Újévi hagyományok
Sajnos a dicsőséges összehasonlítást nem tudom megtenni, mert a nagy hagyománytiszteletben nem vettem észre, hogy a mi újévi koncertünk 7-kor kezdődik, és ha a hátamon csattan, akkor is kénytelen vagyok egyetérteni a MüPa-szabályzattal: későn jövők csak a szünet után. Az ostor azonban viszonylag nagyot csattant, Fischer Ádám a háromrészes oratórium első két része után tartott szünetet, negyedórányi késésért cserébe mindössze fél óra zene jutott.
Remélhetőleg nem a szőlő savanyodott meg, ha azt mondom, ennyi körülbelül elég is volt. Az Európai Kamarazenekar és az Európa Kórus a bécsi hangulatot igyekezett megtartani, nem sok színt, de néhány kellemetlen kürthangot mutatva. A szólisták közül kiváló volt a tenor Lothar Odinius, nem volt kiváló Michael Nagy, öröm volt Szabóki Tünde, és ha kicsit tisztábban énekelt volna, talán még több öröm lehetett volna. Feltehetően a karmester ötlete volt, hogy az oratórium harmadik részét operásítsák, az első emberpár valamiféle színpadi helyzetet hozzon létre a pódiumon, egymásnak is énekeljenek, ami a szöveget tekintve teljesen logikus gondolat, kövess asszony, mondja a férfi, követlek, mondja a nő, és szerelmed legyen a jutalmam – ez akár a Varázsfuvolában is elhangozhatna. Mégsem ott hangzik el, és ezért a jelenet zenei hőmérséklete is felelős, de egy kísérletet így is megért. A kísérlet pedig ennek a sorozatnak a lényege, nyilván nem véletlen, hogy mindig más zenekarral hallhatjuk a művet. Ha már létezik az újévi Haydn-hagyomány, akkor csakis így van értelme, keresgélni, mitől lehet évente más, hogyan lehetne körüljárni a darabot, ahelyett, hogy ismételgetnénk a tavalyit. Jövőre jobb lesz, de az sem iszonyú baj, ha rosszabb, csak legyen más. És kezdődjék 7-kor.