Igaz, a hajdan gyűlölt gyerekasztal jó szolgálatot tett: mint jó másfél évtizeddel később kiderült, a kislány már akkor megtetszett az egyik fiúnak. A türelmes szerelmes két udvarló között végül biztos befutóként végzett az időközben fiatal lánnyá cseperedett Márta szívében.

A csaknem negyven éve kötött házasság Fenyő Márta feltaláló életében irigylésre méltóan biztos háttér. Helycserével illik rá a mondás, miszerint minden sikeres férfi mögött áll egy nő. No meg az édesanyja, akinek ugyancsak oroszlánrésze volt abban, hogy a fiatal nő nemcsak a tudományos életben, hanem a családjában is helyt állt, és két lánya nem szenvedte meg a rengeteg külföldi munkát, a gyakori távolléteket, az esti mese közben lebonyolított telefonokat.

Feltételezi, de nem tudja biztosan, hogy a szomszédai például tudják-e, mivel is foglalkozik. Nem szereti a feltűnést, a médiában szerepelni is csak a találmányai, a munkája miatt hajlandó. Olyan ő a lelke mélyén, mint Meryl Streep, akit művészként és emberként is tisztel. Utóbbira éppen azzal szolgált rá kedvenc színésznője, hogy sok kollégájával ellentétben sosem akart magánemberként témát szolgáltatni a sajtó számára.

– Megtörtént velem már nemegyszer –meséli –, hogy társaságban szóba került a Bioptron lámpa, és hogy azt egy magyar nő találta fel. Mikor mondtam, hogy az a nő bizony én vagyok, lett nagy csodálkozás, hogy jé meg tényleg? – meséli nevetve. Majd hozzáteszi, fogalma sincs róla, menynyire ismert tény itthon, hogy ez a gyógyító fényt sugárzó lámpa magyar találmány. Igaz, hogy Evolite néven Magyarországon született meg, de sajnos hazai érdeklődő nem lévén, a gyártási és értékesítési licencet 1986-ban egy svájci cég, a Bioptron AG szerezte meg, majd a kilencvenes évek közepén a céggel együtt a jogok is a multinacionális Zepterhez kerültek.

Legújabb „gyermeke”, a Sensolite már reményei szerint egyértelműen Magyarországról futhat be hasonló világkörüli karriert. Erre egyelőre minden esély megvan, mert egy magyar üzletember most nem kevés pénzt fektet abba, hogy a gyógyító fényágy, vagyis a Sensolite ne kerüljön idegen kezekbe.

Márta reméli, hogy így lesz, és nem azért, mert milliárdos akar lenni. Sosem érdekelte igazán a pénz, csak a gyógyítás. Sosem értette, hogymiért akar valaki a sok pénznél is többet és még többet. Ez nyilván személyiség kérdése – legyint rá –, mint valami tőle idegen jelenségre. Őt is csábították Amerikába, Svédországba, de itthon maradt. Nem lett dúsgazdag, de csalódott sem, mert azt mondja, mindent elérhet, amire szüksége van. Az élete kerek, és nem cserélne senkivel. Egyszerűen öltözik, átlagos autóval jár, átlagos méretű házban lakik.

Soha nem gondolkozott azon, hogy mi szeretne lenni, ha felnő. Nem számított csodagyereknek, viszont mindennél jobban szeretett versenyezni és nyerni. Ezt a vágyát leginkább a sport terén tudta kielégíteni. Ez sok küzdelemmel, edzéssel, nagy önfegyelemmel járt együtt. Nem mintha gyerekként tudta volna, hogy veleszületett küzdőszellemének, kitartásának és erős akaratának még nagy hasznát veszi az életben. A sors különös fintora, hogy később feltalálóként nemcsak az ellenséges, a hitetlenségen és féltékenységen alapuló nehéz körülményekkel kellett megküzdenie, hanem a saját teljesítőképességének határaival és az idővel is.

Számos kortársával ellentétben nem mondja, hogy rosszkor született rossz helyre. Ellenkezőleg. Márta hálás a korért és a helyért, ahová született, mert szerinte aranykor volt az a magyar fizikusoktatásban, amikor ő járhatott egyetemre. A tudósok legnagyobbjaitól tanulhatott a hatvanas években, amikor a fizikus szakra egyáltalán bekerülni sem volt egyszerű, amikor húszszoros volt a túljelentkezés, de végül neki sikerült, és a negyvenhat fős csoportban a hat lány egyikeként Fenyő Márta neve is bekerült a gólyák közé. A kvantummechanikát, elemirészecske-fizikát Marx Györgytől, a speciális és általános relativitáselméletet Károlyházi Frigyestől, a szilárdtest-fizikát Nagy Elemértől, az elméleti fizikát Fényes Imrétől, a valószínűségszámítást pedig Jánossy Lajostól hallgathatta –és ma is felcsillan a szeme, mikor felsorolja őket.

