A siker tanulható
„Valljuk, hogy minden tartós üzleti siker alapja a kiegyensúlyozott, harmonikus emberi élet, és hogy a módszerek ismerete csak akkor vezet sikeres menedzseri munkához, ha azt önfejlődést eredményező pozitív gondolkodás hatja át” – ez a kulcsmondata a képzési, tanácsadási filozófiájuknak. Szimbóluma egy hatalmas fa, amelynek a lombkoronával egyenlő nagyságú, egészséges gyökérzetét a pozitív beállítódás jelenti. Gyanítom, hogy a magyar kapitalizmus kudarcainak jelentős részben éppen a pozitív beállítódás hiánya az oka – de megtanulhatja-e ezt olyan valaki, akinek eleve borúlátó a személyisége, vagy kiskorától pesszimista gondolkodásra nevelte a környezete? Szügyi György az ismert szegedi hosszútávfutó, Sipos István példáját hozza fel:
– Ha kinézel, és süt a nap, könnyű mondani, hogy milyen szép az élet. De a nyirkos, ködös őszi időről már nehezebb ugyanezt gondolni. Amikor Pisti nálam volt egyszer ilyen ködszitálós, ronda időben, azt mondta: nézd meg, ez az idő készített fel engem, hogy aztán helytálljak a Sziklás-hegységben egy nagy nemzetközi versenyen. Van erre egy angol szakkifejezés, az interpretation style. Azt jelenti, hogy amit látok, azt a rám jellemző módon azonnal lefordítom magamnak.
– Meg lehet-e tanulni, hogy egy poharat ne félig üresnek, hanem félig telinek lássunk?
– Igen. Erről szól a személyiségfejlesztés. Ha ilyen idő van, akkor ezzel tudunk valamit kezdeni. Ha olyan, akkor azzal. Ne azt nézzük, milyen, hanem azt, hogy mit tudunk kihozni belőle. Én ezt Brian Tracytől tanultam, aki véleményem szerint a mai napig a legjobb személyiségfejlesztő tanár a világon. Ha pozitív gondolat indul el a fejedből, pozitív céllal, az jó dolgokat teremt. Ha negatív, akkor negatív dolgokat teremt. Azt kell először megtanulni, hogyan lehet pozitív célokat megfogalmazni.
Szügyi György számára ez akkor igazolódott, amikor a kilencvenes évek elején munkanélkülivé vált embereket kezdett el képezni a munkaügyi központ megbízásából.
– Mindegyik odaült, és elmesélte, hogy a volt munkahelyén mennyire hülyék és fölöslegesek voltak – mások. Mekkora igazságtalanság, hogy éppen ő jutott ide! Akkor elkezdtük mondani nekik, hogy mindig te magad vagy felelős a saját helyzetedért. Az egy dolog, hogy néha segít a sors, néha pedig akadályoz – de ahová jutsz, az mindig a tiéd. Persze létezik igazságtalanság, de sohasem az a kérdés, milyen helyzetbe jutottál, hanem az, hogy milyen választ adsz rá.
Egy történetet mesél el erről Szügyi György. A kilencvenes évek végén találkozott régi ismerősével, egy hölggyel, aki a szocializmus idején a monopolhelyzetű nagykereskedelmi vállalat főosztályvezetője volt. Szügyi egy sikeres évtized után hétüléses Land Rover Discoveryből szállt ki, az aszszonynak pedig közben megszűnt a munkahelye, megbetegedett, tíz év alatt húszat öregedett. A kocsira nézve megjegyezte: na, egy ilyet ő is elfogadna.
– Kérdeztem tőle, hogy van –meséli a tréner. – Azt felelte: én voltam az utolsó! Hogyhogy? Hát engem küldtek el utoljára! – válaszolta. És már láttam is, hogy belekapaszkodott egy székbe, amely a vihar kellős közepén állt. Minden idegszálával arra koncentrált, hogy azt a széket addig tartsa, ameddig belegebed – de eközben csak rossz dolgok történhettek vele. Ragaszkodott valamihez –amiről tuti biztosan tudni lehetett, hogy elsüllyed –, azért, hogy ő legutoljára süllyedjen el. Ennél negatívabb célt kitalálni sem lehet. Úgy gondolta, neki csak az lehet a jövője, hogy hátráltassa a cég elsüllyedését –és úgy is történt. Ha kinézett volna ebből a helyzetből, és meglátja, hány új kereskedelmi cég van, amely most nő, éppen betölti a helyét a réginek, ha pozitív célt tűzött volna maga elé, ha azt nézte volna, hol tud ebbe bekapcsolódni, akkor már régen boldog és sikeres lehetett volna.
Nem szegény, de nem is tehetős vasutascsaládban nőtt fel a most 55 éves Szügyi György. Noha matematikából nagyon jó volt, édesanyja, akinek nem volt képzettsége, azt mondta neki: mehetsz egyetemre, de előbb legyen egy szakmád! A mama összeveszett a fia fantasztikus matektanárával, Süli Dezsővel, aki egyetemi felvételire biztatta
a Déri Miksa Szakközépiskolában érettségizett fiút.
