Szabadságharc lyukas fejjel
– Rendezhettünk volna kiállítást a XIX. század koponyasebészetéről –mondja napokban nyílt kiállításukról a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár igazgatója, Varga Benedek. – Eljöttek volna rá vagy háromszázan. Jó, a rokonaikkal együtt hatszázan. Az én elvem viszont az, hogy orvostörténeti jelentőségű témákat is érdemes „sztoriba” ágyazni. Vagyis jelentősebb történelmi eseményekhez és az általános történeti emlékezethez kötni.
Ez utóbbi szempontjából egyébként a most nyílt kiállítás meglehetősen határozottan foglal állást – meséli a főigazgató. Mert bár Görgei (akinek nevét így, i-vel írják, ahogy ő maga is tette élete második felében) bizonyos alsó tagozatos tankönyvekben a mai napig árulóként szerepel, az Apród utcában igyekeznek a lehető legtöbb dokumentummal és történelmi ténnyel alátámasztani ennek az ellenkezőjét. – A világosi fegyverletétel miatt az 1848–49-es forradalomra a magyarság máig kudarcként emlékezik. Pedig nem volt az – magyarázza Varga. – Görgei döntését, hogy a 160 ezres orosz és a 120 ezres osztrák túlerővel szemben ne hagyja kardélre hányni 29 ezer katonáját Világosnál, nem lehet másnak nevezni, csak józannak. Korát és fizikai állapotát is meghazudtolta higgadtságával, merthogy a 31 éves hadvezérnek azokban a napokban életveszélyes fejsérülést kellett lábon kihordania. A fegyverletétel előtt egy héttel repeszgránát szakította fel 12 centiméter hosszan a fejbőrét, s a koponyacsontja is annyira szétnyílt, hogy szemtanúk szerint kilátszott az agyveleje.
Egyébként, ha valakiről, akkor Görgeiről nyugodtan kijelenthetjük, hogy szerencsés csillagzat alatt született. Ugyanis az orvostudományban csak az ő 1849-es balesete után jó néhány évtizeddel következett be korszakváltás. Szóval a harctéri sebesültek túlélési esélyei – a fájdalomcsillapításnak, a vérzéscsillapításnak és a fertőzések elkerülésének köszönhetően –csak a XIX. század közepétől kezdtek megnőni. Hogy ennek ellenére ő mégis életben maradt, azt nagyrészt annak a Markusovszky Lajos honvédorvosnak köszönheti, aki a hazai sebészet akkori doyenjénél, Balassa Jánosnál szerezte tudományát. A doktor lóháton érkezett Komáromba Görgei Artúrhoz, akinek összevarrt fejét azonnal fel is kellett nyitnia a felgyülemlett genny miatt.
Hogy micsoda szerszámokkal végezték a fronton az efféle koponyasebészeti beavatkozásokat, abból a kiállítás remek kis ízelítőt ad: koponyafűrészek és -fúrók, csontvésők, érszorítók, seböblítő fecskendők, sebtágítók, idegentest-kiemelők, szikék és éternarkotizálók kísérik a fejlett vizuális fantáziával megáldott látogatót vitrinről-vitrinre – egészen a még éppen eltitkolható émelygésig. Hogy mitől több ez a kiállítás korabeli orvosiműszer-bemutatónál?
Például az olyan kuriózumoktól, mint az a ’48-as szabadságharcból való ólomgolyó, amelynek oldalán most is láthatók az emberi csontdarabok. Aztán attól az 1913-ban, modell után készült Görgei-mellszobortól (Kisfaludy-Stróbl Zsigmond munkája), amelyet tarkóval állítottak a legnagyobbik kiállítótér bejáratának. Csak hogy minél szembetűnőbb legyen az idős hadvezér koponyahátsóján a repeszgránát okozta brutális nagy árok. De említhetnénk azt a katona aggkorában készült filmfelvételt is (a szabadságharc után Görgei Artúr még 67 évet élt), amelyen a megőszült honvéd leánya oldalán botorkál egy hajókiránduláson. És mivel Varga Benedekék a sztoriközpontú és multimédiás kiállításrendezésben hisznek, a múzeum szobányi termeiből még a szabadságharc ihlette művészfilm és a hangfelvétel sem hiányzik. Utóbbit a múzeum gyerekszínészekkel rögzítette, amint azok 1862–2009 közötti iskolai tankönyvekből olvasnak fel – Görgeiről és 1849-ről. Érdekes tíz percre beülni ebbe a „magnószobába”, és belehallgatni, hogyan mesélik évről évre másképp a történelmet. Mintha el se telt volna egy század.
