A közel négyezer lelkes, a fővárostól ötven kilométernyire lévő, három külterületi kerülettel bíró Nyáregyháza szentimretelepi része sosem tartozott a divatos nyaralóhelyek közé. Mégis ott épített hétvégi házat magának Kaszner Margit grafikus és férje, a két évvel ezelőtt elhunyt Gomola György, aki jogászkodott ugyan, emellett azonban verseket írt, s a kollázs művészetében is kipróbálta magát. Életük java részét a „Palánk galériává” avatott házban az évtizedek során egyre csak gyarapodó néprajzi és művészeti gyűjteményük közt töltötték, mígnem a közelmúltban Kaszner Margit végakaratában Nyáregyházára hagyományozta minden ingó és ingatlan vagyonát azzal a kikötéssel, hogy e gyűjteménynek a település állandó, látogatható kiállítási helyet biztosítson.

Az egy ideje már kihasználatlanul álló régi községháza bizonyult erre a legalkalmasabbnak. Két hónapig is eltartott, mire a bútorokat, edényeket, cserepeket, szerszámokat, meg a babaseregletet a községházára átköltöztették és múzeummá rendezték össze, amiben maga az idős adományozó is reggeltől estig részt vett. Hiszen ez volt az álma.

Bár ebben a költöztetésben közreműködő közmunkások és önkéntesek egyike-másika eleinte kételkedett, az olykor lim-lomnak látszó tárgyakból – mert mi keresnivalója lehet a kihúzhatós rekamiénak, a táskaírógépnek, lavórnak, tejeskannának, ágyterítőnek, rongybabának egy igazi múzeumban? –, végül mindenki megelégedésére összeállt a kép.

Tájházra, falumúzeumra nem hasonlít – noha jelen vannak benne a régi paraszti élet környékbeliektől összegyűjtött kellékei, szerszámai, edényei – kissé zavarba is ejt a látvány, az eszszenciális vidéki „ezredvég”. De épp emiatt nem lehet kutyafuttában végigszaladni a termeken. Ott vannak például a terített asztalok, Kaszner Margit veszszőparipája. A terítéskultúra érdekében készült kiállítása iskolákat, háziasszonyképzőket, hoteleket járt végig, e témában készített rajzfi lmje ugyancsak. A nyáregyházi gyermekintézményekben szakköri foglalkozásokat tartott a terítés művészetéről, emiatt – és mert oly sokat tett azért, hogy Schodelné, az első magyar operacsillag is szobrot kapjon e településen életének társáé, Nyáry Pálé közelében – 2003-ban Nyáregyházáért emlékéremben részesült. A múzeum megnyitásának napján átvehette a díszpolgári címet is.

A terített asztalok látványa a babák termébe is elkíséri a látogatót. Több száz, az évtizedek során vásárolt, ajándékba kapott, gyűjtögetett baba üldögél a polcokon, némelyek ugyancsak étkezéshez terített asztaloknál, csöpp porcelán- és üvegedények mellett. A csutkababákat a házaspár maga készítette, ruháikat Kaszner Margit tervezte, kézzel varrogatta. A Néprajzi Múzeumban két alkalommal is bemutatkozott e csutkatársaság, a helybeli gyerekek mostantól ismerkednek velük.

S mivel Gomola Györgyöt művészeti íróként ötszáznál több kiállítás megnyitására kérték fel, honoráriumként pedig csakis alkotást fogadott el, a termekben megtalálható számos fafaragás, intarzia, olaj- és vízfestmény, tusrajz, érem, fotó.

A nyáregyháziak pedig kezdik olyannyira magukénak érezni a múzeumot, hogy maguk is hoznak kiállításra érdemes tárgyakat. Rafael Gusztáv közmunkás neve például, mint adományozóé egy különösen szép petróleumlámpa mellé került.