Burmai hölgy virággal
A fiatalember utoljára 2000 decemberében utazhatott be az országba, és láthatta anyját, azóta mindig visszautasították vízumkérelmét. Suu Kyit a junta először 1989-ben tartóztatta le, akkor Kim 11, testvére, a most az Egyesült Államokban élő Alexander 16 éves volt. Anyjuk az eltelt 21 évből 15-öt töltött börtönben vagy házi őrizetben.
A hajában ezúttal is jázmin virágokat viselő Suu Kyi fiával a yangoni (ranguni) repülőtérről a város aranyozott Shwegadon pagodájához ment, amely egy utcasaroknyira van attól a háztól az Inya-tó partján, ahol gyerekkorát töltötte, majd utóbb házi őrizetének színhelye is volt. A buddhista szokásoknak megfelelően virágot tettek a szoborhoz, s tiszta vízzel locsolták meg. Amikor az újságírók megkérdezték a hölgyet, hogy miért fohászkodott, mosolyogva annyit válaszolt: „Nem mondhatom el, mert akkor a vágyaim nem teljesülnek”.
A Shwegadon pagodánál tett látogatás szimbolikus volt más szempontból is. San Suu Kyi itt mondta el első nagy beszédét, demokráciát követelve az ország népének 1988-ban, amikor negyed évszázada már a katonák diktatúrája érvényesült. Miért válhatott éppen ez a törékeny asszony a demokrácia jelképévé, akit a világsajtó gyakorta hasonlít a dél-afrikai apartheid elleni harc hőséhez, Nelson Mandelához? A válaszhoz egy-két évtizeddel vissza kell nyúlni a délkelet-ázsiai ország történelmében.
Mindössze kétéves volt, amikor apját, Aung Sant – aki az új burmai hadsereg megalapítója volt, s ebbéli minőségében vett részt a tárgyalásokon a brit gyarmatosítókkal a délkelet-ázsiai ország függetlenségéről 1947-ben – egyik politikai riválisa megölette. Suu Kyi édesanyja az új burmai politikai vezetésben szerepet kapott, részben elhunyt férje érdemei révén, így jó feltételeket tudott biztosítani gyerekeinek. Suu Kyi Rangunban egy angol nyelvű iskolába járt, majd amikor anyja nagykövet lett 1960-tól Indiában, tanulmányait Újdelhiben folytatta, majd Oxfordban szerzett politikai, közgazdasági és filozófiai végzettséget. 1972-ben kötött házasságot a brit Michael Arisszal, aki a tibeti kultúra szakértője volt, s e frigyből született két gyerekük Londonban.
1988-ban édesanyja betegsége miatt visszatért szülővárosába – tehát majd három évtized elteltével –, ahol hamarosan a katonai rendszer elleni megmozdulások egyik szónoka lett. Ugyanazon év augusztusában a már említett Shwegadon pagodánál félmilliós tömeg előtt hirdette meg buddhista filozófiájához híven az erőszakmentes fellépést a demokráciáért. Egy hónappal később a katonaság belelőtt a tüntetőkbe, több százan vesztették életüket. A vérfürdőt követően hívta életre Suu Kyi politikai pártját, a Nemzeti Ligát a Demokráciáért, amely az 1990-ben rendezett választásokon győzött. Az 1962-es pucscsal hatalomra került tábornokok azonban negligálták az eredményt. A hölgy, akinek járt volna a miniszterelnöki poszt, letartóztatásba került. A Nobel Bizottság 1991-ben neki ítélte a békedíjat, amelyet akkor nagyobbik fia vett át Oslóban.
Suu Kyi egyik leghíresebbé vált beszéde szerint „nem a hatalom, hanem a félelem az, amelyik korrumpál”. Maga inkább vállalta a börtönt, a házi őrizetet, de nem élt a hatalom által felkínált lehetőséggel, hogy végleg hagyja el az országot. Ezért nem tudott elbúcsúzni 1999-ben rákbeteg, haldokló férjétől, mert tőle a minamari hatóság megtagadta a beutazási vízumot, ám felajánlotta, hogy a feleség távozhat, és akkor találkozhatnak.
