tűzjelenetekben bővelkedő filmet az idei Mediawave Fesztiválon mutatják be.

Három éve már Budapesten vedlett át az alkotó veszélyesen festő, posztavantgárd szamurájjá, vagyis KiB-Leevé, aki a Váci utcai K. A. S. Galéria kirakatában edzett esernyővel a hátán, majd sniccerpengével kilyuggatta a zacskókkal kifóliázott kirakatot. A tasakokban hígított festék volt, az arra járók a szélnek köszönhetően szinte minden testrészükre kaptak valamilyen színárnyalatot.

– Megszállott csibész – vélekedik egykori csoporttársáról Kiss Tibor képzőművész, a Quimby zenekar frontembere. – Már a főiskolán is olyan volt, mint egy huligán. Bejött a műterembe, mindent összefirkált, teleragasztott, engem pedig letorkolt amiatt, hogy a kedvenc Zsolnay kávéscsészéjében tartom a terpentint. Mégis korunk egyik jelentős expresszionista festőművészének tartom, aki inkább a küzdelmet választja és nyughatatlanul keresi a problémára a megoldást – teszi hozzá a képzőművész.

Legutóbbi kiállítása, amelyet a Zsidó Nyári Fesztivál keretében rendeztek, azonban már feltűnősködés nélkül zajlott.

– Sajátmagam felrázására használtam a performance-okat anno. Meguntam őket – mondja Sinkovics, aki mostanában egyedi módszerrel dolgozik. Kínában, bérfestőkkel csináltat képeket, amelyeket postán elküldenek neki, ő pedig a klasszikus elődök olcsó másolatait sajátos stílusában átfesti, újraértelmezi, néha működő cédélejátszót is beépít az alkotásba.

–Az egyik legizgalmasabb kortárs festőművésznek gondolom Sinkovicsot, nem csupán remakejei miatt – tartja Somhegyi Zoltán művészettörténész. – Nehéz őt besorolni bármelyik irányzatba, egyrészt mert ez manapság senkinél sem releváns, másrészt pedig annyira különböző eredeti képekből alakítja ki a sajátjait, hogy azoknak a stílusa is visszaköszön. Ha ez nem így lenne, a vizuális utalást sem tudnánk megfigyelni – magyarázza.

Hasonló módszerrel készültek festményei a tavalyi, „Amikor az igazságról kiderül, hogy hazugság” című tárlatára is, amellyel R. B. Kitaj híres amerikai festőművész előtt tisztelgett. Izidor Kaufmann száz évvel ezelőtti képeit újraértelmezve festette meg egyedi stílusában, olyannyira, hogy még a szignók is a kaufmanni kézjegyre hasonlítanak. Kitajt és Kaufmannt két dolog köti össze szorosan: mindketten magyar származásúak, alkotásaik fő témája pedig a zsidó kultúra.

– Kitaj képeit befejezetteknek tartom, ám a majd egy évszázaddal korábban született Kaufmann festményeit újraértelmezhetőnek éreztem – állítja Sinkovics, aki új címmel látta el remakejeit. A „Fiatal nő” című festményen például még nyomorék teletubbit is felfedezhetünk, a „Kályháson” pedig zsidó fiú tanulmányozza a Talmudot, a háttérben Batman körvonalai láthatóak, a Talmud alatt pedig expresszív és szürreális arcok bújnak meg. A „Bokros” című alkotás eredetijét nem, csupán a vázlatát láthattuk, mert a festményt épp Las Vegasban nézegeti a közönség. Hiába, az itthoni tárlatot megnyitó rabbi, Verő Tamás is kijelentette: „A kóbor lélek megszállta a képeket”.

– Az én feladatom megteremteni egy olyan vizuális, asszociatív közeget, amellyel megragadok egy momentumot, amivel újrafogalmazom egykori nagy művészek festményeit, hiszen az idő romlandó – vallja szerepéről Sinkovics Ede.

Majd tovább szürcsöli feketekávéját, és belesüpped műterme, a Musée Schinkovich atmoszférájába, ahol ecsetvonásokkal próbálja megállítani az idő múlását.