Otthonkából dizájncipő
Ne keresse a szótárban a Pleasemachine szót. Anna Zaboeva, aki jól beszél magyarul, de angolul szívesebben, azt mondja, a szó (véletlen) saját kreálmánya. Valami olyasmi, mint a nyolcvanas évek slágerében a Levelet kaptam lájf. Még Szibériában élt, az oroszon kívül nem beszélt más nyelvet, mikor egy DJ srác mutatott neki pár számot. Annyira belepörögtek a zenébe, hogy Anna azt kezdte üvölteni: pleasemachine. Mondjuk Gwen Stefani nem éppen ezt énekelte, hanem azt, hogy „this my shit”. De a pleasemachine becenév rajta ragadt, és így nem csoda, hogy ezt márkanevet választotta.
Nem mintha kislány korában arról álmodozott volna, hogy cipődizájner lesz. Minden szezonra egy csizmája volt, hiszen kilenc hónapig tél van náluk, Szibériában. A maradék háromra meg elboldogult egy szandállal. Filmkészítést tanult otthon, bár jól tudta, sosem kap elég pénzt ahhoz, hogy filmeket csinálhasson. Ráadásul az élet irreálisan drága Oroszországban, a szülei pedig szegények.
Európában akart élni Anna Zaboeva. De ahhoz vízum, munka vagy tanulási lehetőség, esetleg ösztöndíj kellett. Kapóra jött egy szlovén ösztöndíj, amelyet kimondottan oroszoknak szántak – Magyarországra. Már csak azt kellett kitalálnia, mivel pályázzon.
Úgy döntött, a bőr érdekli, meg az egyéni, minimalista, sikkes cipő. Mikor elnyerte az ösztöndíjat, még fogalma sem volt, hogyan kezdjen a szakmához. A budapesti iparművészeti egyetemre, a MOME-ra járt egy évet 2008-ban, mégis autodidakta módon tanulta meg a cipőkészítést. Ha konkrét kérdései támadtak, például, hogy miért alkalmatlan talpalapanyagnak az IKEA-edényalátét, akkor egy-egy, mesterségének titkait féltve őrző cipészből lehetett csak kipréselni a választ.
Manapság kedvenc anyagbeszerző helye a lomtalanítás. Nem azért, mert így olcsóbban megússza, hanem izgatják a használhatatlannak minősített tárgyak. Megdöbbentő, de néha hajtogatva dobnak ki cuccokat a lomtalanításon. Máskor csak koszosan odavágják a kupac tetejére, de ő még a lukas-retkes anyagban is megleli a kincset. A lila krizantémos nejlonotthonkába, a posztófüggönybe, a retrószoknyák ráncaiba és a hordhatatlan szabású, de remek mintájú ingekbe is belelátja a lábbelit.
A vásárlói egyébként sosem jönnének rá, honnan jön a matéria. Egyrészt nem látszik, másrészt fertőtlenítik, harmadrészt, ahol találkozik a lábbal a cipő, például a bélésnél, csakis új anyagot használ. Van olyan fazon, amelynek hetven százaléka újrafelhasznált, máskor csak negyven. Az alternatívabb cipőkre fogékonyak nagy kedvence egyébként a rikító rózsás orosz sálból készült magas szárú, amelyet például királykék és lila bőrrel kombinált.
Az új fazonokat mindig hordja egy kicsit Anna Zaboeva. Megnézi, valóban elég kényelmes-e, meg aztán unalmasak is a „na mi van, a tiéd nem elég jó?” típusú, vicceskedő megjegyzések. És persze elképesztően jó reklámlehetőség is van benne.
Az igazsághoz hozzátartozik: nem olcsók a cipői, de kézzel készülnek az utolsó ragasztásig. Még a tájékoztató címkét is írógéppel pötyögik le. Nem lehet összehasonlítani egy kínai lábbelivel, amely a nagyüzemben csúszott le a futószalagról. Náluk, a Pleasemachine-műhelyben három cipész és Anna napi három darabbal rukkol elő. Az árban benne van a kézimunka, a munkatársak bére, a bolt fenntartása. Gyakran együttdolgozik képző- vagy iparművészekkel, dizájnerrel is, akik szintén nem puszira kapják a lecsókolbászt a boltban.
Ilyen együttműködésből lett például a kötött rénszarvasmintás szár egyes csizmákhoz, vagy a képregényrajz a bőrfélcipőn. Nagy feltűnést keltett amúgy a MAAK dizájncsoporttal közösen készített fa teaasztal: ebbe két olyan ovális faelemet építettek be, amely egyik oldalról apró csészéknek, fogvájóknak és gyertyáknak ad helyet, de ha megfordítják, kiszedik az asztallapból, japán tradicionális papucsként használható.
Több művésszel kiállítást is készített már, pár hónapja például Lomtalanítás-tárlatot, ahol minden a lomiból jött össze. Mementóként azóta is a falon feszít egy pazar fa cipőtartósor, kiszuperált karosszékkarfákból. Vagy talpával a falon ragadt egy síléc egy pleasemachine-es cipővel. A bejárat mellett pedig a félig lebontott robotban a hifiberendezést tárolják.
A szállításhoz elengedhetetlen csomagolást sem bízza a véletlenre Anna. Gyűjti a dobozokat. Az egyik kókuszos csokoládé kartonja például kiváló erre, és színes ragasztószalaggal még meg is bolondítható. Honfitársai is boldogan rendelnek a kollekciójából. Igaz, kicsit nehézkes a szállítás, de nagy a rajongóbázis. Mert extravagáns cipőket nem kapni otthon, eddig csak az hipergazdagoknak volt erre pénzük. De ami még ennél is fontosabb: mesebeli sikertörténet az övé. A szegény család gyermeke elindult szerencsét találni. És mennyire szép, hogy meg is lelte.
