Viszont akárhogyan is: ha korábban véletlenül lemaradtunk volna róla, akkor a karácsonygyógyító, szilveszter-előkészítő unikumozások során bólinthattunk megint, hogy tudniillik igen, kedves Lévai Balázs, a könnyűzene fontos része a magyar kultúrának, és ön (te) ennek prezentálásában egészen jó (vagy), mondhatni, a legjobb.

Több marhaság fut manapság az MTV-ben, mint okosság; a potentátok múlt évét annyira meghatározta a helyezkedés, hogy közben elfelejtettek értelmes műsorstruktúrát csinálni, igaz, előtte se parádéztak, hagyjuk is ezt. Tiszta szerencse ellenben, hogy a sok betolt ember között időnként föltűnik egy szakember is, kívülről persze, hogy ugyanis nem akarnád-e levetíteni (kvázi ingyért) az általam gründolt bárka színházbeli performanceokat. Tudod, én vagyok az, aki anno megcsinálta a Bestsellert és a Dob+Basszust; most a Dob+Basszus Live-val jönnék. Valaki, huh, igentmondott, s ezt ezúton köszönjük neki: így láthattuk egy műsorban Ákost és Lackfi Jánost, a KFT-t és Vámos Miklóst vagy éppen a Quimbyt és Háy Jánost, hogy egyebet ne mondjunk.

De mondunk, mert van mit; nemcsak arról van szó ugyanis, hogy a teátrumban fölvették a cuccot beszélgetésekkel, s előadók élőben eljátszották néhány számukat, hanem arról is: megannyi valamilyen, gondolkodó ember szórakoztatott bennünket sztorikkal, dialógokkal, poénokkal. Az irodalomtörténésztől a vendégművészen és a szakhozzászólókon át az utca emberéig egy emberként csinosítgatták a produkciót, például Herendi Gábor élőben jelentkezett a rakpartról, hogy Lévai a szerkesztő súgó tábláira pillantva megkérdezhesse tőle, az Afrika című KFT-számot miért választotta a Valami Amerika betétdalának.

Előtte-alatta-közben stúdióminőségű zene szólt, továbbá Ákosról kiderült, hogy tényleg jó fej, Kiss Tibiről meg pláne. Nem utolsósorban – nehogy kevés legyen az ötletből – Mucsi Zoltán és Scherer Péter kiment a forgatagba ilyesmikkel: „Ikon. Az szerinted jó cím? Nem lenne jobb cím az, hogy flakon? Nem erősebb?” Vagy: „Szerinted a Quimby zenéjének lehet hatása a magyar mezőgazdaságra?” A járókelőknek persze be-beugrott, ki miatt/mi miatt folyik a kérdezősködés, amelynek hangulatához – a műsor hangulatához – amúgy prímán illeszkedtek az efféle kérdések is: „Mikor készül el a négyes metró?” A költők föllépése maga volt a topgeg; ült (izzadt?) a fotelben Lackfi, hogy a kapott slágert miért nehéz újraértelmezni, izé, s akkor Ákos az eredeti dalt értőn életre keltette a költő szövegével: „Arcod péppé gyűrve visszaváltható.” Vagy ott volt Vámos Afrikája (Paprikája): „De szóba se jöhet francia konyha; csak a jó magyar paprika, a ponty meg a mangalica, ahaha.” Meg Háy ajjajjajja: „Tudod, üzenet nélkül minden dal üres, minden szöveg töketlen; a Lovasi is ügyetlen, és, persze nem ő az egyetlen.”

Szóval hej, de jó merítkezés volt ez a kultúrában-könnyűzenében anélkül, hogy frázisokat, akciós szaloncukorcsomagokat kaptunk volna az arcunkba. Logikus is, hogy éppen ezt a műsort nem láthatjuk jövőre.

Még nyolc napon belül vagyunk: boldog új évet!