A feltalálóság nem cél volt, hanem következmény, az élet hozta. A friss diplomás fiatalasszony a Medicor orvosi műszereket gyártó nagyvállalat társadalmi ösztöndíjasaként lépett a pályára ott, ahol fizikust még soha nem foglalkoztattak. A cég kutató-fejlesztő intézetébe került, és azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy hidat épít az orvosok és a kutató-fejlesztő munkatársak közé. Figyelte, kereste, hogy az orvosok mit szeretnének, hogyan lehetne könnyíteni, javítani a helyzetükön a diagnosztizálás területén. A vércsoportot meghatározó automatájából, amely az első újításainak egyike volt, végül nem lett gyártmány, és túlontúl korán látott fantáziát az ultrahang-diagnosztikában is.

Akkori gondolatait csak sokkal később értették meg, mondják róla, és a szabadon szárnyaló képzeletéhez még lassúak voltak a hajdani szobaméretű R10-es számítógépek, így az akkori főnökei nem tudták értékelni és felmérni ötleteinek a jelentőségét, nevezetesen, hogy digitális képfeldolgozás és számítógép segítségével automatizálják a kromoszómaanalízist vagy a kvalitatív vérképkiértékelést. Azzal utasították el ötleteit: az asszisztensek feleannyi idő alatt elvégzik azt gép nélkül. És akkor még tényleg így is volt.

A fiatal fizikus nem sokkal később a SOTE Biofizikai Intézetébe került. Ez idő tájt csatlakozott Mester Endre professzor csoportjához, ahol lézerfénnyel kezeltek nehezen gyógyuló, makacs lábszárfekélyeket. Fizikus barátaival együtt ekkor kezdett gondolkodni arról, hogy vajon a lézer melyik speciális tulajdonságának köszönhető a gyors sebgyógyulás, és jutott arra a felismerésre, hogy a „biostimulációnak” elnevezett jelenség a lézerfény polarizált voltávalmagyarázható. Elkészítették az első, polarizált fényt kibocsátó fényforrást, amit kifejezetten a lábszárfekélyek kezelésére alakítottak ki. Kezdetben igen kezdetleges, szinte romantikus módon egy átalakított diavetítővel kezeltek lábszárfekélyes betegeket. Előfordult, hogy naponta nyolcvanat-százat is.

Heroikus, de gyönyörű és izgalmas időszak volt – mosolyodik el, amikor felidézi, pedig azt is megemlíti, hogy a napestig tartó gyógyító és kutató munka a családjától vonta el akkoriban. Kislányai úgy aludtak el, hogy anyjuk fülén a telefon lógott, és minden este beteg emberekkel beszélt, megértően hallgatta panaszaikat. Az időközben ugyancsak anyává lett lányaival ma már csak nosztalgiáznak a hőskoron.

1986-ban támadt egy eretneknek tűnő gondolata: az immunrendszer serkentése által a fényterápia esetleg a daganatos betegségek kezelése során is segítséget nyújthat. Spontán daganatos kutyákat és tumoros egereket kezeltek a polarizált fénnyel, nagyon ígéretesen. A teljes testre kiterjedő polarizált fényterápia lényegét tizenhárom évvel később szabadalomban védte le, majd újabb öt év elteltével, 2004-ben született meg a fényágy technológiai alapjául szolgáló bejelentés. Tapasztalataik szerint a teljes testfelületet kezelő berendezés sokkal gyorsabban és hatékonyabban gyógyít, mint azt svéd és magyar vállalkozótársával korábban remélni merték.

Egy feltaláló soha nem megy nyugdíjba. Márta sem pihen, kutatásokat szervez a gyermekonkológia, a gerincgyógyászat és az immunológia területén.

A fény ártalmatlan, lágy, egyszerű, természetes dolog – így tartja. Találmányának jótékony hatásában olyannyira biztos, hogy saját unokáit is nyugodt szívvel fekteti be a fényágyba, ha náthásak vagy a fülük fáj.

Márta szerint másfél évi tapasztalat alapján nem igazolható, hogy a fényterápia bárkinek meghosszabbítaná az életét, de az biztos, hogy jobbá teszi, hiszen gyógyít és javítja a közérzetet, segíthet a megelőzésben. A tudós asszonyt sok racionális feladata mellett nap mint nap újra meg újra lenyűgözik a természet adta szépségek, a szentendrei kert, a fákkal, a madarakkal, és a víz, a harminc éve látogatott Lukács uszoda, ahol – mint mondja – a legjobb gondolatai születnek úszás közben. Nem teheti meg, hogy vizet prédikáljon, és közben bort igyon. Azt vallja: a legjobb dolog jól lenni és jót tenni, vagy fordítva, de a sorrend végül is mindegy.