Többnyire elegánsak, nagyvilágiak és izgalmasak ezek a honlapok; itt van mindjárt a leg ismertebb műintézmény, a Virág Judit galériája, az árverési rekorder: a site csinos, akár a hely maga, és izgalmakban sem szűkölködik. Vannak itt csudaszép, egész képernyős, körpanorámás felvételek, egyenként nagyítható képekkel, rendezett, vágott, zenés videofilmek a hely legjelesebb eseményeiről, mi több, van tetszőleges sebességgel bejárható virtuális tárlat is, egyenként nagyítható képekkel. Ügyes, informatív és tetszetős munka, szó nem érheti az aukciósház elejét, legfeljebb annyi, hogy a májusban és az októberben rendezett tárlatokról szóló információk talán már kevéssé izgatják a nagyérdeműt, ezeket bátran le lehetne szedni, nem kellene az állami múzeumok hibájába esni, akinek nem inge, persze ne vegye magára, a világért se.

A Nemes Galéria site-ja nagyon művészi kiállítású. A produkció tervezője – nyilván maga is művészféle – szakított az ásatag tradícióval, miszerint ha van egy bizonyos terjedelmű felületünk, akkor azt lehetőleg használjuk ki és töltsük meg ún. információval, mert a jónép ún. információszerzés céljából használja az ún. internetet: az előlap negyven százaléka egy nagy, alvadtvér-színű üresség. A hatvan százalék azonban kétségtelenül tetszetős, és dicséretet érdemel az is, hogy ez a finom szín- és formavilág, bárhová kattintunk is, megmarad. Az almenükben minden a helyén, és van egy szokatlan, de remek opció, amelynek különösen örültem: képeslapot lehet küldeni szeretteinknek. Én azt a nőt választottam, aki egy nagy halom gyümölcs mellett áll, és fedetlen a keble, úgy az egyik, mint a másik.

A magam részéről a wladisgaleria.hu című site-ot találtam a legmeghökkentőbbnek. Ez már annyira modern, hogy ha még egy fokkal modernebb volna, már nem is egy galéria honlapja lenne, hanem valami különös, webes performance. Nagyon szép: fekete, fehér és ezüst, ahogy az egy ötvösművészeti felülethez illik, viszont mindösszesen két szöveges információval kényezteti el a látogatót: kikkel lehet dolgunk, és hova kell menni, hogy legyen is? A többi: lassan kibe úszó tárgyfotórészlet minden kommentár nélkül, kicsit olyan, mint azok az autós műsorok, amelyekben az artisztikus ambíciókkal megvert operatőr kizárólag olyan szögből és fókusszal fényképez, hogy a méltatott gépjárművet véletlenül se láthassuk egyben, így az utcán se ismerhessük fel, ha szembejön. Állandó bevezetőnkben azt szoktuk írni: a kultúraszolgáltatás nem ott kezdődik, hogy van egy ház, annak egy nagy kapuja, azt kinyitom, és aki bejön rajta, annak megmutatom, mim van, hanem ott, hogy van egy honlapom, azt kinyitják, én meg már ott megmutatom, mim van. Nos, ez a site, ahogy az óvodában szoktuk volt mondani, nem mutiból készült.

A Haas Galéria honlapja ennek szöges ellentéte: csúnyácska, viszont kellően bőbeszédű, már a Bemutatkozás című szöveg is erősen lelóg a képernyőről – de hát ez van, ha valakinek sok a mondanivalója. Kissé ódivatú, kissé esetlen, ami a szemünk elé tárul, de mindent megtudunk, amire szükségünk lehet. Soha rosszabbat.

Utolsóként egy derék középszerről ejtenék néhány szót, a kiegyensúlyozottság kedvéért. A MissionArt Galéria se csúnya, se szép, se ortodox, se modern honlapjáról jelesül, amely – azon kívül, hogy nyitólapján egy december 16-i aukcióra csábít december 23-án – tisztességes és használható munka. Fő erénye a Művészek c. menüpont, azon belül is kortárs művészek arcképcsarnoka, amelyből – néhány szemérmes kivételtől eltekintve – nagyjából végre kiderül, voltaképpen kik is ezek az emberek, akiknek köszönhetően ez az egész lehetséges.