– Mindenki más roppant szigorúnak tartotta, miközben én úgy láttam: következetes. Nagyon szerettem őt ezért. Később az életben magam is sokszor megtapasztaltam, hogy ha következetes vagyok, az másoknak – akik folyton eltérnek a megállapodásoktól –, túlzott szigorúságnak tűnik – mondja indulásáról a vállalkozó.
AMűegyetemen olyanokkal került össze, akik Budapesten, a Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségiztek – számos dologban sokkal többet tudtak nála. Nem irigykedett, hanem tanult tőlük. Voltak dolgok, amelyekben kezdettől ő volt a jobb. A kollégiumban megválasztották vezetőségi tagnak – kiderült, kiváló közösségépítő adottságai vannak.
– Ez iszonyatosan fontos dolog, csak ma úgy mondjuk: csapatépítés – jegyzi meg Szügyi György. Érezte, hogy jól csinálja, de amikor az ösztönös adottságaihoz hozzá akart tanulni, rájött: nincs miből. Elkezdett pszichológiát, pedagógiát olvasni; például Makarenkót. Azt, ami akkor elérhető volt.
Azt is felismerte: sokminden nem elérhető magyarul. Elkezdett hát angolul tanulni, megszerezte a nyelvvizsgát. Időközben mérnök-üzletkötő lett Hódmezővásárhelyen, az AlumíniumszerkezetekGyárában, aholmeghatározó élményben volt része 1983-ban. Exportra akartak valamilyen terméket gyártani, és a nyugati megrendelő szinte lemosta őket a szakszerűségével, a pontos információival. Szügyi György érezte, hogy ez tanulható, de nem Magyarországon. Elérte, hogy kiutazhasson Angliába egy menedzserkurzusra, ahol aztán elementáris hatások érték. Nagyon kevés pénze volt, de hazahozta Philip Kotler Marketing Management című könyvét – a szakma alapművét, amelyet rongyosra olvasott, és nagy örömére 2009-ben, 27 év után alkalma nyílott a szerzővel dedikáltatni a legendás kötetet.
A rendszerváltozás – őt – felkészülten érte. Korai kurzusaira bejelentkezett az összes nagyobb szegedi cég vezetője – olyan emberek, akik az előző rendszerben is vezető beosztásban dolgoztak.
– Mit nem tudtak? – kérdem.
– Ösztönös vezetők voltak – feleli Szügyi György. – Ráéreztek eszközökre, módszerekre, amelyek egy darabig sikert hoztak –de versenyhelyzetben ez már nem lett volna elég. Egyfajta szisztematikus tudatosságra volt szükségük, ez lett az a plusz, amit én nyújtani tudtam nekik. Nem sikeres trükkök, ügyes húzások, hanem koherens cégvezetési filozófi a, amelynek szerves része a marketing.
Körülbelül 2400 tréningnap van mögötte – tudomása szerint ilyet a világon még senki sem csinált. Vagy tizenöt szakmai és társadalmi szervezetben dolgozik, felükben választott tisztségviselőként, a feladatot komolyan véve. Négy gyermeke van – a három fiút végre követte egy kislány, akit aztán tizenkét év után követett első lányunokája. A feleségével a házasságban és a cégvezetésben is kiválóan kiegészítik egymást.
– Én azt mondom: mekkora kihívás, ezt meg kell csinálni! A feleségem közbeszól, hogy fogalmad sincs, mekkora bizonytalanság veszi körül. Mire én: éppen ilyen cél kell nekünk! Erre ő: gondold csak át, micsoda kockázatok vannak! Mire én: igazad van, tényleg kockázatos, de azt kell nézni, hogyan tudjuk kezelni – mesél kettőjük kapcsolatáról Szügyi György.
Megjegyzem, hogy neki már könnyű, a maga erejéből elért annyit, amiből jól megél, és biztosíthatja a gyerekei jövőjét is. Indulatos villanást látok a szemében:
– Az én egzisztenciám éppen úgy nincs biztosítva, mint senkié a világon. Amikor kint voltam Angliában, nem arra gondoltam, hogy ha hazajövök, majd halálra keresem magam. Egyszerűen csak jól akartam csinálni, amit csináltam. Igazságos társadalomra vágyakoztam az 1980-as években, amely úgy működik, hogy ha nagyobb eredményt teszek le az asztalra, akkor nagyobb az ellenérték is. Abban hiszek, hogy minél többet szeretnék kapni, annál több értéket kell adnom másoknak, akik ettől sikeresebbé és értékesebbé válnak. Ehhez az életem során egyre értékesebbé kell válnom – és ha ez elég széles körben működik, akkor a társadalom is sikeresebb és értékesebb lesz. A privatizáció idején ügyfeleim voltak az egykori körösladányi Metakémia Ipari Szövetkezet vezetői. Ma is találkozom velük kurzusaimon, ma már a Henkel „Kelet-Közép-Európa” legjobb gyárának irányítói – Körösladányban. Így jutott vissza hozzám, amit a leg értékesebb elismerésnek tartok. Egyik évzáró rendezvényükön az igazgatónő azt súgta oda vezetőtársainak: a Gyuri büszke lenne ránk!