Az ő fényképével vonultak fel a demokráciáért tüntetők 2007-ben is, és a demonstrálókhoz a Shwegadon pagodánál csatlakoztak buddhista szerzetesek százai. A katonák kemény fellépése több tucat halálos áldozattal járt, több mint kétezren azóta is börtönben sínylődnek, tízezrek pedig elmenekültek az országból. A nemzetközi tiltakozás is közrejátszhatott abban, hogy a tábornokok akkor új alkotmányt hoztak, s választásokat tűztek ki – húsz év elteltével – 2010-re a rendszer szalonképességének javítására. A választás sikeréhez, biztonságból, ki kellett zárniuk a jelöltek közül Suu Kyit. Az ürügyet a házi őrizet meghosszabbítására 2009-ben egy feltételezhetően kissé zavart elméjű, vietnami háborús veterán amerikai szolgáltatta, aki – meghívás nélkül, ám Istentől kapott fi gyelmezetésre hivatkozva – titokban beúszott a tavon Suu Kyi házába, hogy „megvédje a halálos fenyegetéstől”.
A választások – külföldi megfigyelők és újságírók nélkül – lezajlottak. Suu Kyi a szavazás bojkottjára szólította fel pártját, ami szakadást idézett elő a Nemzeti Ligában a Demokráciáért. Ugyanakkor a tábornokok által életrehívott mesterséges új párt, amelynek jelöltjei többségében civilbe öltözött tisztek voltak, a nyilvánosságra hozott eredmény fényében biztosan győzött. Ráadásul a törvényhozási helyek egynegyedét eleve egyenruhások kapták, függetlenül a pártokra leadott voksoktól. Egy héttel a választásokat követően megszüntették Suu Kyi házi őrizetét. Megjelenhetett hívei előtt, találkozhatott diplomatákkal, sőt rendre nyilatkozhat külföldi újságíróknak is, igaz, az Inya-tónál lévő háza előtt állandóan civil ruhás nyomozók tartózkodnak.
A törékeny alkatú, de elveihez hű hatvanöt éves asszony egyelőre élvezheti a szabadság ízét, ismét használhatja a mobiltelefonját, ismerkedhet a háza falai körüli világgal. Az utóbbi két évtized amolyan macska-egér játékát az egyenruhások azonban bármikor újrakezdhetik, ha úgy érzik, hogy a demokrácia hölgye ismét veszélyt jelentene számukra.
Suu Kyi kész valamennyi ellenzéki erővel egyeztetni, sőt nem zárkózik el a tábornokokkal való találkozótól sem. Ám tisztában van vele, egyedül nem tud csodát tenni, ahhoz a népnek kell összefognia. Mint egyik hosszabb interjújában elmondta, mindig is szabadnak érezte magát belül, függetlenül a börtöntől, a házi őrizettől. „Ugyanis a szabadság időnként az elme, a gondolkodás állapota, persze nem független teljesen a környezettől. Nem hiszem, hogy ennek az országnak a lakosai szabadnak éreznék magukat. Jogi szempontból elfogadhatatlan, ami itt történik: az emberi jogok megsértése megfosztja az ittenieket az emberi mivoltuktól. Ön, külföldi újságíróként akár holnap elutazhat, de nekünk itt kell leélnünk az életünket. Nem mondhatom azt az embereknek, hogy szabaduljanak meg a félelmeiktől, amíg ez a rendszer van hatalmon. Ám nem szabad hagyni, hogy a félelem uralja tetteiket” – fejtegette. S egyben indokolta, hogy miért csak egy hosszú folyamat hozhat érdemi változást az egyenruhások uralta Mianmarban. Egyébként még a házi őrizete idején ügyvédje révén hozatott egy Harry Potter-könyvet, mert mint magyarázta, „felkészültnek kell lennie”, ha egyszer az élet azt is megadja, hogy találkozhat az unokáival.
